Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Közeledik a 2020/21-es idény hajrája, a kieső helyek elkerüléséért egyre nagyobb a küzdelem. Kik lesznek a kiesők?
Az Otp Bank Liga 2020/21-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum öt csapat pályázik, köztük az elmúlt éveket nézve sajnos hagyományosan a Mi csapatunk is.
Megszokhattuk, hogy a 12 csapatos élvonal kiegyensúlyozott mezőnyt ad, ahogy most is, 13 fordulóval a bajnokság vége előtt a negyedik hely és a kieső hely között mindössze 9 pont a különbség!
Ezen belül, 20 forduló után a tabella a hetedik és a nyolcadik helye között kissé ketté szakadt, így a nyolcadik hely és attól lefelé élesedik a kiesési harc, a Zalaegerszeg-Újpest-Honvéd-Budafok-Diósgyőr ötös között mindössze 5 pont a távolság.
Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőjévé válhat, azaz bekerülhet a jelenleg csak öt csapatos "kiesési mezőnybe".
A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez. Ezzel együtt teret adunk a küzdelem kitárgyalására.
Elsőként íme a hátralévő fordulók sorsolása:
A vastagon szedettek a csapatok hazai meccseit, a zöld-sárga-piros háttérszín pedig a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.
Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagram:
Mindig is tévedtek, és ezentúl is tévedni fognak. Keressük a hibásokat, mert nem értjük, érthetjük az okokat. Keressük a tulajdonosban, vezetőségben, edzőkben, játékosokban, és a bírókban is, de a jelenlegi helyzetről most leges legkevésbé a játékvezetők tehetnek...
1. Igaz. Les volt, orbitális. És nem volt annyival jobb a Paks, hogy enélkül ne húzta volna be a meccset?
2. Zsiguli kiállítása, Ja, lehet rajta vitatkozni, van, akinél csak sárga. De őszintén, annyira hiányzott arról a három meccsről??? A sugdosás: valószínűleg azt suttogta, hogy lője laposan, mert fel fog ugrani a sorfal, és a balfasz 2 méteres kapusunk meg elindul a másik irányba, a közelebb lévő hosszú kapufa felé? Ne nevettessük már ki magunkat... Szerinted mit mondott, mit tippelsz?
3. Drazsic. Ja, láttam már ilyenért tizenegyest adni, meg olyat is amikor nem. Itt is ugyanaz, mint a Paks ellen, és mennyi orbitális helyzetet hagyott ki az MTK? Örüljünk a döntetlennek.
4. A "szabályos gól" Ha az ostoba Vanecek nem rángatta volna olyan látványosan Batikot (aki meg rutinosan rájátszott, persze), akkor valószínűleg odaért volna a kapuba tisztázni. Őszintén, ha ezt mi kaptuk volna, akkor azon menne a mantra, hogy miért nem fújta le, mert szabálytalanság történt középen...
Ha a másik oldalról nézzük, akkor simán kikaphattunk volna a Fraditól és az mtk-tól is, és akkor 5 ponttal kevesebbünk lenne... Nem beszélve a Kisvárda ellen kapott ajándék tizenegyesünkről...
Ugyanígy össze tudna szedni a többi 11 csapat a január óta kezdődően 4 kétes szituációt, amikor a kárukra tévedtek...
https://mfor.hu/cikkek/vallalatok/uj-ceggel-fejlesztene-meszaros-lorinc-eszak-magyarorszagon.html
Ez nem más mint a BMLSZ BŰNE, AZ ŐRÜLETES BÍRÓI CSALÁSOK SOROZATA.
Csak az idei tavasz termése:
1.: Paks-DVTK: A Paks győztes (első) gólja egy orbitális lesgól volt.
2.: DVTK-Budafok: Zivulic erősen kérdőjeles kiállítása (amit a 3 meccses eltiltással tettek nevetségessé), majd az erősen túlzó öt perces kiállítás, amiben mindent lefújtak, ami 30 méteren belül történt, még ami szabálytalan se volt. Majd a rendes játékidőn túl befújt szabadrúgás (ami nem is volt az), úgy, amikor ellenünk a tavasszal többször is azonnal lefújták a meccset a hosszabbítás leteltekor, még ha kecsegtető támadásban voltunk akkor is. Ráadásul még oda is szólt suttyomban Kulcsárnak a bíró, ki tudja mit (a hivatalos szöveg csak annyi, hogy rúgja el)...
3.: DVTK-Mtk: Drazic lerántásáért elmaradt egy büntető.
4.: DVTK-Honvéd: A véghajrában lőtt szabályos gólunk elvétele...
Ennyi "tévedés" már nem a véletlen kategóriája.
Ezek nélkül 27-29 pont között állnánk.
Ellenük viszont mostanában a két rúgott gól is gyakran egy pontot ér, mi meg totál impotensek vagyunk elől hetek óta.
Szép kilátások a hétvégére.
X kellene a Zete-Honvédon, nekünk meg 3 pont.
Egerszegen csak a hazai meccsekből kinéz +7/9 pont, Honvédnak szarabb a sorsolása.
A Paks ajándékára én is látok esélyt, a budafok ellen abszolút kiszámíthatatlan a dolog.
A Te 11 pontodhoz én egy Budafok elleni 1 pontot is hozzátennék, ez a 12 pont 35 pontot adna ki.
A Budafok szerintem 35 pont alatt marad, a mi sorsunk a Zte-Honvéd formájától függ, ha valamelyik sz..ul teljesít, akkor benn maradhatunk, ám ez már nem rajtunk múlik.
Még ha csak elméleti a dolog.