Banner

Ki fog kiesni az élvonalból? A Budafok és a DIÓSGYŐR!

Szerző: Szabó József | 2021-05-02 06:05:00

Közeledik a 2020/21-es idény hajrája, a kieső helyek elkerüléséért egyre nagyobb a küzdelem. Kik lesznek a kiesők?


Az Otp Bank Liga 2020/21-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum öt csapat pályázik, köztük az elmúlt éveket nézve sajnos hagyományosan a Mi csapatunk is.

Megszokhattuk, hogy a 12 csapatos élvonal kiegyensúlyozott mezőnyt ad, ahogy most is, 13 fordulóval a bajnokság vége előtt a negyedik hely és a kieső hely között mindössze 9 pont a különbség!


Ezen belül, 20 forduló után a tabella a hetedik és a nyolcadik helye között kissé ketté szakadt, így a nyolcadik hely és attól lefelé élesedik a kiesési harc, a Zalaegerszeg-Újpest-Honvéd-Budafok-Diósgyőr ötös között mindössze 5 pont a távolság.

Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőjévé válhat, azaz bekerülhet a jelenleg csak öt csapatos "kiesési mezőnybe".

A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez. Ezzel együtt teret adunk a küzdelem kitárgyalására.

Elsőként íme a hátralévő fordulók sorsolása:

A vastagon szedettek a csapatok hazai meccseit, a zöld-sárga-piros háttérszín pedig a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.


Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagram:

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2021-04-12 17:56:53 Piros öves, Őstag
Akkor Molnár mehet is vissza Kovesdre.
269. Tamas78 |Válasz erre: 268. 2017.
2021-04-12 16:58:56 Barna öves, Fanatikus tag
Hozhatja Tóth Laci haverját magával, inkább ő mint ez a xxxxxxxx Miklós.

Moderálva: 2021-04-12 17:10:38

2021-04-12 16:41:49 Piros öves, Fanatikus tag
https://nb1.hu/otp-bank-liga/dvtk-mikortol-keszuljon-az-edzovaltasra-kuttor-attila?fbclid=IwAR2tQoH2yYq6c3ZRQSBnoCO3VUHYCw68V53fJiCr2uXgy6Qo51aFm30WdAI
2021-04-12 16:34:28 Piros öves, Veterán
Ide írom, mert még nincs topicja az ST-nek, Zoli leszel ma?
2021-04-12 16:33:51 Piros öves, Veterán
Hogy ki fog itt kiesni? Sajnos egyszerű a kérdés és a válasz is, mi, és a Budafok/ZTE párosból az egyik.
2021-04-12 10:33:47 Fekete öves, Veterán
Nem tudom, melyik csapat lesz a másik, de nem is érdekel.
2021-04-12 09:47:19 Fekete öves, Veterán
Sztem a a ratyi meg a csút.
263. dge840 |Válasz erre: 259. Krapulax
2021-04-12 08:23:08 Barna öves, Fanatikus tag
Azert 1 edzőváltással talán még lenne esély a 12 pontra.. mondjuk Márton szabad..
2021-04-12 08:21:20 Barna öves, Fanatikus tag
Én személy szerint azt is aláirnam most,hogy jövőre ne ugyanezt a cikket olvasuk,csak nb2-vel! Ameddig ez a vezetés marad..
261. Krapulax |Válasz erre: 259. Krapulax
2021-04-06 15:50:13 Piros öves, Őstag
Mármint a Paks jobb.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...