Banner

Ismét Keyona Hayes lett a forduló legjobbja

Szerző: Jáborcsik András | 2022-01-17 20:42:00

Sajtófigyelő - wbasket.hu


A magyar bajnokság 17. fordulójának mérkőzéseit szombaton és vasárnap rendezték a hazai élvonalban. A wbasket.hu a statisztikai mutatók alapján tekintett vissza a legjobb egyéni teljesítményekre.


Egymás után második alkalommal került be a legjobbak közé a DVTK centere, Keyona Hayes csapata pedig hatos győzelmi sorozatban van. A miskolciak ezúttal a TFSE-MTK ellen arattak 86-64-es győzelmet, a fővárosiak pedig nem igazán tudtak mit kezdeni az amerikai középjátékossal, aki 34 pontja mellé 17 lepattanót szedett le – összehozva egy rendkívül masszív dupla-duplát. Hayes 34 játékperce alatt 52 VAL-t jegyzett fel neve mellé, így toronymagasan ő lett a forduló MVP-je.



Tartalékos felállásban, hosszabbítást követően 83-74-es győzelmet aratott a Csata ellen a Sopron Basket. Több kulcsembernek is a szokásosnál többet kellett a pályán lennie, hogy behúzza a két bajnoki pontot a címvédő – hét játékossal álltak fel a zöld-sárgák, de két cseréjük kevesebb mint 10 percet kapott. A megnövekedett játékidő természetesen a statisztikákban is megmutatkozott, a soproniak szerb erőcsatára, Jelena Brooks ezúttal 18 ponttal terhelte meg a fővárosiak gyűrűjét, illetve 11 lepattanójának köszönhetően pedig szép dupla-duplát hozott össze. A szerb klasszis 45 perc alatt 33 VAL-t produkált, amivel a lista második helyén végzett. Csapattársa, Nevena Jovanovic szintén dobogós lett, ugyanis a hosszabbításos mérkőzés során 44 perc alatt idei legjobbját hozta – 19 pontot, 8 lepattanót, 6 gólpasszot, valamint 10 kiharcolt faultot jegyzett fel neve mellé a találkozó végére – mindez pedig 32 VAL-t ért a teljesítmény-index alapján.

A forduló egyik vasárnapi mérkőzésén gyakorlatilag végig kézben tartotta a Győr elleni rangadót az Atomerőmű KSC Szekszárd. Hazai pályán 75-67-es győzelmet aratott Zseljko Djokics együttese, elsősorban Gereben Lívia remek játékával. A 22 éves, fiatal bedobó 16 pontos, 11 lepattanós dupla-duplát szállított, emellett pedig 9 alkalommal is csak személyi hiba árán tudták feltartóztatni az ellenfél. A Szekszárd fiatal válogatott játékosa 30 perc alatt 29 teljesítmény-index-el zárt.

Végül pedig hozta a kötelezőt az ELTE-BEAC Újbuda a PINKK Pécsi 424 ellen, hazai pályán 77-63-ra nyert, így továbbra is tartja pozícióját a középházban Balogh Judit alakulata. A kozármislenyiek ellen a Mérész Beatrix – Boros Júlia – Gergana Ivanova trió húzta a gárdát, közülük is az utóbbi, hiszen 22 dobott pontig jutott. Emellett volt még 5 lepattanója is, illetve ugyanennyi kiharcolt faultja, így 32 perc alatt 26-os VAL mutatóval zárt.


Tovább a wbasket.hu-ra >>>>>>>>>>


forrás: wbasket.hu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 > 

30. Toto2099
2022-01-20 17:11:36 Fehér öves, Tag
Hidd el figyelmesen olvastam, ezért használtam az utópisztikus kifejezést. Stúder és Kiss tekintetében, azt gondolom többen próbálták már elhozni őket. De minek jönnének?? Fizu megvan, perc szintén, ill talán még egy kis lokálpatrionizmus is.
29. Attila11 |Válasz erre: 21. Toto2099
2022-01-19 22:09:02 Kék öves, Tag
Ha figyelmesen olvastad volna, amit írtam, akkor láthatnád, hogy van benne egy mondat, ami elég egyértelművé teszi, hogy nagyjából az álmaimat írtam le és nem a reális valóságot. Sztem 3x-os pénzért sem tudnánk egy Studert idehozni, vagy egy Kiss Virágot. Elég egyértelmű, hogy nem csak a pénz, hanem a nemzetközi liga is nagyon-nagyon meghatározó. De ezt is csak egy ember látja, szerinte...
Ez a feltett Keyona riport pedig nem friss adásból van, mert én ezt már láttam.
December 30.-i adás.
Hihetetlen, amit ez a klub kommunikáció szintjén művel...
28. benji |Válasz erre: 27. korxi
2022-01-19 21:21:36 Lila öves, Őstag
Tényleg érdekes az időzítés, felrakták, hogy még aktuális legyen. :)
27. korxi
2022-01-19 20:44:58 Piros öves, Veterán
Ezt viszont pont ma tették fel:
https://www.youtube.com/watch?v=PUTbJ_zcGMs&t=5s

Nem úgy beszél benne Keyona mint akinek mostanában van itt az utolsó meccse. Rájátszásról is szó van meg ilyenek. Nem tudom hogy mikor készült, de csak nem rakták volna ki pont most.
Biztos hogy létező dologról beszélünk, amikor azt tárgyaljuk hogy távozik és keresni kell helyette valakit?
26. korxi |Válasz erre: 24. Elemér
2022-01-19 20:18:33 Piros öves, Veterán
Na ő pont rossz példa erre. Lopez alatt 3-4 perceket játszhatott meccsenként, amikor egyáltalán játszhatott. Persze hogy visszament Szekszárdra amikor hívták.
25. Elemér |Válasz erre: 18. sadab1
2022-01-19 20:03:26 Kék öves, Fanatikus tag
Abból a pénzből ami a focira el lett költve feleslegesen, minden évben bajnok kosárcsapat lehetett volna..:)
24. Elemér |Válasz erre: 21. Toto2099
2022-01-19 20:01:44 Kék öves, Fanatikus tag
És ha még 3x-os pénzt adsz akkor is vissza fog menni egy szezon után. Lásd Bálint Réka, aki hiába volt itt, Szekszárdon van otthon és ott is akar játszani, vissza is ment amint tudott.
23. Elemér |Válasz erre: 20. Toto2099
2022-01-19 19:53:35 Kék öves, Fanatikus tag
Arra gondoltam, hogy amíg mondjuk Szekszárdon az Atomerőmű csak a kosárcsapatot támogatja, addig itt a Hell a focit, a röplabdát, női focit, jégkorongot is. Így a támogatásra szánt összeg több felé oszlik.
22. Toto2099 |Válasz erre: 18. sadab1
2022-01-19 19:22:56 Fehér öves, Tag
Ezt próbálom elmondani, nem pénz kérdés. Egyszerüen nem jönnek ide, csak ha 'méltó' ligában játszhatnak.
21. Toto2099 |Válasz erre: 19. Attila11
2022-01-19 19:20:39 Fehér öves, Tag
Utópisztikusnak tünik, általad említett játékosokat nem tudod kimozdítani, csak ha 3x lóvét adsz...talán.

1 2 3 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...