Banner

Meccsekre csak védettségi igazolvánnyal

Szerző: amigeleken.hu | 2021-04-08 12:56:00

Sajtófigyelő - csakfoci.hu


A jelenlegi kormányzati álláspont szerint a védettségi igazolvánnyal rendelkezők látogathatják majd a magyarországi sporteseményeket - olvasható a csakfoci.hu-n.


Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy március végi sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az Eb magyarországi mérkőzésein azok vehetnek részt, akiket beoltottak a koronavírus elleni vakcinával. De – mint fogalmazott – “mivel az a terv, hogy május végéig mindenki kaphat oltást, aki kéri, remélhetőleg júniusra már magunk mögött hagyjuk ezt az időszakot”.

FRISS NYILATKOZATÁBAN A MINISZTER NAGYJÁBÓL EZT ERŐSÍTETTE MEG, UGYANAKKOR MÁR ÚGY FOGALMAZOTT, HOGY VALAMENNYI SPORTESEMÉNY KAPCSÁN LESZ FELTÉTELE A BELÉPÉSNEK, ANNYI “ENYHÍTÉS” LEHET, HOGY NEM CSAK OLTOTTAK, DE A VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL RENDELKEZŐK IS OTT LEHETNEK MAJD A MÉRKŐZÉSEKEN, VERSENYEKEN.


Védettségi igazolványhoz akkor juthat valaki, ha megkapta a védőoltást, vagy igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen, illetve ha valaki vélhetően átesett a fertőzésen, de nem tudott róla vagy nem készült róla teszt és utólag elvégzett ellenanyag-vizsgálat igazolja a fertőzésen való átesését is.

Minden sportrendezvényre, így a foci EB-re is csak azokat engedik be, akiknek van védettségi igazolványuk

– jelentette be Gulyás a csütörtöki kormányinfón, azt azonban még nem tudta megmondani, hogy mikortól lehet majd meccsekre járni Magyarországon.


Tovább a csakfoci.hu-ra >>>>>>


forrás: csakfoci.hu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

90. Csakegynap(egy szó) |Válasz erre: 83. antiabs
2021-04-09 10:56:29 Barna öves, Fanatikus tag
Sok logikát nem látok abban, hogy évekkel később is kovid halottnak tekintsék azt, aki annakidején elkapta a vírust de nem volt baja. A te értelmezésedből ez jön le.

Én pl elkaptam nagyon minimális tünetekkel még szeptemberben.
Semmi bajom azóta, tegyük fel 2023 as bajnoki címünk ünneplése közben elüt a csapatbusz, akkor kovid halott vagyok? Sokkalta ésszerűbbnek gondolom a tegnapi nyilatkozatát, miszerint aki halála bekövetkeztekor pozitív volt az kerül a statisztikába.
89. antiabs |Válasz erre: 88. K. Ádám
2021-04-09 10:26:23 Piros öves, Őstag
De lehet, sőt kell is sok esetben, csak a folyamatos, jellemzően nem építő jellegű, avagy van rajta sapka/nincs rajta sapka típusú kritikai hozzáállás vastagon benne van abban, hogy nem lehet alapvető fontosságú dolgainkról normális, megoldásorientált párbeszédet folytatni.
88. K. Ádám |Válasz erre: 86. antiabs
2021-04-09 10:22:04 Lila öves, Tag
Igen, sajnos már nem lehet. Az elejétől kellett volna már rögtön máshogy, de tudom, kormányunkat nem lehet kritizálni.
87. antiabs |Válasz erre: 84. korxi
2021-04-09 10:05:52 Piros öves, Őstag
Ez szerintem nem mond ellent annak, amit a tisztifőorvos nyilatkozott. Azt a kérdést hagyja nyitva maximum, legalábbis laikusként az nem egyértelmű nekem a levél alapján, hogy mi alapján jelentik azt, aki valaha covid pozitív volt és most elhunyt, azaz ez csak az aktív covid pozitívokra vonatkozó kérés, vagy ha valaha volt pozitív akkor is bekerül ez az infó egyik vagy másik pontba.
86. antiabs |Válasz erre: 81. K. Ádám
2021-04-09 09:57:02 Piros öves, Őstag
Igen, lehet mondani, h nem így kellett volna, csak utólag sajnos ezt módosítani már gyakorlatban lehetetlen.

Ráadásul orvosszakmai nehézségek mellett újra bejön a képbe a nemzeti minimumtalanságunk szempontja, mert ha kizárólag a haláluk idején covid pozitív, esetleg kizárólag az egyértelműen covid szövődménybe belehalt emberek kerültek volna be ebbe a halálozási statisztikába, akkor mindenhol az ömlene már 1 éve, hogy a kormány trükközik a statisztikával.
Most is azt hallottam, h több száz embert ölt meg a kormány, ami mindenre alkalmatlan és semmi nem működik amihez hozzányúl, szép remények, mondhatjuk hogy 1 bites a statisztika, de ezzel szemben ott a tét nélkül is 1 bites ellenzék.


Miközben tudjuk jól, hogy maximum melyik statisztikának hihetünk .
85. atyesz |Válasz erre: 10. johny
2021-04-09 09:54:05 Fehér öves, Lelkes újonc
Ne nézz annyi tévét!
2021-04-09 09:50:32 Fekete öves, Veterán
Én is gyakran hallom mostanában, hogy azért ilyen magas nálunk a halálozási arány, mert mindenkit covid halottnak minősítenek, aki elkapta a fertőzést valaha életében.
Kérdezem hogy akkor valamiféle drasztikus változás történt a besorolási rendnél? Valamikor, valamilyen döntéssel homlokegyenest ellentétére fordult minden, ehhez képest? :

https://pathology.hu/uploads/files/EMMI utasitas halottvizsgalattal kapcsolatban.pdf
83. antiabs |Válasz erre: 80. Csakegynap(egy szó)
2021-04-09 09:30:39 Piros öves, Őstag
olvastam ezt is, igen, de ha mindkettő igaz és pontosan van megfogalmazva, akkor nem "vagy" a kapcsolat a kettő között hanem "és", azaz aki éppen covid pozitív és meghal a fertőzéstől függetlenül pl. agyvérzés miatt, ill. aki valaha covid pozitív volt és később meghal infarktusban, ill. aki covid pozitív és ennek szövődményeként kialakult ok miatt halt meg, ők mindannyian bekerülnek a covid áldozatok közé a statisztikába
82. tamaskpt |Válasz erre: 74. vebgy
2021-04-09 08:56:28 Piros öves, Őstag
De, egyértelműen ki lehet jelenteni. Még ha esetleg bejön az a 10 (egyéb készítményeknél akár 20) százalék, amikor nem biztosít teljes(!) védelmet, akkor is sokkal enyhébb a betegség lefolyása oltottan, mint oltatlanul.
81. K. Ádám |Válasz erre: 80. Csakegynap(egy szó)
2021-04-09 08:50:06 Lila öves, Tag
Elég rossz módon van vezetve a statisztika.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...