Banner

Kondás Elemér: Minden labdarúgó tisztában van a szurkolók elvárásával

Szerző: amigeleken.hu | 2021-09-14 21:49:00

A találkozó előtt Kondás Elemér a dvtk.eu-nak nyilatkozott.


Hét év után játszik ismét hazai pályán a DVTK a Nyíregyháza ellen. A találkozó előtt Kondás Elemér vezetőedző a dvtk.eu-nak nyilatkozott.


A vasárnap esti győri mérkőzést követően szerdán 18 órától ismét bajnokit játszik a DVTK, az ellenfél a Nyíregyháza lesz.

Vasárnap este játszottunk Győrben, hétfő hajnalban ért haza a csapat. Ilyenkor nagy hangsúlyt kell fektetni a pihenésre, ám fiatalemberek alkotják a csapatot, 72 óra alatt fel tudnak töltődni. Hétfőn regenerációs edzést tartottunk, kedd délután pedig a következő mérkőzésre készültünk, a taktikát gyakoroltuk.



A folytatásban afelől érdeklődtünk, mi a tanulsága a legutóbbi bajnokinak, és milyen játékelemekre lehet építeni a jövőben is.

Győrbe jó vendégként érkeztünk, mert két gól formájában ajándékot is vittünk. A nagy számok törvénye alapján ennyivel többnyire meccset lehet nyerni, de a kapu előtti két szerencsétlen mozdulat miatt ezúttal nem sikerült. Egy barátom úgy értékelte a találkozót, hogy rúgtunk három és fél gólt, mégis 2-2 lett a végeredmény.
Abból viszont tudunk építkezni, hogy gólokat szerzett, és tartást mutatva kétgólos hátrányból állt fel a csapat, valamint az is biztató, hogy rengeteg energiát tudtunk mozgósítani. Kondicionálisan rendben vannak a játékosok, az utolsó percig mentünk, ha még lett volna egy kis idő, akkor be is húzzuk a mérkőzést. A hibák számát viszont a minimálisra kell redukálni.

A bajnokság elején időnként hiányoztak a gólok, azonban a PMFC ellen 3, az ETO ellen 2 gólt szerzett a DVTK, és emellett számtalan helyzetet is kialakított.

A helyzetek száma nagyjából elfogadható, de ennyi lehetőséggel már három pontot kell szerezni - értékelt. - Az eddigi hét találkozóból döntetlenre adtunk több nyerhető mérkőzést, a győri meccs is közéjük tartozik. Majd akkor leszünk jó csapat, ha meg tudjuk nyerni az ilyen találkozókat.

És elérkezett a szurkolók által évek óta várt Nyíregyháza elleni találkozó.

Egykori diósgyőri játékosként pontosan tudom, hogy a Nyíregyháza elleni mérkőzés igazi presztízsmérkőzésnek számít, ahol soha nem számít, melyik csapat hol áll a tabellán. Egy ilyen mérkőzés előtt nem kell a motivációval foglalkozni, minden labdarúgó tisztában van a szurkolók elvárásával.


Tovább a dvtk.eu-ra a teljes cikkre >>>>>>>


forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
10. sadab1* |Válasz erre: 9. bred88
2021-09-15 21:30:55 Fekete öves, Veterán
Legyen így minden további meccsen, akkor oké!
9. bred88 |Válasz erre: 8. sadab1
2021-09-15 19:58:29 Barna öves, Fanatikus tag
Megint elfogytunk a végére :D
Gól :76,81. Perc
8. sadab1* |Válasz erre: 6. bred88
2021-09-15 13:05:30 Fekete öves, Veterán
És az előző meccseken? És a 70. perc utáni időszakban? De legyen így, ahogy Győrben, viszont a meccs vége felé is kellenek a gólok!
Továbbá a fasz kivan azzal, hogy röhögve mondja Kondás: egyéni hibák miatt vannak a gólok, az ilyen amatőr gólok! Megjegyzem volt és lesz ilyen, mert kiknek is a felelőssége az ilyen képzetlen focisták kiválogatása és nevelése???
7. v1910 |Válasz erre: 6. bred88
2021-09-15 12:57:53 Fekete öves, Őstag
Ez így jól néz ki leírva, de láttad a meccset?
6. bred88 |Válasz erre: 3. sadab1
2021-09-15 11:46:26 Barna öves, Fanatikus tag
elfogy a csapat a meccs 60-70. percétől ?
Gólszerző: ,Molnár G. (2-1) a 64., Könyves (2-2) a 71., percben.??
5. sadab1* |Válasz erre: 4. MertAkiDiósgyőőőri
2021-09-15 10:26:25 Fekete öves, Veterán
Sportpercekben mondta konkrétan, hogy jó a kondija a csapatnak...
4. MertAkiDiósgyőőőri* |Válasz erre: 3. sadab1
2021-09-15 09:09:18 Fekete öves, Veterán
Lehet nem is ezt mondta vagy így mondta. Nagyon sokszor a hivatalos más nyelven (önfényező) módon ír. Sok tájékoztatón észre lehet venni.
És akkor már rögtön nem az a mondanivalója valaminek ami lenni akart...
3. sadab1*
2021-09-15 07:59:37 Fekete öves, Veterán
Tudjuk, hogy Eli bá nem egy IQ bajnok, de azért a játékosa nevét tudhatná pontosan! Más: az erőnlétet kiválóra értékelte a Győr meccs után. Nos akkor vagy jól látja a dolgokat és igaza van /legyen így/, vagy pedig kéz kezet mos alapon bevédi Dobost. Csak nehogy szembe jöjjön itt is az igazság és valóság, ami durva lesz /már akinek/, pedig sokan látják, hogy ez nem biztos, hogy így van /elfogy a csapat a meccs 60-70. percétől illetve indokolatlan sérülés hegyek, pl./ és ekkor nix feljutás!
2. toki*
2021-09-15 06:05:20 Fekete öves, Veterán
Pedig szerintem Polgár gólszerzési lehetősége, még az első félidőben, sokkal nagyobb volt, mint Zsemlyéé - bár azt is értékesíteni kellett volna -.
1. sadab1*
2021-09-14 22:39:55 Fekete öves, Veterán
Zsömlye. /Sportpercekben mondta/... no comment Eli bá!:)
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...