Banner

Ki fog kiesni az élvonalból? A Haladás és az MTK!

Szerző: Szabó József | 2019-05-20 11:30:00

Az Otp Bank Liga 2018/19-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum öt csapat pályázik, köztük a Mi csapatunk is.

Megszokhattuk, hogy a 12 csapatos élvonal kiegyensúlyozott mezőnyt ad, ahogy most is, a mezőnyből kiemelkedő Ferencváros-Videoton kettős mögött, tíz fordulóval a bajnokság vége előtt a dobogó és a kieső hely között mindössze 13 pont a különbség!

Ezen belül, 23 fordulót követően az ötödik - és a kieső hely között csupán nyolc pont a távolság, így a Paks-Puskás-Diósgyőr-Kisvárda négyes igen izgalmas versenyben döntheti el, ki kerüli el az egyik kieső helyet. A másik kieső helyre az eléggé leszakadó Haladás pályázik.

Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőévé válhat, azaz bekerülhet a jelenleg még csak öt csapatos "kiesési mezőnybe".

A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez. Ezzel együtt teret adunk a küzdelem kitárgyalására.

Elsőként íme a hátralévő tíz forduló sorsolása:

A vastagon szedettek a csapatok hazai meccsei, a zöld-sárga-piros háttérszín a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.

Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagramm:




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2019-04-17 19:16:11 Fekete öves, Veterán
Szerintem full kamu az egész Mészáros dolog, ha valami kell nekik, vagy az üzletkörüknek egyszerűen kipergetik érte a pénzt, megszerzik, bekebelezik egyik hétről a másikra.
Ez még mindig egy "szaros" futballklub, ami semmiség nekik.
2019-04-17 19:05:44 Fekete öves, Veterán
Na még akkor Csereklye Úrról pedig annyit hogy Ő már 2016-ban (...lehet hogy korábban is) a Quality Pack Zrt. projektigazgatója volt. Ez tulajdonképpen a HELL csomagolóüzeme. Tehát szerntem Ő is régi HELLES és nem Lőrincz Barát újdonsült embere. Persze az ellenzéki orgánumok ezt is pontosan ismerik szerintem....de lelkük rajta....
2019-04-17 18:58:03 Fekete öves, Veterán
Csak megjegyzem végül, hogy az ellenzéki sajtó már Szabari Úr ügyvezetői kinevezését is "összefüggésbe hozta" a Mészáros pletykával, holott nekik pontosan tudniuk kellett hogy - lenti cikk szerint is - Szabari Úr már több mint tíz éve a Hellnél van. (dátumokat figyeljétek, ha olvastok). Csak hát egyszerűbb hazudozni a saját szimpatizánsaiknak, mint korrekten tényszerűen tájékoztatni...ugye? Gusztustalan egy banda....
2019-04-17 18:52:19 Fekete öves, Veterán
http://www.itbusiness.hu/Fooldal/technology/aktualis_lapszam/menedzser/Szabari_Jozsef.html

Ez pedig egy cikk a "hivatalos" indokokról...
266. gazember (Motoros Dolgok)* |Válasz erre: 259. dvtk-3534
2019-04-17 18:46:19 Fekete öves, Veterán
Az meg tudom cáfolni, hogy "szerzett". Azt hogy mi lesz a jövőben azt persze nem tudom. Jelenleg a Hellnek (HELL ENERGY Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság) 2 tagja van, 2012-től folyamatosan: Barabás Irén, és Barabás Ernő. (szerintem a két szülő). Mindkét tag üzletrészén egyébként jelzálogjog van alapítva az Unikcedit Bank javára. Az hogy milyen értékben arról nincs adat. A zálogjogok 2018. november-decembere környékén keletkeztek. Tehát valószínűsíthető hogy a Hell ekkor egy nagyobb összeget vett fel. Érdekes hogy a cég elméletileg (ez nem biztos mert elvileg lehet más felállás is) 3 új ügyvezetőt nevezett ki a már 2008 óta meglévő ifj. Barabás Ernő mellé, név szerint : Barabás Zsolt, Szabari József Péter és Csereklye Barnabas. Mindhármuk ügyvezetői jogviszonya 2018. évi december hó 5. napján keletkezett, tehát nagyjából akkor, amikor az UniCredites hitelt felvették. Ezek a tények tehát. Én nem ismerem a cég életét, de a fentiekből lehetne akár arra is következtetni, hogy valami új, nagyszabású projectet indítanak, amihez hitel és 3 új ügyvezető kellett. Azt, hogy a két "idegen" ügyvezető kicsoda, azt szintén nem tudom (talán valaki itt hallott már róluk). Végrehajtás abszolúte nincs egyik üzletrészen sem, tehát ez eddig csak kitalálmány. Ennyit találtam eddig.....
265. El Bandi |Válasz erre: 261. achilleus68
2019-04-17 17:01:39 Piros öves, Őstag
Teljesen igazad van. Itt mindenki DVTK szurkoló de van realista is. Mire a vidivel játszunk, biztos el fog dőlni a bajnokság eleje. Ha a fagyi az első, nyilván nincs tovább matek a vidinek. Ne hogy azt higgye valaki, hogy majd a vidi segít megint.... tavaly is Óriási szerencsénk volt...nem ő segített. Amennyiben mégsem dőlne el semmi, akkor valahogy nyerni fognak. Most a Paks a vízválasztó, ha van 3 pont megy tovább a matek... Bár jövőre nem szeretném ezt a tiki-takát sehol látni, mert ez a játék nem erről szól. Gólókat akarok látni, még ha ki is kapunk, de gólokat és nem öngólokat...
264. pala17 |Válasz erre: 263. toki
2019-04-17 15:57:15 Piros öves, Fanatikus tag
Miért is?
2019-04-17 14:46:57 Fekete öves, Veterán
Ha reálisan nézném az egészet, akkor már rég ki kellett volna esnünk, matematikai esélyünknek sem szabadna már lenni a bent maradásunkra! Ennyit a realitásról.
262. Szabó József* |Válasz erre: 259. dvtk-3534
2019-04-17 12:53:06 Fekete öves, Veterán
Inkább csak nyomásgyakorlásról van szó.
261. achilleus68 |Válasz erre: 253. toki
2019-04-17 11:17:38 Piros öves, Veterán
Ez sajnos nem arról szól,hogy ki mekkora DVTK szurkoló, hanem hogy ki mennyire realista. Én is szurkolok,hogy maradjunk bent, de az utóbbi hetek teljesítménye és eredményei alapján erre sajnos egyre kevesebb az esély. Amíg nem lövünk kapura, nem tudunk egy rohadt meccset megnyerni,hogy utolérjünk valakit,addig nem fogunk tudni bentmaradni. És ugye mostanában a hasonszőrűekkel játszottunk, a végén nehezebbek jönnek.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...