Lassan bár, de elfogy a centi

Életben maradt remények

Eszembe jutott egy amolyan mondásféle, amit egy bizonyos aspektusból a csapatomra – ha lehet ezt mondani még – is ki lehet vetíteni. Egyszer meséli a fiának az örök szerencsétlen, bottal vert nyomorult, anyagi és egzisztenciális nincstelen ember. – Képzeld fiam! Mielőtt megszülettem, a szüleim azt kívánták, ha világra jövök, semmi nem számít, csak szopjak eleget. – És mi történt? Kérdi a gyerek. - Úgy is lett!

Valószínűleg a klub megalapításánál ilyen kívánság nem hangzott el, pedig az elmúlt időszakban egy évtizednyi MIZO termelést biztosan beszlopáltunk mi, DVTK szurkolók, pedig tutira mondom, a Borsodit jobban szeretjük. A fenti „vicces” példa az anyagiakra és a klub költségvetésére nem vonatkoztatható, mert tizenéve olyan lehetőségekhez jutottunk, amilyenről eddig itt csak álmodhattunk. Most meg csak kapkodom a fejem. Háromszázmillió, kétmilliárd, lesz itt kérem pénz lóvéra! Most már csak szakértelmet kell belőle vásárolni.

Kifejezett büszkeséggel tölt el, hogy mára a napos oldalt át lehetne nevezni Bolyai Farkas oldalnak, mert ennyi matematikus szerintem egyetlen szurkolótáborban sincs. Kinevelt minket a klub! Köszönjük! A valószínűségszámítás, mint matematikai elmélet a kedvenc tematikánk lett és Pascal hozzánk képest valahol hátul kanyarban nyeli csak a port, amit felverünk a követhetetlen, de végtelenül logikusan felépített következtetéseink útvesztőjében. Az már kevésbé tölt el ilyen vidámsággal, hogy ezt a műveletsort mindig a kiesésünk vagy bentmaradásunk kapcsán kell elvégeznünk, egy, kettő vagy három ismeretlennel nehezítve. De ez van, mit tehetünk? Etetjük a szálkásra fogyott reményhalunkat.

Szóval, megy a számolgatás már jó ideje, de igazán a legutóbbi hétvége volt az, amikor elválhatott volna az ocsú a búzától. Nem így történt, hiába nyertünk – a Mezőkövesd kivételével - ugyanis az eredmények alakulása révén még mindig az a helyzet, hogy 4 csapat van a veszélyes zónában lévők közül, akik még ráléphetnek az NBII márkájú taposóaknára, ami egyenesen oda is repítheti őket.

A már biztosan a másodosztályba visszaeső Budafok mellett rajtunk kívül a Honvéd, a ZTE és az UTE is érdekelt a kiesés elkerüléséért vívott harcban. Túl sok „variát” nem is akarok belevinni, volt elég kommentben megírt narratíva, amiben ha elmerül az ember, Ariadné fonala kell, hogy visszataláljon a valóságba és ne rekedjen meg a mátrixban. Pedig olyan egyszerűnek tűnhet… Két meccs… Mégis mennyi alternatíva… Egészen hihetetlen! A géntérkép már majdnem készen van az emberiség számára, de a mennyeinek nem lehet megfejteni a végét két fordulóval a vége előtt. Beszarás! Ettől még a sakkautomata is lefagyna, pedig az azért ismer pár lehetőséget.

Van abban valami misztikus, hogy egy ilyen keserves szezon végén még olyan lehetőség is fennáll számunkra, melyben két pont, két döntetlen is elég a bentmaradáshoz. Ez annak köszönhető, hogy újra kicentiztük az idényt és behúztunk három győzelmet egymás után a legutóbbi meccseken. Ez igazán dicséretes! A koronához viszont kellene az a következő lehetséges 6 pont is, mert ami misztikus volt az optimista narratívában, az aggasztó a pesszimista előjelű jövőképben, miszerint még két győzelem sem jelenti a tagság meghosszabbítását az NBI-ben.

De mi, diósgyőriek, olyan vicces fiúk vagyunk, hogy még a villamosszékre is fingópárnát teszünk, nehogymá’ ne legyen csattanó akkor is, ha meg kell b@szódni! A végletekig feszítjük a thrillert, pedig az összes popcorn elfogyott, már a szánkat rágjuk. De bírjuk, tűrjük, űzzük, kínunkban meg már csak poénkodunk sokszor. Viszont most megint komoly pofát vágunk holnapra, mintha vakbélműtétre készülnénk, mert ha a tartalékos Újpestet megverjük és a Honvéd kikap… De hagyjuk is… Az élet annyiszor átírta már a forgatókönyvet, mindegy mit akarunk.

Azt viszont remélem, hogy a játékosok erre a meccsre úgy mennek ki a gyepre és úgy fociznak majd, mintha nem lenne egyikőjüknek sem többé lehetősége azt megmutatni.

Hajrá Diósgyőr!