Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Az Otp Bank Liga 2018/19-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum öt csapat pályázik, köztük a Mi csapatunk is.
Megszokhattuk, hogy a 12 csapatos élvonal kiegyensúlyozott mezőnyt ad, ahogy most is, a mezőnyből kiemelkedő Ferencváros-Videoton kettős mögött, tíz fordulóval a bajnokság vége előtt a dobogó és a kieső hely között mindössze 13 pont a különbség!
Ezen belül, 23 fordulót követően az ötödik - és a kieső hely között csupán nyolc pont a távolság, így a Paks-Puskás-Diósgyőr-Kisvárda négyes igen izgalmas versenyben döntheti el, ki kerüli el az egyik kieső helyet. A másik kieső helyre az eléggé leszakadó Haladás pályázik.
Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőévé válhat, azaz bekerülhet a jelenleg még csak öt csapatos "kiesési mezőnybe".
A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez.
Elsőként íme a hátralévő tíz forduló sorsolása:
A vastagon szedettek a csapatok hazai meccsei, a zöld-sárga-piros háttérszín a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.
Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagramm:
Lassan olyan mint a válogatott selejtezői
Érdekes, mert ha győz az MTK és a Fradi behúzza Kisvárdán akkor szerintem a kék fehérek megmenekültek.
Utána 7 forduló 9 pont előny, annyira ők se lúzerek, hogy ezt elcsesszék, főleg úgy, hogy mennek még Szombathelyre, Paksra, fogadják a a Várdát, Kövesdet.
Ha X és a Fradi győz akkor megy tovább a flúgos futam, ha győzünk és a Fradi is, akkor lépéselőny, utána meg jön hozzánk a Haladás és akkor Felcsút-Várda is lesz. Lenyomjuk őket, másik 1X, lényegében már csak mi baszhatjuk utána el.
Legrosszabb megy egyértelműen az, hogy MTKnál kikapunk és a Várda pontot szerez.
Mondja még valaki, hogy nem izgalmas az nb1...
2015/16: 25 - 7 6 12 --- 27-38 --- 27pont - végül 38 pont - az MB1 6. legerősebb keretével
2016/17: 25 - 7 4 14 --- 30-49 --- 25pont - végül 37 pont -az MB1 4. legerősebb keretével
2017/18: 25 - 8 6 11 --- 39-41 --- 30pont - végül 36 pont -az MB1 10. legerősebb keretével
2018/19: 25 - 7 5 12 --- 24-45 --- 27pont - végül ??? pont -az MB1 12., leggyengébb keretével
Az idei tippem 38-39 pont.
Bár talán egyszer nyertünk 2008 körül, meg vmi X is rémlik 2010-2005 közöttről.
Ez elég is, ne akarjunk többet.
Első < 34 35 36 3738 39 40 41 42 > Utolsó