Banner

Ismét Vladimir Radenković a DVTK vezetőedzője

Szerző: Jáborcsik András | 2025-06-18 19:31:00

Örömmel jövök ismét Diósgyőrbe, mert ahogy korábban többször elmondtam, úgy érzem itt magam, mintha a második otthonom lenne.


Ismét Vladimir Radenković irányítja a DVTK élvonalbeli labdarúgó csapatát, akivel harmadik helyen telelt Diósgyőr - először 2014 óta. A szerb vezetőedző februárban távozott Diósgyőrből, előtte 33 bajnoki mérkőzésen 13 győzelmet aratott, 12 alkalommal döntetlent játszott és mindössze 8 mérkőzésen szenvedett vereséget irányításával a csapat.



Örömmel jövök ismét Diósgyőrbe, mert ahogy korábban többször elmondtam, úgy érzem itt magam, mintha a második otthonom lenne. Távozásomkor is nyitott voltam a visszatérésre, de meg sem fordult a fejemben, hogy már néhány hónap múlva sor kerülhet rá, de ilyen a labdarúgás, ilyen az élet.

Kovács Zoltán sportigazgatóról nem csak a közös diósgyőri évből őrzök pozitív emlékeket, hanem az azóta eltelt időszakban is több-kevesebb rendszerességgel beszéltünk telefonon, illetve néhányszor találkoztunk - árulta el a belgrádi sportszakember. - Jelentősen meg fogja könnyíteni a munkámat, hogy egy ilyen pozitív személyiségű sportigazgató áll mögöttem, aki támogatja az elképzeléseimet, mert közösen mindig tovább jutunk, mint egyedül. Számomra fontos, hogy labdarúgóként, majd sportvezetőként nyert már címeket, illetve sok tapasztalatot szerzett Magyarországon és a nemzetközi labdarúgásban.

Annak ellenére, hogy az előző idényben is Diósgyőrben dolgoztam, hétfőn tiszta lappal kezdjük újra a közös munkát, és új játékosokból kell új csapatot építeni - osztotta meg. - Persze lesznek olyan labdarúgók, akikkel már dolgoztam együtt, velük könnyebb lesz felvenni a fonalat, hiszen ismerik az elképzeléseimet, és tudják, mit várok el tőlük. Azonban bízom benne, hogy a többiekkel is gyorsan egy hullámhosszra hangolódunk, és eredményes lesz az együttműködésünk.

Az előző bajnokságban egy sikeres őszt követően nem tudtuk befejezni a munkát, ám most szeretnék az eredményeinkkel sok örömet okozni a DVTK szurkolóinak, azaz szeretnénk valami különlegeset elérni az előttünk álló időben


- bizakodott Vladimir Radenković vezetőedző.



Miután Valdas Dambrauskas benyújtotta írásban a lemondását, új edzőt kellett keresni. Ebben a váratlan helyzetben gyorsan felállítottunk egy szűkített listát, ahonnan Vladimir Radenkovićra esett a választásunk - közölte Kovács Zoltán sportigazgató. - A korábbi közös munkánk idejéből jól ismerem őt, fontos szerepet játszott Szivics Tomiszláv stábjában, és azóta is tartottuk a kapcsolatot. Rendszeresen képzi magát, illetve a labdarúgásról alkotott nézetei mindig is tetszettek. Emellett kiváló emberi tulajdonságokkal rendelkezik, ami egy vezetőedző esetében legalább olyan fontos, mint a szakmai felkészültség, ha nem fontosabb. Ezt a tudását Diósgyőrben vezetőedzőként is bizonyította az eltávolítását megelőzően, ősszel régen látott jó sorozatot épített a csapattal. Bízom benne, hogy visszatérését követően ismét eredményesen szereplés elé néz a DVTK.

A 4+1-es ajánlás betartásában nagy felelőssége lesz az edzői stábnak, de a szerbiai labdarúgó kultúrából érkezve pontosan tisztában van azzal, hogy a klub számára mennyire fontos a hazai és fiatal játékosok képzése, és beépítése.

A szerződés aláírása előtt beszéltünk a fejlesztendő területekről is mind a csapatjátékot, mind az egyéneket illetően, és megegyeztünk a részletekben. Várjuk a közös munkát, amit már el is kezdtünk, folyamatosan egyeztetünk a kiszemelt játékosokról

- zárta Kovács Zoltán sportigazgató.


Vladimir Radenković első diósgyőri szerepvállalásakor Szivics Tomiszláv másodedzőjeként vette ki a részét a Ligakupa-győzelemből, a Magyar Kupa-döntőbe jutásból, és a bajnoki ötödik helyezés megszerzéséből. Második időszakában, pedig immár vezetőedzőként a harmadik helyen telelt a csapatával, és a negyedik helyen adta át pozícióját idén tavasszal. Az egészségügyi felmérések és fizikai tesztek után a DVTK hétfő délelőtt kezdi el a labdás edzéseket a szerb sportszakember vezetésével.


forrás: dvtk.eu



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

180. Dusánpáncsics |Válasz erre: 170. dwm
2025-06-19 12:35:07 Citromsárga öves, Újonc

Kedves dwm!

Mint egykor két sportágban közel 30 évet dolgozó edző, az érintetteket ismerő ember reagálnék soraidra:

- Valdas jó ember, felkészült, hiteles, több országban komoly sikereket elérő, közel négyszáz meccset levezénylő Vezetőedző;

- Vlada jó ember és pedagógus, a tőlünk fényévekre járó dél-szláv, üzleti alapú (sportolók vilagszintű képzése és értékesítése) sport képviselője - több országban Másodedzőként komoly sikereket elérő, mintegy ötven meccses vezetőedző.

Az viszont való igaz, hogy Vladara jelenleg rávetül egy hatalmas kiterjedésű erkölcsi felhő...Hogy ez belőle kumulálódott, vagy egyéb frontok által keletkezett...erről a topolyaikat kérdezd inkább.

Minden jót!

d

179. Varzo |Válasz erre: 178. matusek
2025-06-19 12:31:18 Barna öves, Tag
A felmentést követően tájékoztatni azonnal a vezetoedzőt szerintem minimum , Nem izzítás.

178. matusek |Válasz erre: 177. Varzo
2025-06-19 12:21:49 Kék öves, Tag

...ahogy az is mindegy volt, hogy a klubvezetés mit akar, mert addigra Valdas már izzítva lett - ahogy Dusán írta ma reggel, hogy Csenger felhívta a távozása után. :)

De persze, mindegy, hogy mi volt, én nem voltam jelen egyik hívásnál sem, csak érdekes dolgok vannak, és derülnek ki - és még mi minden fog..?! Előre félek... :-o

177. Varzo |Válasz erre: 175. matusek
2025-06-19 12:18:50 Barna öves, Tag

Valdas a történtek után nem akart maradni, az új vezetés meg nem vele akart dolgozni. Szerintem ennyi a sztori. De mindegy lett volna mit akar, mert ígyis úgyis addigra Radek már izzítva lett.

176. sheldon |Válasz erre: 54. perec j. HK №1 (finom és lédús)
2025-06-19 12:14:44 Piros öves, Fanatikus tag

"sok sikert mester, hajrá DVTK..." Kedves Harcosok Klubja Numero 1,(ahogy hívatod magad itt, ami nyilván politikai felhangot ad minden megszólalásodnak, pedig ez egy sport oldal, ne csodálkozz tehát, ha a provokációdra (troll?) hasonló válasz érkezik.)Úgy látom neked nem érte el az ingerküszöbödet az az erkölcsi dilemma, ahogy visszacsempészték a 4 hónapja kirúgott Radenkovicot az állásába.

Xxxxx xxxxx

Moderálva: 2025-06-19 14:58:16

175. matusek |Válasz erre: 174. gbacsi
2025-06-19 12:06:16 Kék öves, Tag

Egyről beszélünk! :) Én is azt mondom (és arra kerestem a választ...) hogy hogy az úristenbe és miért mond le az ember bármennyi pénzről is? Simán lehet az, amit mondasz. De ha ezt is elképzelhetőnek tartsuk, akkor fogadjuk el azt is, hogy Valdast nem kirúgták, hanem ő akart menni - sokan ebben is kételkednek. 

Egyébként az nso-n kint van az azeri hír Valdasról (yess, gyorsabb voltam! :D :D).

174. gbacsi* |Válasz erre: 160. matusek
2025-06-19 11:59:24 Fekete öves, Veterán

Dehogy vesszük. Csak éppen pl Vigyori visszafizet-e valamit? Kuznyecovnak pl mennyit fizettek ki? De. Ha Valdasnak szóltak, hogy Csenger megy, akkor ő is bizts elkezdett nézelődni, lehet kapott ajánlatot, amiben ez szerepel: Gyere, most kell döntened, 2 hét múlva nem fogsz már tudni jönni, mert addig más edző lesz, s plusz, nem is fogunk kivásárolni a szerződésedből. Ha meg innen 3-4 meccs után kiraknak majd, addigra már régen lesz nálunk másik edző. Szóval, miért is ne mondhatott volna le pénzről? Másrészt, ha Kovács ezt mondta, abban én nem lennék 100%-ig biztos, hogy az úgy is van. Sőt.

173. objektiv |Válasz erre: 55. wexeye
2025-06-19 11:35:02 Fekete öves, Őstag

Ez szép volt!

2025-06-19 11:02:47 Lila öves, Tag

Az lenne fair,ha kovács szerződésében az állna:helytelen vezető edzői döntés ,eredménytelenség. esetén ő maga is repül fizetve sajat zsebbol a vezeto edzői végkielégítést.Mindjart nem lenne havonta edzovaltas. 

171. matusek |Válasz erre: 168. awas
2025-06-19 10:52:55 Kék öves, Tag

Hangsúlyoztam, hogy ez nem valaki ellen, vagy mellett szól, kérlek olvass jól!

De ha már lehurrogsz a pénz miatt: ha Radenkovics pénzéről van szó, akkor rohadjon meg, ha Dambrauskaséról, akkor meg nem unom még? Ez a kettős mérce tankönyvi esete. 

Leírom ismét: ez a lamentálás független a dolgok sportvezetésbeli vagy politikai kérdésétől. Nem ez a kérdés lényege.

De, hogy ne mondd, hogy nem válaszolok: nem, nem unom. Mert ez egy klub esetében központi kérdés. 

És igen, guglizok. Miért baj az, hogy tájékozódni próbálok?

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...