Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Közeledik a 2020/21-es idény hajrája, a kieső helyek elkerüléséért egyre nagyobb a küzdelem. Kik lesznek a kiesők?
Az Otp Bank Liga 2020/21-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum öt csapat pályázik, köztük az elmúlt éveket nézve sajnos hagyományosan a Mi csapatunk is.
Megszokhattuk, hogy a 12 csapatos élvonal kiegyensúlyozott mezőnyt ad, ahogy most is, 13 fordulóval a bajnokság vége előtt a negyedik hely és a kieső hely között mindössze 9 pont a különbség!
Ezen belül, 20 forduló után a tabella a hetedik és a nyolcadik helye között kissé ketté szakadt, így a nyolcadik hely és attól lefelé élesedik a kiesési harc, a Zalaegerszeg-Újpest-Honvéd-Budafok-Diósgyőr ötös között mindössze 5 pont a távolság.
Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőjévé válhat, azaz bekerülhet a jelenleg csak öt csapatos "kiesési mezőnybe".
A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez. Ezzel együtt teret adunk a küzdelem kitárgyalására.
Elsőként íme a hátralévő fordulók sorsolása:
A vastagon szedettek a csapatok hazai meccseit, a zöld-sárga-piros háttérszín pedig a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.
Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagram:
Láttam a Paks-MTK meccset, sokkal jobb, kreatívabb focit játszanak nálunk, ugyanez igaz a Puskásra is.
1.2 a Budafok
4.25 a Zete
5 a Honvéd
Megint felteszem a kérdést, ellenkező előjellel (ha mi kaptunk volna hasonlót az utlosó percben), vitatnánk az ítélet jogosságát?
Hát ja, Batik nem ért volna oda, de miért? Mert szabálytalankodtak vele. Szerinted nem ért volna oda, szerintem igen. Hogy ki tudta volna rúgni/fejelni azt a hulló falevelet? Talán igen, talán nem. Azért játszott rá, mert Vanecek rángatta a mezét. Ha semmi sem történt volna, akkor odaér. Szerintem.
update.
Visszanéztem, az ötös előtt járnak Vanecekkel (a tizenhatostól ment a huzavona), mikor Marin rárúgta, felpattant a labda a földről, és lassan hullt lefelé. Lehet tényleg nem érte volna el...
5 éve kieső helyen állunk többnyire, most ott is maradunk.
Az "itt a vég?" cikkembe nem véletlenül írtam ezt: "Az elmúlt fordulókban abszolút megmutatkozott az a jelenség, amiért a várt felzárkózás elmaradt. Ez a támadó szekció teljes csődje, ami az MB2-be viheti a klubot."
A bíró csalások inkább ráerősítenek erre.
A budafok ellen a döntő érv letelt játékidő és a nem létező szabálytalanság volt az ok.
A honvéd ellen batik nem ért volna oda, azért játszott rá, ezt fordítva biztos befújta volna a mocskos bíró...