Banner

Ismét Vladimir Radenković a DVTK vezetőedzője

Szerző: Jáborcsik András | 2025-06-18 19:31:00

Örömmel jövök ismét Diósgyőrbe, mert ahogy korábban többször elmondtam, úgy érzem itt magam, mintha a második otthonom lenne.


Ismét Vladimir Radenković irányítja a DVTK élvonalbeli labdarúgó csapatát, akivel harmadik helyen telelt Diósgyőr - először 2014 óta. A szerb vezetőedző februárban távozott Diósgyőrből, előtte 33 bajnoki mérkőzésen 13 győzelmet aratott, 12 alkalommal döntetlent játszott és mindössze 8 mérkőzésen szenvedett vereséget irányításával a csapat.



Örömmel jövök ismét Diósgyőrbe, mert ahogy korábban többször elmondtam, úgy érzem itt magam, mintha a második otthonom lenne. Távozásomkor is nyitott voltam a visszatérésre, de meg sem fordult a fejemben, hogy már néhány hónap múlva sor kerülhet rá, de ilyen a labdarúgás, ilyen az élet.

Kovács Zoltán sportigazgatóról nem csak a közös diósgyőri évből őrzök pozitív emlékeket, hanem az azóta eltelt időszakban is több-kevesebb rendszerességgel beszéltünk telefonon, illetve néhányszor találkoztunk - árulta el a belgrádi sportszakember. - Jelentősen meg fogja könnyíteni a munkámat, hogy egy ilyen pozitív személyiségű sportigazgató áll mögöttem, aki támogatja az elképzeléseimet, mert közösen mindig tovább jutunk, mint egyedül. Számomra fontos, hogy labdarúgóként, majd sportvezetőként nyert már címeket, illetve sok tapasztalatot szerzett Magyarországon és a nemzetközi labdarúgásban.

Annak ellenére, hogy az előző idényben is Diósgyőrben dolgoztam, hétfőn tiszta lappal kezdjük újra a közös munkát, és új játékosokból kell új csapatot építeni - osztotta meg. - Persze lesznek olyan labdarúgók, akikkel már dolgoztam együtt, velük könnyebb lesz felvenni a fonalat, hiszen ismerik az elképzeléseimet, és tudják, mit várok el tőlük. Azonban bízom benne, hogy a többiekkel is gyorsan egy hullámhosszra hangolódunk, és eredményes lesz az együttműködésünk.

Az előző bajnokságban egy sikeres őszt követően nem tudtuk befejezni a munkát, ám most szeretnék az eredményeinkkel sok örömet okozni a DVTK szurkolóinak, azaz szeretnénk valami különlegeset elérni az előttünk álló időben


- bizakodott Vladimir Radenković vezetőedző.



Miután Valdas Dambrauskas benyújtotta írásban a lemondását, új edzőt kellett keresni. Ebben a váratlan helyzetben gyorsan felállítottunk egy szűkített listát, ahonnan Vladimir Radenkovićra esett a választásunk - közölte Kovács Zoltán sportigazgató. - A korábbi közös munkánk idejéből jól ismerem őt, fontos szerepet játszott Szivics Tomiszláv stábjában, és azóta is tartottuk a kapcsolatot. Rendszeresen képzi magát, illetve a labdarúgásról alkotott nézetei mindig is tetszettek. Emellett kiváló emberi tulajdonságokkal rendelkezik, ami egy vezetőedző esetében legalább olyan fontos, mint a szakmai felkészültség, ha nem fontosabb. Ezt a tudását Diósgyőrben vezetőedzőként is bizonyította az eltávolítását megelőzően, ősszel régen látott jó sorozatot épített a csapattal. Bízom benne, hogy visszatérését követően ismét eredményesen szereplés elé néz a DVTK.

A 4+1-es ajánlás betartásában nagy felelőssége lesz az edzői stábnak, de a szerbiai labdarúgó kultúrából érkezve pontosan tisztában van azzal, hogy a klub számára mennyire fontos a hazai és fiatal játékosok képzése, és beépítése.

A szerződés aláírása előtt beszéltünk a fejlesztendő területekről is mind a csapatjátékot, mind az egyéneket illetően, és megegyeztünk a részletekben. Várjuk a közös munkát, amit már el is kezdtünk, folyamatosan egyeztetünk a kiszemelt játékosokról

- zárta Kovács Zoltán sportigazgató.


Vladimir Radenković első diósgyőri szerepvállalásakor Szivics Tomiszláv másodedzőjeként vette ki a részét a Ligakupa-győzelemből, a Magyar Kupa-döntőbe jutásból, és a bajnoki ötödik helyezés megszerzéséből. Második időszakában, pedig immár vezetőedzőként a harmadik helyen telelt a csapatával, és a negyedik helyen adta át pozícióját idén tavasszal. Az egészségügyi felmérések és fizikai tesztek után a DVTK hétfő délelőtt kezdi el a labdás edzéseket a szerb sportszakember vezetésével.


forrás: dvtk.eu



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

50. Ignacio-Sanchez-Mejias |Válasz erre: 43. rugoka
2025-06-18 20:40:20 Piros öves, Őstag

En az abszurditasrol beszelek. nem politikai mondanivalot kerdojeleztem meg. Ha neked ez a normalis, akkor nincs mit mondanom.

2025-06-18 20:40:05 Piros öves, Veterán

Ha HCsenger tényleg az, aki - nem akarok kételkedni, de a mai net világában minden lehet -, akkor MAXIMÁLIS TISZTELET NEKI! 

2025-06-18 20:36:35 Kék öves, Tag

Hát csak kapkodjuk a fejünket!

Már a tágabb, nem miskolci kötődésű része, a családunknak is sajnálattal tekint rám, és kérdően néz!

Próbálok magyarázatokat találni erre a bohózatra, ami a szemünk láttára történik, de csak a szomorú tanácstalanság  és a kérdőjelek sokasága tornyosul ott, ahol vmi értelmet kéne felfedeznem!

47. dvtk-3534* |Válasz erre: 44. maxverstappen
2025-06-18 20:35:35 Fekete öves, Veterán

Én bízom benne , nyilván nb2-be Valdas már nem jönne  ami érthető . Csenger talán igen ha nincs már itt sántika. 

2025-06-18 20:31:26 Fehér öves, Lelkes újonc

1: remélem Mosoly kapitány megkapta a végkielégítést teljesen ,amjd most fizetésemeléssel jön vissza elaltatni Miskolc büszke népét.

2: Készenálltok az olyan statisztikákra, ahol a kaput találó lövések száma megegyezik a szerzett pontjaink számával?

jó buli lesz..

45. G.Soma |Válasz erre: 38. HCsenger
2025-06-18 20:30:33 Barna öves, Fanatikus tag

Simán feljelenthednéd amúgy őket jó hirnév megsértése miatt

44. maxverstappen |Válasz erre: 41. dvtk-3534
2025-06-18 20:29:59 Lila öves, Tag

Erősen kétlem, hogy bármelyikük is valaha visszatérjen. Ez az egy dobásunk volt sajnos. 

43. rugoka |Válasz erre: 29. Ignacio-Sanchez-Mejias
2025-06-18 20:28:45 Fekete öves, Fanatikus tag

Álmos Joe jobb volt?

2025-06-18 20:28:36 Barna öves, Fanatikus tag

Tisztán látszik ,hogy minden megvolt beszélve, Sánta-Kovács-Radenkovics hármasban nyomja csak nem a szexért, hanem a pénzért bármi áron, bármit tesznek hiteltelen senkik..már nincs lejjebb...lassan Ott  Erzsi és Hubiscsák magasságokban a klub...

41. dvtk-3534* |Válasz erre: 32. HCsenger
2025-06-18 20:28:30 Fekete öves, Veterán

Ez így korrekt és értékelendő . Az a baj ha az embernek a főnöke egy szemétláda akkor úgysem értékeli a felelősségvállalást. 

Remélem ha ez a szemétláda végre eltakarodik innen akkor Valdassal együtt befejezitek azt amit most nem engedtek nektek továbbcsinálni ! 

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...