Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Örömmel jövök ismét Diósgyőrbe, mert ahogy korábban többször elmondtam, úgy érzem itt magam, mintha a második otthonom lenne.
Ismét Vladimir Radenković irányítja a DVTK élvonalbeli labdarúgó csapatát, akivel harmadik helyen telelt Diósgyőr - először 2014 óta. A szerb vezetőedző februárban távozott Diósgyőrből, előtte 33 bajnoki mérkőzésen 13 győzelmet aratott, 12 alkalommal döntetlent játszott és mindössze 8 mérkőzésen szenvedett vereséget irányításával a csapat.
Örömmel jövök ismét Diósgyőrbe, mert ahogy korábban többször elmondtam, úgy érzem itt magam, mintha a második otthonom lenne. Távozásomkor is nyitott voltam a visszatérésre, de meg sem fordult a fejemben, hogy már néhány hónap múlva sor kerülhet rá, de ilyen a labdarúgás, ilyen az élet.
Kovács Zoltán sportigazgatóról nem csak a közös diósgyőri évből őrzök pozitív emlékeket, hanem az azóta eltelt időszakban is több-kevesebb rendszerességgel beszéltünk telefonon, illetve néhányszor találkoztunk - árulta el a belgrádi sportszakember. - Jelentősen meg fogja könnyíteni a munkámat, hogy egy ilyen pozitív személyiségű sportigazgató áll mögöttem, aki támogatja az elképzeléseimet, mert közösen mindig tovább jutunk, mint egyedül. Számomra fontos, hogy labdarúgóként, majd sportvezetőként nyert már címeket, illetve sok tapasztalatot szerzett Magyarországon és a nemzetközi labdarúgásban.
Annak ellenére, hogy az előző idényben is Diósgyőrben dolgoztam, hétfőn tiszta lappal kezdjük újra a közös munkát, és új játékosokból kell új csapatot építeni - osztotta meg. - Persze lesznek olyan labdarúgók, akikkel már dolgoztam együtt, velük könnyebb lesz felvenni a fonalat, hiszen ismerik az elképzeléseimet, és tudják, mit várok el tőlük. Azonban bízom benne, hogy a többiekkel is gyorsan egy hullámhosszra hangolódunk, és eredményes lesz az együttműködésünk.
Az előző bajnokságban egy sikeres őszt követően nem tudtuk befejezni a munkát, ám most szeretnék az eredményeinkkel sok örömet okozni a DVTK szurkolóinak, azaz szeretnénk valami különlegeset elérni az előttünk álló időben
- bizakodott Vladimir Radenković vezetőedző.
Miután Valdas Dambrauskas benyújtotta írásban a lemondását, új edzőt kellett keresni. Ebben a váratlan helyzetben gyorsan felállítottunk egy szűkített listát, ahonnan Vladimir Radenkovićra esett a választásunk - közölte Kovács Zoltán sportigazgató. - A korábbi közös munkánk idejéből jól ismerem őt, fontos szerepet játszott Szivics Tomiszláv stábjában, és azóta is tartottuk a kapcsolatot. Rendszeresen képzi magát, illetve a labdarúgásról alkotott nézetei mindig is tetszettek. Emellett kiváló emberi tulajdonságokkal rendelkezik, ami egy vezetőedző esetében legalább olyan fontos, mint a szakmai felkészültség, ha nem fontosabb. Ezt a tudását Diósgyőrben vezetőedzőként is bizonyította az eltávolítását megelőzően, ősszel régen látott jó sorozatot épített a csapattal. Bízom benne, hogy visszatérését követően ismét eredményesen szereplés elé néz a DVTK.
A 4+1-es ajánlás betartásában nagy felelőssége lesz az edzői stábnak, de a szerbiai labdarúgó kultúrából érkezve pontosan tisztában van azzal, hogy a klub számára mennyire fontos a hazai és fiatal játékosok képzése, és beépítése.
A szerződés aláírása előtt beszéltünk a fejlesztendő területekről is mind a csapatjátékot, mind az egyéneket illetően, és megegyeztünk a részletekben. Várjuk a közös munkát, amit már el is kezdtünk, folyamatosan egyeztetünk a kiszemelt játékosokról
- zárta Kovács Zoltán sportigazgató.
Vladimir Radenković első diósgyőri szerepvállalásakor Szivics Tomiszláv másodedzőjeként vette ki a részét a Ligakupa-győzelemből, a Magyar Kupa-döntőbe jutásból, és a bajnoki ötödik helyezés megszerzéséből. Második időszakában, pedig immár vezetőedzőként a harmadik helyen telelt a csapatával, és a negyedik helyen adta át pozícióját idén tavasszal. Az egészségügyi felmérések és fizikai tesztek után a DVTK hétfő délelőtt kezdi el a labdás edzéseket a szerb sportszakember vezetésével.
forrás: dvtk.eu
Sani lesz az elsőszámú szerintem :)
Szerintem nem irritáló, hanem találó és önkritikus. Diósgyőrben kassainé k katalin agyhalott közreműködése óta ennek a rövidítésnek egyedi jelentése van
Akkor balvédőnek most van egy rossz,és egy még félkész,de tehetséges emberünk. Ez azt jelenti,hogy pont 2-vel több,mint ahány az előző idényben összesen volt, és pont 2 vel több ,mint ahány csatár van 30-ától a keretben :D
megnyugodtam. már kezdtem agyalni, mit rontottam el. így azért jobban fogok aludni:) kispárna bekészítve
Második embernek nem rossz a balvédő posztra, de gondolom nem ő lesz az elsőszámú oda, mert az még Radenkovicnal is nagyobb vicc lenne.
Ez az Öltözőn túl oldal a kezdetektől alázza Csengert. De miert? Kik ők? És miért foglalkoznak ennyit a Diosgyőrrel?
Bokros valóban visszatér.
Nem igazan értem hogy egy álnév mögött szerkesztett Facebook oldal mitől ilyen érdekes. Bárki csinálhat ilyen oldalt… Miért lenne fontos mit szavaztatnak?