Banner

Ismét Vladimir Radenković a DVTK vezetőedzője

Szerző: Jáborcsik András | 2025-06-18 19:31:00

Örömmel jövök ismét Diósgyőrbe, mert ahogy korábban többször elmondtam, úgy érzem itt magam, mintha a második otthonom lenne.


Ismét Vladimir Radenković irányítja a DVTK élvonalbeli labdarúgó csapatát, akivel harmadik helyen telelt Diósgyőr - először 2014 óta. A szerb vezetőedző februárban távozott Diósgyőrből, előtte 33 bajnoki mérkőzésen 13 győzelmet aratott, 12 alkalommal döntetlent játszott és mindössze 8 mérkőzésen szenvedett vereséget irányításával a csapat.



Örömmel jövök ismét Diósgyőrbe, mert ahogy korábban többször elmondtam, úgy érzem itt magam, mintha a második otthonom lenne. Távozásomkor is nyitott voltam a visszatérésre, de meg sem fordult a fejemben, hogy már néhány hónap múlva sor kerülhet rá, de ilyen a labdarúgás, ilyen az élet.

Kovács Zoltán sportigazgatóról nem csak a közös diósgyőri évből őrzök pozitív emlékeket, hanem az azóta eltelt időszakban is több-kevesebb rendszerességgel beszéltünk telefonon, illetve néhányszor találkoztunk - árulta el a belgrádi sportszakember. - Jelentősen meg fogja könnyíteni a munkámat, hogy egy ilyen pozitív személyiségű sportigazgató áll mögöttem, aki támogatja az elképzeléseimet, mert közösen mindig tovább jutunk, mint egyedül. Számomra fontos, hogy labdarúgóként, majd sportvezetőként nyert már címeket, illetve sok tapasztalatot szerzett Magyarországon és a nemzetközi labdarúgásban.

Annak ellenére, hogy az előző idényben is Diósgyőrben dolgoztam, hétfőn tiszta lappal kezdjük újra a közös munkát, és új játékosokból kell új csapatot építeni - osztotta meg. - Persze lesznek olyan labdarúgók, akikkel már dolgoztam együtt, velük könnyebb lesz felvenni a fonalat, hiszen ismerik az elképzeléseimet, és tudják, mit várok el tőlük. Azonban bízom benne, hogy a többiekkel is gyorsan egy hullámhosszra hangolódunk, és eredményes lesz az együttműködésünk.

Az előző bajnokságban egy sikeres őszt követően nem tudtuk befejezni a munkát, ám most szeretnék az eredményeinkkel sok örömet okozni a DVTK szurkolóinak, azaz szeretnénk valami különlegeset elérni az előttünk álló időben


- bizakodott Vladimir Radenković vezetőedző.



Miután Valdas Dambrauskas benyújtotta írásban a lemondását, új edzőt kellett keresni. Ebben a váratlan helyzetben gyorsan felállítottunk egy szűkített listát, ahonnan Vladimir Radenkovićra esett a választásunk - közölte Kovács Zoltán sportigazgató. - A korábbi közös munkánk idejéből jól ismerem őt, fontos szerepet játszott Szivics Tomiszláv stábjában, és azóta is tartottuk a kapcsolatot. Rendszeresen képzi magát, illetve a labdarúgásról alkotott nézetei mindig is tetszettek. Emellett kiváló emberi tulajdonságokkal rendelkezik, ami egy vezetőedző esetében legalább olyan fontos, mint a szakmai felkészültség, ha nem fontosabb. Ezt a tudását Diósgyőrben vezetőedzőként is bizonyította az eltávolítását megelőzően, ősszel régen látott jó sorozatot épített a csapattal. Bízom benne, hogy visszatérését követően ismét eredményesen szereplés elé néz a DVTK.

A 4+1-es ajánlás betartásában nagy felelőssége lesz az edzői stábnak, de a szerbiai labdarúgó kultúrából érkezve pontosan tisztában van azzal, hogy a klub számára mennyire fontos a hazai és fiatal játékosok képzése, és beépítése.

A szerződés aláírása előtt beszéltünk a fejlesztendő területekről is mind a csapatjátékot, mind az egyéneket illetően, és megegyeztünk a részletekben. Várjuk a közös munkát, amit már el is kezdtünk, folyamatosan egyeztetünk a kiszemelt játékosokról

- zárta Kovács Zoltán sportigazgató.


Vladimir Radenković első diósgyőri szerepvállalásakor Szivics Tomiszláv másodedzőjeként vette ki a részét a Ligakupa-győzelemből, a Magyar Kupa-döntőbe jutásból, és a bajnoki ötödik helyezés megszerzéséből. Második időszakában, pedig immár vezetőedzőként a harmadik helyen telelt a csapatával, és a negyedik helyen adta át pozícióját idén tavasszal. Az egészségügyi felmérések és fizikai tesztek után a DVTK hétfő délelőtt kezdi el a labdás edzéseket a szerb sportszakember vezetésével.


forrás: dvtk.eu



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

150. matusek |Válasz erre: 3. jaborcsik-andras
2025-06-19 01:32:09 Kék öves, Tag

Bocs, hogy neked válaszolok, igazából mindenkinek szól, mert belefutottam (jó, keresgéltem a neten... :D), egy cikkbe, amiben azt írják, hogy Valdas még a Diósgyőr edzője, de már tárgyal egy másik csapattal (Sabah, Azerbajdzsán). 

Itt. És itt.

Azért kezdtem el keresni, mert egyszerűen hihetetlennek tűnt, hogy ekkora lelépési pénzről csak úgy lemond valaki - bakker, nem lehet, hogy azért mondott le, mert jobb ajánlatot kapott és kapóra jött neki a sportigazgató-váltás?

Persze ezzel nem felmenteni akarom a jelenlegi klubvezetést, amit majd biztos bele akartok magyarázni, ennek ahhoz semmi köze, de ez - ha tényleg így van - számomra nagyon durván átértelmezi a helyzetet... :-o

2025-06-19 01:25:59 Piros öves, Veterán

De ezt a mocsokságot csak Miskolcon tudják. Két hónappal ezelőtt elküldik az edzőt, vége a bajnokságnak, utána visszahívják. Ez az igazi HÁNYINGER!!!!!!!!!
A litván, aki tényleg tett bele a játékba, ,két hónap után mehet a levesbe. TÉNYLEG HÁNYINGER, ami ITT VAN!!!!!!!!!

2025-06-19 00:39:49 Barna öves, Tag

Csak az anomáliára utaltam.

147. Gruppa krovi |Válasz erre: 146. vebgy
2025-06-19 00:37:14 Barna öves, Tag


Pontosan ezzel a mondattal nyugtatja most hamisan magát a NER, de ez nem lényeges, mert a komment, amire válaszoltál, nem erről szólt, ez csak egy kiegészítés volt.

146. vebgy* |Válasz erre: 140. Gruppa krovi
2025-06-19 00:27:55 Fekete öves, Veterán

Na a közvéleménykutatási módszereket, azok hitelességét, pontosságát hagyjuk is... :D :D 

145. dvtk-3534* |Válasz erre: 144. K. Ádám
2025-06-19 00:06:45 Fekete öves, Veterán

Bm ?

144. K. Ádám |Válasz erre: 133. v1910
2025-06-18 23:56:06 Lila öves, Tag

Az Öltözőn Túl oldal szurkolói fórumokról, oldalakról, Discord szerverekről szerzi az információkat, úgy beállítva, mintha ők lennének az elsődleges hírforrás. Az meg, hogy Csengert folyamatosan lejáratták/lejáratják az nem véletlen. Egy volt Diósgyőrben dolgozó ember is nekik “játszik”, aki már akkor ezt csinálta, mikor még itt volt. 

143. Gruppa krovi |Válasz erre: 142. Varzo
2025-06-18 23:52:13 Barna öves, Tag

A (zseb)pénzen kívül számít itt valami?!

142. Varzo |Válasz erre: 141. v1910
2025-06-18 23:34:35 Barna öves, Tag

Mikor számított az hogy mi lenne logikus lépés?

141. v1910 |Válasz erre: 139. Varzo
2025-06-18 23:17:43 Fekete öves, Őstag

De az nem jó. A balbekk poszt amire minőséget kell hozni mert évek óta hiányposzt.

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...