Banner

Ismét Vladimir Radenković a DVTK vezetőedzője

Szerző: Jáborcsik András | 2025-06-18 19:31:00

Örömmel jövök ismét Diósgyőrbe, mert ahogy korábban többször elmondtam, úgy érzem itt magam, mintha a második otthonom lenne.


Ismét Vladimir Radenković irányítja a DVTK élvonalbeli labdarúgó csapatát, akivel harmadik helyen telelt Diósgyőr - először 2014 óta. A szerb vezetőedző februárban távozott Diósgyőrből, előtte 33 bajnoki mérkőzésen 13 győzelmet aratott, 12 alkalommal döntetlent játszott és mindössze 8 mérkőzésen szenvedett vereséget irányításával a csapat.



Örömmel jövök ismét Diósgyőrbe, mert ahogy korábban többször elmondtam, úgy érzem itt magam, mintha a második otthonom lenne. Távozásomkor is nyitott voltam a visszatérésre, de meg sem fordult a fejemben, hogy már néhány hónap múlva sor kerülhet rá, de ilyen a labdarúgás, ilyen az élet.

Kovács Zoltán sportigazgatóról nem csak a közös diósgyőri évből őrzök pozitív emlékeket, hanem az azóta eltelt időszakban is több-kevesebb rendszerességgel beszéltünk telefonon, illetve néhányszor találkoztunk - árulta el a belgrádi sportszakember. - Jelentősen meg fogja könnyíteni a munkámat, hogy egy ilyen pozitív személyiségű sportigazgató áll mögöttem, aki támogatja az elképzeléseimet, mert közösen mindig tovább jutunk, mint egyedül. Számomra fontos, hogy labdarúgóként, majd sportvezetőként nyert már címeket, illetve sok tapasztalatot szerzett Magyarországon és a nemzetközi labdarúgásban.

Annak ellenére, hogy az előző idényben is Diósgyőrben dolgoztam, hétfőn tiszta lappal kezdjük újra a közös munkát, és új játékosokból kell új csapatot építeni - osztotta meg. - Persze lesznek olyan labdarúgók, akikkel már dolgoztam együtt, velük könnyebb lesz felvenni a fonalat, hiszen ismerik az elképzeléseimet, és tudják, mit várok el tőlük. Azonban bízom benne, hogy a többiekkel is gyorsan egy hullámhosszra hangolódunk, és eredményes lesz az együttműködésünk.

Az előző bajnokságban egy sikeres őszt követően nem tudtuk befejezni a munkát, ám most szeretnék az eredményeinkkel sok örömet okozni a DVTK szurkolóinak, azaz szeretnénk valami különlegeset elérni az előttünk álló időben


- bizakodott Vladimir Radenković vezetőedző.



Miután Valdas Dambrauskas benyújtotta írásban a lemondását, új edzőt kellett keresni. Ebben a váratlan helyzetben gyorsan felállítottunk egy szűkített listát, ahonnan Vladimir Radenkovićra esett a választásunk - közölte Kovács Zoltán sportigazgató. - A korábbi közös munkánk idejéből jól ismerem őt, fontos szerepet játszott Szivics Tomiszláv stábjában, és azóta is tartottuk a kapcsolatot. Rendszeresen képzi magát, illetve a labdarúgásról alkotott nézetei mindig is tetszettek. Emellett kiváló emberi tulajdonságokkal rendelkezik, ami egy vezetőedző esetében legalább olyan fontos, mint a szakmai felkészültség, ha nem fontosabb. Ezt a tudását Diósgyőrben vezetőedzőként is bizonyította az eltávolítását megelőzően, ősszel régen látott jó sorozatot épített a csapattal. Bízom benne, hogy visszatérését követően ismét eredményesen szereplés elé néz a DVTK.

A 4+1-es ajánlás betartásában nagy felelőssége lesz az edzői stábnak, de a szerbiai labdarúgó kultúrából érkezve pontosan tisztában van azzal, hogy a klub számára mennyire fontos a hazai és fiatal játékosok képzése, és beépítése.

A szerződés aláírása előtt beszéltünk a fejlesztendő területekről is mind a csapatjátékot, mind az egyéneket illetően, és megegyeztünk a részletekben. Várjuk a közös munkát, amit már el is kezdtünk, folyamatosan egyeztetünk a kiszemelt játékosokról

- zárta Kovács Zoltán sportigazgató.


Vladimir Radenković első diósgyőri szerepvállalásakor Szivics Tomiszláv másodedzőjeként vette ki a részét a Ligakupa-győzelemből, a Magyar Kupa-döntőbe jutásból, és a bajnoki ötödik helyezés megszerzéséből. Második időszakában, pedig immár vezetőedzőként a harmadik helyen telelt a csapatával, és a negyedik helyen adta át pozícióját idén tavasszal. Az egészségügyi felmérések és fizikai tesztek után a DVTK hétfő délelőtt kezdi el a labdás edzéseket a szerb sportszakember vezetésével.


forrás: dvtk.eu



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

110. perec j. HK №1 (finom és lédús) |Válasz erre: 106. mr-d
2025-06-18 22:05:01 Fekete öves, Őstag

.. nagyon egyetértek veled...:)

2025-06-18 22:04:31 Barna öves, Fanatikus tag

Ha ez a fradival újpesttel történik meg olyan jót röhögnék, hogy milyen balf@asz a vezetés, de hát nem, ez nálunk történik meg... Még most sem tudom, hogy ezt a sánthát mi a retkes f.szért tartják itt... Kovács Zoli is nyilván a pénzért jött vissza, mert hogy nem az ő fejéből pattant ki Rado, az eléggé nyilvánvaló.

Nem baj, arra az 1 évere tök mind1 nevében ki a sportigazgató, komolyan egy média szakos középiskolás is le tudná nyilatkozni havi 1x amennyi megjelenése lesz, több munkát úgysem engednek neki ebben a klubban - most már mindenki kellék egy pénz-szivattyú bábszínházban.

Szánalmasok vagytok Sántha!

108. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 105. perec j. HK №1 (finom és lédús)
2025-06-18 22:02:54 Fekete öves, Veterán

Vedd ki a HK-t, azzal irritálsz sokakat.

De akár visszaválthatnál a johny-ra is :)

107. maxverstappen |Válasz erre: 101. wexeye
2025-06-18 22:01:49 Lila öves, Tag

Ezt így el tudom fogadni, bár kicsit még így is sarkosnam érzem, de van benne valami. :)

106. mr-d |Válasz erre: 100. jaborcsik-andras
2025-06-18 22:01:24 Fekete öves, Őstag

nehogy már kitiltsátok, olyan jó feszültségoldónak, csak úgy kell olvasni, ahogy írja a beírásait, szórakozva:)

105. perec j. HK №1 (finom és lédús) |Válasz erre: 100. jaborcsik-andras
2025-06-18 21:59:38 Fekete öves, Őstag

.. ja, bocs, nem tudtam, hogy a nevet nem lehet módosítani... pláne úgy, hogy csak azzal bővítem, amit rámakasztanak menet közben.... én meg vállalom, beleállok, tudod..  de mit szeretnél, mi legyen a nevem.. átírom a kedvetekért... 

104. maxverstappen |Válasz erre: 99. wexeye
2025-06-18 21:59:11 Lila öves, Tag

Ezt csak bebeszéled magadnak. Pl Hajdú B-ből egy szép kis csokrot össze lehetne állítani, hányszor ekézte a válogatottat az m4 stúdióban az elmúlt egy évben. 

Mi az, hogy nincs hazai teljesítmény? Már nem elég, ha valaki magyar, itthon is kell nevelkednie, máskülönben nem a miénk a siker? :D Na meg azért nem kell már megint átesni a túloldalra, kanyarban sem vagyunk honosítás terén a nagyokhoz. Negon kívül nem is tudom van-e olyan, akinek nincs közeli magyar felmenője. A 32 csapatos eb pedig teoretikus volt, jelezvén, hogy korábban bővíthettek volna bármeddig, akkor se jutottunk volna ki. De elfogadom ha te így látod, végülis a Várhidi féle csoport hatodik helynek is megvolt a varázsa, megértem, ha hiányzik. :)

103. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 101. wexeye
2025-06-18 21:58:35 Fekete öves, Veterán

Az nem röhej, hogy amikor a kövesd NB1-es volt, a légiósok Egerben laktak, mert nem akartak a faluban élni?

Gallardo is a fővárosból járt Felcsútra. Mit csinálhatott volna, költözzön a Főni mellé?

102. perec j. HK №1 (finom és lédús) |Válasz erre: 100. jaborcsik-andras
2025-06-18 21:56:51 Fekete öves, Őstag

... bocs, nem én kötöttem bele valakibe, hanem valakik kötöttek belém.. olvass csak vissza... 

101. wexeye |Válasz erre: 96. maxverstappen
2025-06-18 21:55:23 Fekete öves, Őstag

Itt nem ez a lényeg. Hanem hogy helyi kiskirályok felduzzasztása ezt eredményezte. Szintén nem egy reális dolog,nincs mögötte valódi tartalom. Kövesden nb1 meg utánpótlás, Egerben meg semmi. Hány 13 év alatti gyerek lehet Kövesden,aki fiú és tud is és akar is focizni? Kisvárdán? Kisvárdán az u19 is tele ukránnal... ezek normális dolgok szerinted? Nagyvárosokban meg haldoklik a foci. Káros a hosszú távú hatása is. Nem kezdenek el focizni ezeken a helyeken,nem fertőződnek meg a játék szeretetével,a helyi csapat lelátója nem sziplantja be a gyerekeket. Elvész az egyébként is haldokló hátország. A Kisvárda a Kövesd pedig idővel mind a Balmazújváros sorsára jut. És mélyebben találja magát,mint korábban valaha. Annak is mi értelme? Mi értelme annak ami a Felcsút és a Fehérvár ? A fiókcsapat volt...most hol van a Vidi utánpótlása???

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...