Banner

Meccsekre csak védettségi igazolvánnyal

Szerző: amigeleken.hu | 2021-04-08 12:56:00

Sajtófigyelő - csakfoci.hu


A jelenlegi kormányzati álláspont szerint a védettségi igazolvánnyal rendelkezők látogathatják majd a magyarországi sporteseményeket - olvasható a csakfoci.hu-n.


Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy március végi sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az Eb magyarországi mérkőzésein azok vehetnek részt, akiket beoltottak a koronavírus elleni vakcinával. De – mint fogalmazott – “mivel az a terv, hogy május végéig mindenki kaphat oltást, aki kéri, remélhetőleg júniusra már magunk mögött hagyjuk ezt az időszakot”.

FRISS NYILATKOZATÁBAN A MINISZTER NAGYJÁBÓL EZT ERŐSÍTETTE MEG, UGYANAKKOR MÁR ÚGY FOGALMAZOTT, HOGY VALAMENNYI SPORTESEMÉNY KAPCSÁN LESZ FELTÉTELE A BELÉPÉSNEK, ANNYI “ENYHÍTÉS” LEHET, HOGY NEM CSAK OLTOTTAK, DE A VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL RENDELKEZŐK IS OTT LEHETNEK MAJD A MÉRKŐZÉSEKEN, VERSENYEKEN.


Védettségi igazolványhoz akkor juthat valaki, ha megkapta a védőoltást, vagy igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen, illetve ha valaki vélhetően átesett a fertőzésen, de nem tudott róla vagy nem készült róla teszt és utólag elvégzett ellenanyag-vizsgálat igazolja a fertőzésen való átesését is.

Minden sportrendezvényre, így a foci EB-re is csak azokat engedik be, akiknek van védettségi igazolványuk

– jelentette be Gulyás a csütörtöki kormányinfón, azt azonban még nem tudta megmondani, hogy mikortól lehet majd meccsekre járni Magyarországon.


Tovább a csakfoci.hu-ra >>>>>>


forrás: csakfoci.hu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

100. korxi* |Válasz erre: 99. antiabs
2021-04-09 13:43:37 Fekete öves, Veterán
A levében az van, hogy még azoknál sem jelölhető meg mindig halálokként a covid, aki aktuálisan covid betegségben szenved.
Ennek ellenére kitartasz azon álláspont mellet, hogy aki még csak nem is szenvedett aktuálisan covid betegségben, azt lehet hogy covid halottnak minősíthető, mert erről úgymond nem beszél a levél.
Ezért kérdeztem, hogy akkor ezen logika szerint vajon lehetséges-e az, hogy a szimpla autóbalaesetes is covid hallotnak sorolható-e, mert bár minden józan logika szerint kívül kellene esniük a körön, dehát róluk sem beszél a levél.

De oké, megmondtad hogy erre a kérdésre nem kívánsz válaszolni, tudomásul veszem.

Én viszont válaszolnék a kérdésre.
Nem, nem biztos hogy ez az egyetlen levél az ügyben az elmúlt 13 hónapban. Nyitókérdésem éppen az volt, hogy ez a levélbeli rendelkezés vajon megváltozott-e, mégpedig a homlokegyenest ellentétére, és ha igen akkor vajon mikor, és ki változtatta meg.
Csak mert ha igen, akkor erről a nyilvánosság semmilyen formában nem lett tájékoztatva, amit én is nagyon sajnálok.
99. antiabs |Válasz erre: 98. korxi
2021-04-09 13:27:12 Piros öves, Őstag
Aki soha életében nem volt covid pozitív és meghal, az növelheti-e a naponta megjelenő és az indulás óta folyamatosan összesített elhunytak számát?
Elméletileg nem és csak bízni tudok benne, hogy tudatosan gyakorlatilag sem.

De ez a kérdés gondolom egy újabb elméleti, logikai okfejtésnek ágyaz meg, aminek semmi értelme akkor amikor az itt felmerült kétségek a gyakorlattal kapcsolatosak és úgy tűnik, hogy egyikünknek sincs gyakorlati, "tűzközeli", teljes infója a témában.

De ha már leragadtunk a tavaly márciusi levélnél és az elméletnél.
Ismered a levélben említett jogi szabályozást is, illetve biztosan ez az egyetlen levél van ez ügyben az elmúlt 13 hónapban?

De mindegy is, abból a szempontból, hogy hiába van elméletben igazunk egy részkérdésben, ha az egészre vonatkozó gyakorlat nem derül ki egyértelműen.
98. korxi* |Válasz erre: 95. antiabs
2021-04-09 13:16:43 Fekete öves, Veterán
Oké, máshogy kérdezem.
Aki soha életében nem volt covidos, hetente tesztelték és meghalt autóbalesetben, annál szerinted lehetséges, hogy a levél szerint a covid áldozatai közé kell sorolni? (szerinted lehetséges a levél ilyen értelmezése?)
97. antiabs |Válasz erre: 96. dge840
2021-04-09 12:59:48 Piros öves, Őstag
Jelen számítások szerint, ha 5,5 millió ember beoltatná magát az már minimálisan rendben lenne, nem ideális, de már jelentős, mivel jelenleg még nem biztos, h 18 alattiakat érdemes oltani, így marad kb. 8 millió ember, aminek 70 %-a, ha abban benne vannak a legkockázatosabb milliók is, már nem egy rossz helyzet és akkor biztosan lazább szabályok lesznek, többek között amiatt is, amit írsz, kell a vásárlóerő.
2021-04-09 12:23:00 Barna öves, Fanatikus tag
No én nem nagyon izgulok! Be vagyunk oltva,de...szerintem kb 5 millió ember fogja magát beoltatni...kb ebből 2 millió nyugdijas(jó egészséget nekik!) Nos akkor nálam azt jelent kb fele ember se lesz meccsen mint korábban, fele nem megy nyaralni,étterembe stb...a gazdaság stagnálni fog..ráadásul szerintem nem a nyugdijasok a gazdaság húzó ereje...
95. antiabs |Válasz erre: 94. korxi
2021-04-09 12:00:28 Piros öves, Őstag
Nem arra vonatkozik a levél, hogy mi a teendő olyan ember halála esetén, aki volt korábban covid pozitív, de most nem az, vagy nem tudjuk, h az vagy sem, hanem arra, hogy mi a teendő, ha igazoltan covid fertőzött az, aki elhunyt.
Így logikailag lehet igazad, de a gyakorlat nem derül ki a levélből, mivel az a kérdéses a tisztifőorvos nyilatkozatai alapján, amire szerintem ez a levél sem ad választ, hogy kit kell lejelenteni "covid áldozatként" a napi statisztikához és ez a feltétel változott-e az elmúlt 13 hónapban.
Erre szerintem az tudja a gyakorlati választ, aki eü-ben, covid o. közelben dolgozik.
94. korxi* |Válasz erre: 93. antiabs
2021-04-09 11:46:06 Fekete öves, Veterán
De benne van a levélben, csak kell egy elemi logikai művelet. A több magában foglalja a kevesebbet.
Ha az aktuálisan covid betegségben szenvedő elhunytnál nem a covidot tüntetjük fel halál okaként, ha van más halálos betegsége is (ez szerepel Kásler levelében) akkor a covid betegségben aktuálisan NEM SZENVEDŐ betegnél úgyszintén nem tüntetjük fel a halál okaként a covidot.
93. antiabs |Válasz erre: 92. korxi
2021-04-09 11:36:46 Piros öves, Őstag
Tehát nyitva maradt a kérdés, mert nincs infó a levélben arról, hogy amennyiben valaki átesett a fertőzésen és később meghal, akkor mi a teendő és beleszámolják/beleszámolták-e valaha vagy sem a statisztikába.
92. korxi* |Válasz erre: 87. antiabs
2021-04-09 11:30:59 Fekete öves, Veterán
Pont ez nem kérdés a levélben. Azzal kezdődik, hogy "az ismerten covid fertőzésben szenvedő" elhunyt vonatkozásában rendeli el azt, amit írt. És azt írja, hogy ha az elhunytnak volt másik, potenciálisan halálos másik betegsége is, akkor a halál okaként azt a másik betegséget kel feltüntetni, nem a covidot.
Az itt fel sem merül, hogy ha az illetőnek már elmúlt a covid, azaz nem "covid betegségben szenvedő" akkor halál okaként még akkor is a covidot kell feltüntetni.
91. antiabs |Válasz erre: 90. Csakegynap(egy szó)
2021-04-09 11:11:55 Piros öves, Őstag
Egyelőre azt, hogy évekkel később mi lesz még nem tudjuk.
Van egy fél évvel ezelőtti és egy friss nyilatkozata.
Előbbinél 7 hónapos, most 13 hónapos ez a sohasemvoltmég őrület.
És van egy tavaly márciusi miniszteri levél.

Meglepne, ha változott volna a jelentésekre vonatkozó elvárás tavaly október óta, de ez semmit nem jelent persze.

Az viszont egyikben sem szerepel, h baleseti halál esetén is ez az eljárás követendő, alapbetegségekről van szó, de lehet, hogy igazad van, nem tudom és nem is az én értelmezésemen múlik szerencsére, de hátha valaki tudja itt, úgy emlékszem van köztünk eü-ben dolgozó - extra köszönet Neki(k) is ezúton is! -, vagy mivel a kérdésed Diósgyőr vonatkozású, így hátha megkérdezi Objektív az operatív törzstől.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...