Banner

Két kameruni játékossal erősödött a DVTK

Szerző: amigeleken.hu | 2019-02-15 09:50:00

Két kameruni játékossal erősödött a DVTK. Ismaïla Ousman a középpályán, Yannick Ndzoumou pedig a védelem közepén vethető be. Mindkét labdarúgó vasárnap érkezett Diósgyőrbe, és egész héten a csapattal készültek. Az edzéseken mutatott teljesítményükkel meggyőzték a Fernando Fernández vezette szakmai stábot, majd csütörtökön késő este aláírták szerződésüket is.


Összességében 13 kameruni légiós fordult meg korábban Diósgyőrben, velük együtt ez a szám immáron 15-re nőtt. A szurkolók minden bizonnyal szívesen emlékeznek vissza többek között Halidou Douva, Sadjo Haman, George Menougong, Mohamadou Abdouraman vagy éppen Patrick Mevoungou játékára.

- Két tehetséges fiatal kameruni játékost igazoltunk, akikben nagy lehetőség van - kezdte Tajti József, a DVTK sportigazgatója. - Mind a ketten gyorsak, technikailag képzettek. Úgy gondolom, hogy egy rövid akklimatizáció után nagy erősségei lehetnek a csapatnak.

- Boldog vagyok, hogy itt lehetek, annak pedig külön is örülök, hogy ennyire barátságosan fogadtak a klub munkatársai és a csapattársak - folytatta Ismaïla Ousman. - A DVTK egy remek klub ahhoz, hogy fejlődhessek és egy kiváló kiinduló pont lehet számomra, hogy olyan karriert futhassak be, amilyenről mindig is álmodtam. Ám ehhez először Diósgyőrben kell jó teljesítményt nyújtanom, mindent el fogok követni, hogy ez sikerüljön. Sok szép győzelmet akarok ünnepelni a klubbal és a játékommal szeretném boldoggá tenni a szurkolókat.

- Nagyon izgatott vagyok, hiszen ez az első alkalom, hogy kipróbálhatom magam külföldön –tette hozzá Yannick Ndzoumou. - Külföldiként sosem könnyű egy idegen országban, de ez alatt a pár nap alatt is úgy érzem, mintha egy új családot kaptam volna, mindenki nagyon kedves és segítőkész. Szeretném a legjobbamat nyújtani, hogy bebizonyítsam, érdemes volt leszerződtetni. Nagy élmény lesz játszani ebben a csodálatos arénában, remélem, hogy a drukkerek hamar megkedvelnek majd.


Ismaïla Ousman

Névjegy

Vezetéknév: Ousman
Keresztnév: Ismaïla
Születési idő: 1997. június 17.
Születési hely: Yaoundé (Kamerun)
Állampolgárság: kameruni
Magasság: 177 cm
Poszt: középpályás

Sikerei

U20-as válogatott (Kamerun)

Pályafutása

2018/2019 tavasz DVTK (NB I.)
2018/2019 ősz AS Fortuna de Yaoundé (kameruni I. osztály)
2017/2018 AS Fortuna de Yaoundé (kameruni I. osztály)
2006-2017 AS Fortuna de Yaoundé utánpótlás (Kamerun)


Yannick Ndzoumou

Névjegy

Vezetéknév: Ndzoumou
Keresztnév: Yannick
Születési idő: 1996. május 18.
Születési hely: Yaoundé (Kamerun)
Állampolgárság: kameruni
Magasság: 189 cm
Poszt: védő

Sikerei

U17-es válogatott (Kamerun)
U20-as válogatott (Kamerun)

Pályafutása

2018/2019 tavasz DVTK (NB I.)
2018/2019 ősz AS Fortuna de Yaoundé (kameruni I. osztály)
2017/2018 AS Fortuna de Yaoundé (kameruni I. osztály)
2016/2017 AS Fortuna de Yaoundé (kameruni II. osztály)
2015/2016 Meilleur Espoir (kameruni II. osztály)
2014/2015 Dragon FC Yaoundé (kameruni I. osztály)
2013/2014 Dragon FC Yaoundé (kameruni I. osztály)
2012/2013 AS Fortuna de Yaoundé (kameruni II. osztály)
2011/2012 Semences Olympic de Yaoundé (kameruni II. osztály)
2005-2011 Semences Olympic de Yaoundé utánpótlás (Kamerun)


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 23 4 > 

2019-02-15 12:01:18 Piros öves, Őstag
Én örülök nekik, de mire beépülnek,addigra vége a bajnokságnak. Lehet,jobb lett volna most egy kész belső védőt és egy csatárt hozni.
14. Sparrow
2019-02-15 11:50:44 Barna öves, Fanatikus tag
https://youtu.be/yqMLJEwn5n0

Ezt találtam! Nem tudom hogy ügyes vagy inkább lelkes!
13. zorba*
2019-02-15 11:47:17 Fekete öves, Veterán
Szerintem Tajti József sportigazgató úr kihozta a maximumot abból a kevés lóvéból ami az igazolásokra, kereterősítésre lett felszabadítva/szánva a tulajdonosok által.

Megemelem ezért a kalapomat előtte!
12. dvtk-3534*
2019-02-15 11:12:05 Fekete öves, Veterán
Gratula nekik.
Remélem Menügomb is benne van h itt vannak és rajta keresztül jönnek mert akkor biztos nem fizetünk rá. Nem hozna ide akárkit.
Menü is a legjobbat akarja nekünk. Ebben biztos vagyok.
11. toki*
2019-02-15 11:05:55 Fekete öves, Veterán
Isten hozta őket! Remélem játékban minimum olyanok lesznek mint az elődeik, és akkor probléma 1 szál se.
10. KáGábor* |Válasz erre: 8. Sparrow
2019-02-15 10:55:27 Fekete öves, Veterán
Csak a malária kerülje el... :D
9. árpádvezér |Válasz erre: 5. Jamie
2019-02-15 10:53:07 Barna öves, Fanatikus tag
Ha szintet ugrottak volna, mi lennénk a majdani világbajnokok...! A viccet félretéve, jó hogy jöttek. Itt kiteljesedhet a játékuk, a csapat meg még színesebben játszhat.
Amúgy Iszmail, Foxi reinkarnációja. Ha úgy nyomja majd mint Foxink, akkor jó lesz!
Janika nézése elég tekintélyt parancsoló! Remélem, ha pályára lép az ellenfél még egy alsót felvesz, mert egy nem lesz elég.
Tehát összességében, ahogy a nótában is írva vagyon: csak a nézését meg a járását...
Remélem jók lesznek!!!
8. Sparrow
2019-02-15 10:52:20 Barna öves, Fanatikus tag
Így is be lehet jutni az EU ba! :)))) Remélem lessz köztük egy Paintsil kepessegu játékos!
7. Jamie
2019-02-15 10:33:53 Barna öves, Fanatikus tag
Amúgy youtube-on egy videót találtam Ismaila Ousmanról, amikor is a kameruni u20-as válogatottban balhátvédet játszott. Szóval a középpályás poszt nem tudom mennyire állja meg a helyét, illetve ezek szerint Juhar poszt riválisa lesz, ami nem tudom mennyire szükséges jelen pillanatban.

Ndzoumouról is találtam egy videót, az alapján a Yaounde-i első osztályú csapat egy mező közepén játssza a meccseit és túl sok nem derül ki új játékosunk játékáról.
6. zona40
2019-02-15 10:33:06 Lila öves, Tag
Mindegyik kameruni jatekosunk jol nyomta.Szerette a szurkolotaborunk oket.Sok sikert Diosgyorben,udv. a Diosgyori Nagycsaladban!

 < 1 23 4 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...