Ma lenne 75 éves Váradi Ottó

Akik ismerték, mind szerették, ellenfelei tisztelték a pályán, tanítványai, a Kistigrisek rajongtak érte.

Ma lenne 75 éves Váradi Ottó, a DVTK kétszeres Magyar Népköztársasági Kupa győztes és bajnoki bronzérmes Aranycsapatának játékosa, kapitánya. Akik ismerték, mind szerették, ellenfelei tisztelték a pályán, tanítványai, a Kistigrisek rajongtak érte. Az amigeleken.hu a 2014-ben megjelent visszaemlékezéssel tiszteleg előtte, amelyet lánya, Zsanett állított össze. Az első rész végén megtaláljátok a további részek linkjeit. Kattintsatok azokra is, mert egy feledhetetlen ember portréja rajzolódik ki.

A facebookon egy emlékoldal őrzi emlékét, ahol rengeteg korabeli fotó található Ottó pályafutásából.

Ide kattintva meglátogathatod a "Váradi Ottó" oldalt a facebookon >>>>

Tegnap este Apuval álmodtam. Élt! Azt ugyan nem volt hajlandó elmondani, hogy hol volt az elmúlt 13 évben, de fiatal és életerős volt, amilyennek ismertük.

Gondoltam, ez biztos A JEL, hogy végre nekifogjak a róla készülő visszaemlékezésnek, amit már oly rég megígértem Andrásnak!

A Vasas, a Diósgyőri VTK aranycsapata és a további csapatok történetének rá vonatkozó, neki vagy miatta lényeges, különleges eseményeit szeretném kiemelni. Fogadjátok szeretettel!

Váradi Ottó 1948. március 31-én született Salgótarjánban.

A képen testvérével, Istvánnal látható, Édesapám a jobb oldalon.

Fiatal korában valaki azt mondta neki: „Fiam, te olyan csúnya vagy, hogy az már szép!”

Ez lett a mottója :)

A foci alapjait Budapesten a BEAC-ban sajátította el még az általános iskola évei alatt.

V a s a s

1966-ban, még nem volt 18 éves, mikor a Vasasban kezdett el focizni és boldogan viselte a piros-kék mezt. A Vasas saját nevelésű játékosa volt, a Közép-európai Kupa győztes csapatban olyan nagynevű focistákkal, mint Mészöly, Farkas, Lakinger, Ihász játszott együtt 37 NBI-es mérkőzésen.

A 60-as évek végén az olaszok ellen készülő utánpótlás-válogatott keret tagja volt a diósgyőri Salamonnal együtt. Ki hitte volna, hogy később a legszebb éveiket egy csapatban fogják tölteni..

Ifiként Viareggioban járt a piros-kékek ifjúsági csapatával. A virágkarnevállal párhuzamosan rendezett tornán nyolc olasz és nyolc külföldi csapat vett részt. Olyan nevek, mint az Inter, a Benfica, az Eintracht Frankfurt a West Ham United és mások. Apu ekkor már az első csapat keretének is tagja volt.

1970-ben meghívást kaptak Spanyolországba. A hagyományosan megrendezésre kerülő rangos nemzetközi tornán a "Trofeo Costa del Sol"-on vehettek részt Malagában.

Az elődöntőt a Real Madrid ellen nyerték meg 11-esekkel. A döntőben a CF Málagával néztek szembe és hosszabbítás után 3:2-re nyertek, ezzel övék lett a trófea.

1970-ben a Vasas megnyerte a Közép-európai Kupát.

1971. szeptemberében Apuról megjelent az újságban, hogy a Vasas első csapatában gyökeret vert, fiatal játékosként. Nem sokkal e bejelentés után a Vasas a Diósgyőr otthonába látogat. A mérkőzés Földesi góljával indul a 9. percben, a végeredmény azonban 3:1 a Vasas javára.

1972-ben Peruban jártak, ahol a 3800 méteres magasságban elterülő inka fővárosban, Limában, az indiánok ősi településén játszottak. Mivel a stadiont éppen gyeptéglázták, csak az egyik kisebb befogadó képességű pályán kerülhetett sor a találkozóra.

(Vasas 1972 Machupijchu)

1972. július 24-ét írtunk és az átigazolási időszak utolsó napja volt. Szüleim akkor már házasok voltak, és így lehetőségük nyílt, hogy a Vasas Club házában lakjanak az Eötvös utcában. Apu tudta, hogy a Diósgyőri VTK komolyan érdeklődik iránta, azonban este 9-ig nem jelentkezett senki, éjfélkor pedig elszállt az átigazolás lehetősége. Apuék úgy gondolták, felesleges tovább izgulniuk, inkább nyugovóra térnek.

Nem sokkal később csörgött a telefon, a portáról szóltak fel, hogy a DVTK képviseletében érkeztek látogatói, és azonnal menjen le. A DVTK képviselete azzal a szándékkal érkezett, hogy átigazolják őt. Bár ő már majdnem lemondott róla, az utolsó pillanatban mégis megköttetett a szerződés.

D V T K

1972-től 1980-ig a Diósgyőr színeiben játszott védő és középpályás posztokon. 176 NB I-es mérkőzésen 15 gólt lőtt, az 1973-74-es szezonban az NB I/B-ben, 32 mérkőzésen összesen 10-et. A DVTK legsikeresebb időszakában lehetett a csapat állandó tagja.

1972-ben sikeresen átigazolt a DVTK-ba és az 1972-73 évi NB I-es csapat játékos-keretébe került Kiss Józseffel (baloldalon), Gál Bélával, Fekete Lászlóval és Rutkai Zoltánnal együtt. Nem sokkal ezután spanyolországi turnéra indultak.

(Mátyás Ferenc felvétele)

Az átigazolás utáni időszakról egy nyilatkozatában így emlékezett: „Remek gárda kezdett kialakulni itt akkor, amely később két MNK győzelmet, egy bajnoki bronzérmet s számos nemzetközi sikert aratott.

Az 1974-75-ös bajnokság utolsó előtti mérkőzésére úgy indultak Pécsre, hogy tudták, vereség esetén igen veszélyes helyzetbe kerülhetnek. A csapat kimondott szorongással készült. Esős időben, csúszós pályán kellett játszaniuk, és a mérkőzés szinte teljes ideje alatt a PMSC támadott. A rendkívül jól védekező diósgyőri védelemmel azonban nem tudtak mit kezdeni. Az 51. percben „Káplár jobb oldali szögletrúgása került Váradihoz, aki a tétovázó védők között habozás nélkül lőtt a kapu jobb oldalába.” Később derült csak ki, hogy az utolsó előtti forduló egyéb eredményei úgy alakultak, hogy a DVTK akkor sem esett volna ki, ha esetleg vereséggel zár. Akárhogy is, ezzel az eredménnyel a DVTK biztosította részvételét az 1975-76-os NB I-es bajnokságban

Az 1975-76-os szezon kiválóan indult, az őszi szezont a 6. helyen zárta a csapat. Sérülések, betegségek miatt sokan kiestek a csapatból, néhány kulcsember rosszabb formája miatt a teljesítmény jelentősen csökkent. A kiesett játékosok helyére tavaszra sem sikerült megfelelő helyettesítőket találni, így a csapat csak a 14. helyen végzett. Szabó Géza akkori játékos rangsorában Aput a 3. helyen emelte ki.

Az 1976-77-es szezon jól kezdődött, télen azonban annyi hó esett, hogy lehetetlenség volt a diósgyőri pályán felkészülni. A vezetőség így úgy döntött, hogy délebbre, Szegeden készül fel a csapat. A város vezetése rendelkezésükre bocsátotta a sportcsarnokot, ahol a küzdőtéren kívül az erősítő berendezéseket is használhatták, a reptéren két füves pályán edzhettek és a nap végén a termálfürdőben pihenhették ki a napi fáradalmakat. A felkészülés annyira jól sikerült, hogy Apu februárban, egy edzésen ezt nyilatkozta: „Ennek hatása látszik is eddigi eredményeinken. Megnyertük a csapatok közötti mezei futóversenyt az utána következő MNK-ban eddigi ellenfeleinket szinte leléptük. Ha így folytatódik, nem kell félnünk a kieséstől!”

1977-ben, már a DVTK csapatkapitányaként, a Megyeri úti mérkőzés előtt a csapatnak volt pár szabad órája, így kimentek megnézni a Vasas-Dunaújvárosi Kohász mérkőzést a Fáy utcában. Apu feszült figyelemmel nézte meccset, kavarogtak benne az érzelmek, hisz annak idején ő is ott játszott. Érzéseiről akkor ezt nyilatkozta Lakat T Károlynak:

„Azért még mindig elszorul a szívem, ha a piros-kékek otthonába eljutok. Lehetek ott ellenfél vagy néző, kicsit mindig otthon érzem magam. Itt nőttem fel, minden emlék ide köt, bár ezek az emlékek egyre inkább elmosódnak az idő múlásával. Nekem ma már Miskolc, Diósgyőr a hazám, ott kaptam bizalmat, ott segítettek talpra állni. Csapatkapitánya lehettem egy NB I-es csapatnak, s ennél nagyobb megtiszteltetést én nem tudok elképzelni. Sokan kérdezték: mi van akkor, ha a Vasas ellen játszunk? A válasz nagyon egyszerű: ha egyszer a DVTK nyerne, én kiugranék a bőrömből örömömben!”

A jól sikerült szegedi felkészülés eredményeként a DVTK az 1976-77-es szezon MNK fináléjának négyes döntőjébe jutott. Ellenfelei az előző évek bajnokai voltak, az Újpesti Dózsa, a Ferencváros és a Vasas. A körmérkőzések után a döntő mérkőzést a DVTK és a Vasas játszotta Hatvanban. A szövetség emberei annyira az egyik fővárosi csapat győzelmében bíztak, hogy a kupát le sem vitték Hatvanba….. És milyen rosszul tették! A meccset Tatár egyetlen gólja döntötte el, a DVTK MNK győztes lett!

A kupát később a Lenin Kohászati Művek vendégházának különtermében július 11-én vehették át. A megjelent bizottsági titkárok, elnökhelyettesek, a városi tanács elnöke, vezérigazgatók és az MLSZ elnökségének tagja nagyra értékelték a DVTK teljesítményét és értékelték a magas színvonalú munkát. Az ünnepség után a szakvezetés a vendégház előtt találkozott a szurkolók egy jelentős csoportjával és bemutatták nekik a trófeát, amit az érdeklődők később a Centrum Áruházban nézhettek meg.

Az MNK győzelemmel a tarsolyukban aztán készülhettek a KEK-re, ami miatt fel kellett újítani a stadiont.

1977 szeptemberében jött a KEK első fordulója a török Besiktas ellen, ahol összesített 5-2-es győzelemmel jutott tovább a csapat

A török újságban a Besiktas elleni mérkőzésről

A török reptéren

1977 őszén következett a KEK második fordulója a Hajduk Split ellen. A miskolci mérkőzésen 1-0-ás jugoszláv vezetés után Tatár és végül Apu góljával született meg a végeredmény.

A két csapatkapitány: Ivica Surjak és Váradi Ottó a DVTK Hajduk Split elleni mérkőzésén Miskolcon.

A novemberi emlékezetes visszavágó után a csapat végül nem jutott tovább, de a jugoszláv tudósító ezekkel a szavakkal írta le a meccset: „A diósgyőri mérkőzés után nem hittük, hogy ilyen jól tud ez a kis magyar csapat játszani, és most csak kalapot emelhetünk előttük – felejthetetlen élménnyel gazdagították a spliti szurkolókat. Ne szégyelljük kimondani: a szerencse döntött a javunkra!”

A mérkőzés után Ivica Surjak, az akkori világklasszis volt az egyetlen, aki bement a DVTK öltözőjébe és ezt mondta: „Fiúk, gratulálok nektek, kitűnően játszottatok, nagyszerűen küzdöttetek. Ma talán még jobbak is voltatok… De mi jutottunk tovább!..” Valószínűleg igaza is volt, hisz egybehangzó vélemény szerint ilyen egységesen és szervezetten nem játszott még a csapat!

Az 1977-78-as szezon egy kiegyensúlyozott DVTK-t láthatott. Az utolsó 10 mérkőzésen tartották a 6. helyüket. Az erős védőjátékot mutatta, hogy a csapat 11 találkozón egyetlen gólt sem kapott és a DVTK volt az egyetlen csapat, ahol nem volt kiállítás! A DVTK legjobb góllövői listáján Apu az előkelő 4. helyet szerezte meg.

A szövegelős játékosok között tartották számon, amire ő maga ezt mondta: „Ez igaz. De mindent megtettem, amit az edzőm kért! Mondtam a magamét, így vezettem le a felgyülemlett feszültséget, ettől függetlenül mindig elvégeztem a kiszabott feladatokat.”

1978-79 ismét emlékezetes szezon volt, hisz az NB I-es bajnokság bronzérmes csapata lett a DVTK. Szabó Gézát az év edzőjének választották, és a Tokaj Étteremben kapták meg a játékosok az érmeket. A diósgyőri stadiont stílusosan csak oroszlánbarlangnak hívták, ahol a 17 hazai meccsből 15-öt megnyert!

1979-ben a sorsolás alapján az SK Rapid Wien-t kapta ellenfeléül a Diósgyőr az UEFA kupában, aki szintén bronzérmes lett hazájában. Az első forduló Bécsben simán ment, a visszavágó azonban Diósgyőrött már nem annyira. A játékot saját maguknak nehezítették meg. A 2:0-ás kezdeti vezetést 2:1, majd 2:2 követte, végül 7 perccel a vége előtt a csereként beállt Fükő passzával Tatár Gyuri állította be a végeredményt, 3:2

A felvétel a Rapid Wien elleni mérkőzésen készült

Az SK Rapid Wien búcsúztatása után a következő ellenfél a skót Dundee volt, akik az első fordulóban az RSC Anderlechtet ejtették ki. Jim McLean csapata joggal volt arról híres, hogy nem óvatoskodó, hanem tipikus, kemény angol futballt játszanak. Ők azonban a legkevésbé sem tartották a DVTK-t nagy ellenfélnek, annyit tudtak, hogy egy magyar csapat kimondhatatlan névvel.

A meccs előtt a skót lapok visszamenőleg elemezték a statisztikát. Ez volt a 9. alkalom, hogy egy skót csapat magyar ellenfelet kapott, és a korábbi nyolc alkalomból 5 alkalommal magyar győzelem született. Úgy érezték, itt a United lehetősége, hogy a különbségből lefaragjon.

Meg is tettek ennek érdekében aztán mindent, a kőkemény meccs szinte teljes hosszában a támadások hárítása, a beívelt labdák kifejelése és a visszarendeződés volt az egyetlen lehetséges taktika. Apu a gólkirály Pettigrew-t fogta, Tatár pedig a hazaiak kedvencét őrizte. Veréb bravúrjai és a védelem emberfeletti teljesítményével sikerült döntetlennel kihúzni szinte a végéig. Csalódott skót szurkolók egy része a meccs vége előtt elhagyta a stadiont, így ők már nem láthatták, hogy a 89. percben Fekete hogy szerzi meg a győztes gólt.

A visszavágó Diósgyőrben került megrendezésre, ahová a skót csapat még mindig magabiztosan érkezett, McLean pedig azt nyilatkozta, hogy a Diósgyőr jó csapat, de nyerni jöttek.

25 ezer néző szurkolt a csapatnak óriási hangulatot keltve. Nem is hiába, hisz már a 8. percben megszületett az első diósgyőri gól, aztán később még kettő. A Dundee a vége előtt nem sokkal még szépített, de a végeredmény így is 3:1, összesítésben 4:1 lett. A szurkolók hullámozva, tombolva éltették a Diósgyőrt a játék vége után még hosszú órákig.

E csodás győzelem után a nyolcaddöntőben a Kaiserslautern csapatával kellett megbirkózni Diósgyőrben. Ők már nem vették félvállról a kitűnő állóképességű „120 perces” csapatot. A döntetlenben bíztak, de egy kis gólkülönbségű vereséggel is kiegyeztek volna.

Az első mérkőzés Diósgyőrben a nagy elszántság ellenére sem zárult eredményesen, két kapott gól után nem sikerült egyenlíteni. A visszavágóra a Diósgyőr bizakodva érkezett az NSZK-ba. A képzett, gyors és erős német csapat ellen tisztességgel helytálltak, de a megadott les gól, vitatható játékvezetői döntések, Veréb kiállítása, Oláh próbálkozása egy 11-es hárítására és a 6:1-es vereség miatt rossz szájízzel jöttek le a pályáról. Ezzel búcsúzott a DVTK az UEFA kupa sorozatából.

Doros László újságíró írta Apuról: „.. a védelem biztos pontjának számított, nélküle nem nagyon lehetett elképzelni az együttes összeállítását. Szívós kullancsként ragadt a gondjaira bízott csatárra, szabadrúgásaitól nem kaptak nevetőgörcsöt az ellenfél kapusai..”

Nyíregyháza

1980 nyarán Apu Nyíregyházára került az NYVSSC NB I-es csapatába. Átigazolása elhúzódott, a kezdő csapat kialakításakor még nem volt az egyesület játékosa, így a tartalék keretbe került.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy pont ezért kerülhetett be az afrikai túrára induló magyar ligaválogatottba. „..Örültem, mert az embernek nincs mindig olyan szerencséje, hogy egy távoli földrészre utazhat, két hétre. Viszont bánkódtam, mert jobb lett volna az NYVSSC kezdő csapatának tagjaként NB I-es bajnoki mérkőzésekre készülni…”

A decemberi mérkőzéseket 35-40 fokos melegben játszották, ellenfelük két helyi csapat, a Costa del Sol és a Deportivo volt, valamint a szovjet SZKA Habarovszk volt. 50 ezer néző előtt jól sikerült a bemutatkozás, Apu fejes góljával 1:0-ra legyőzték a Costa del Solt. A másik két mérkőzésen középpályán kapott szerepet. A szovjet Habarovszkot 1:0-ra verték, a Deportivotol azonban 2:1-re kikaptak. A keresztbeverések után a gólkülönbségek alapján a 3.helyen zárták a tornát.

Apu ezt nyilatkozta a mozambiki futballról: „..A mozambiki fiatalok most ízlelgetik a labdarúgást. .. A technikai fogásokat most sajátítják el. A labdakezelésnél, a védekező- és a támadójáték gyakorlásánál tartanak…Óriási előnyük viszont, hogy testi felépítésük, gyorsaságuk, állóképességük bámulatos. Küzdőszellemük töretlen, nem ismernek elveszett labdát. Persze ezeket az erényeket még nem tudják kamatoztatni, mivel eléggé szertelenek."

Edzőként:

Nyíregyháza után Edelény következett, végül Prügy, ahol még egy évet játszott játékosként és játékos-edzőként. Ezután elvégezte a segédedzői képzést és Diósgyőrött a serdülő III-nál kezdett edzősködni. Újra Prügyre hívták. Szakvezetőként másfél évet töltött ott, de szíve visszahúzta Diósgyőrbe.

1985-ben Hódi Zoltán szakosztályvezető és Gál Béla vezetőedző felkérték, hogy az ifi II-es csapat edzéseit vezényelje. Munkatársa Földesi Karcsi volt, aki a serdülőket irányította.

Fél év után, Csányi Jóska megbetegedése kapcsán átvette az ifi I-es csapat irányítását, fél év múlva pedig újra visszakerült az ifi II-es csapathoz.

1987-ben Száger György véglegesen megbízta az ifjúsági I-es csapat vezetésével.

Az ifi I vezetőjeként ezt nyilatkozta: „..Szeretek velük foglalkozni, s remélem ők is érzik ezt. Alapvetően jó kedélyállapotú vagyok, ezt igyekszem meghonosítani az öltözőben, s az edzéseken is. Félreértés ne essék, ez a jópofaság nem mehet az edzések rovására. A fiúk vevők erre, így jó hangulatban töltjük el azt az időt, amit az edzés jelent. Ebben a légkörben pedig könnyű dolgozni. …Ennek is köszönhető, hogy a fiúk már alig várják az edzéseket, nem unalommal, mondhatni kínszenvedéssel jönnek egy-egy tréningre, edzőmérkőzésre, bajnokira…Mi tagadás, nem bántam meg, hogy a szakmában a fiatalok nevelését választottam. Remélem, még sokáig dolgozhatok velük, s adhatok minél több tehetséges játékost a felnőtt csapatnak”

Abban az évben Apu keze alól Kuttor, Császári, Molnár, Farkas, Tóth Miklós és Czeglédi is szerepeltek a DVTK NB II-es csapatában.

1988-ban munkatársa lett Csucsu a serdülő I csapatának edzőjeként. Közös interjújukban így nyilatkozik erről Apu: „1972-től egy párt alkottunk Csucsuval az edzéseken, s az idegenbeli mérkőzéseken és az edzőtáborokban is egy szobában aludtunk. Nagy örömömre szolgált, mikor megtudtam, hogy ő lesz a serdülők edzője. Igen lelkiismeretes volt játékosnak, s bizonnyal ilyen lesz edzőnek is…” Csucsu célja volt, hogy a játék szeretetén kívül a játék alázatát is megtanítsa a fiúknak.

1989-ben Palicskó Tibor elvállalta a felkérést, hogy a DVTK vezetőedzője legyen. Elképzelése szerint pályaedzőt is hozott volna magával, mégis engedett a diósgyőriek kérésének, akik azt szerették volna, hogy pályaedzőnek egykori neves játékost válasszon. Apu kapta meg a felkérést.

A DVTK csapata - 1991

„Fejlődőképes labdarúgóink vannak, akik maradéktalanul elvégzik a kiszabott penzumot. Van fantázia ebben a csapatban, de természetesen idő kell ahhoz, hogy összekovácsolódjanak. Ha megismerik egymást, ha tudatos lesz a játék, akkor jönnek majd az eredmények is. Tudom, nem lesz sétagalopp sem a számunkra, sem a játékosok számára, de bízom a fiúkban, s abban, hogy kamatozik majd a befektetett munka. Egy biztos, sokáig szeretnék jól együttdolgozni Palicskó Tiborral, akitől rendkívül sokat tanulhatok! „

Az 1991/92-es szezon már újra NB I-es csapatát Vlad László, utódaként pedig Tornyi Barnabás vezette. Munkáját Apu és Csucsu segítették.

1992-ben DFC néven folytatta tovább pályafutását az egyesület és eldőlt, hogy Tornyi nem marad Miskolcon.

1994/95-ben Oláh Feri vezetőedző mellet újra pályaedzőként vett részt a csapat munkájában.

Ezek után a kistigriseire, az utánpótlásra koncentrált. Mindennél büszkébb volt rájuk, és az együtt elért eredményekre.

A futballnevelésről ezt gondolta:

„Nehéz ma már megértetni a fiatalokkal, hogy megéri a lemondás. Hiszen kevés a motiváló tényező. Külföldre sokan közülük akkor mennek szüleikkel, amikor csak akarnak. Így hát csak abban bízhatunk: sokan akarnak még közülük Détárik, Nyilasik lenni, vagy legalábbis a nyomdokaikba lépni. S hogy ezt teszik-e, az csak rajtunk múlik.”

Váradi Ottóra emlékezünk 2. rész >>>>>>>

Váradi Ottóra emlékezünk 3. rész >>>>>>>

Váradi Ottóra emlékezünk 4. rész >>>>>>>

Források: Népszava, Népsport, Diósgyőri Munkás, Észak-Magyarország, Nemzeti Sport, Képes Sport, DVTK műsor, Déli Hírlap, Kelet-Magyarország, wikipédia, internet, Diósgyőri Futballtörténet 1910-1996.