Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Olaszországban nevelkedett albán válogatott balhátvédet igazolt a DVTK. A 27 éves olasz és albán állampolgársággal is rendelkező Hysen Memolla a helyszínen tekintette meg a DVTK - FTC találkozót, a hét elején átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton, majd aláírta a szerződését. A felkészülést január 3-án már ő is Diósgyőrben kezdi meg.
Nagyon örülök, hogy részese lehetek a DVTK-családnak - mondta el Hysen Memolla. - Ígérem, hogy a legjobb tudásom szerint fogom majd segíteni a klubot, hogy elérje a kitűzött céljait. A vasárnapi szezonzáró mérkőzést a lelátóról szurkoltam végig, csodálatos ez a stadion, fantasztikus a szurkolótábor. Bízom benne, hogy sok boldog pillanatot élünk majd át együtt.
Nagyon örülök, hogy Hysen Memolla hozzánk szerződött, hiszen személyében védelem bal oldalára egy olyan játékost tudtunk igazolni, aki nagyon agresszív, igazi párharckereső játékos és hatékonyan tudja támogatni a szélen a támadásokat - nyilatkozta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Olasz és albán állampolgársággal is rendelkezik és már háromszoros albán válogatottnak mondhatja magát. Leigazolása előtt a teljesítményét nem csak a videó elemzések alapján térképeztük fel, hanem sikerült egyéb információkat is begyűjteni róla, hiszen a Hajduk Splitben játékostársa volt Mirko Ivanovski és Futács Márkó is. A Finnországban mutatott játékával kapcsolatban pedig Árki Gábor volt a segítségünkre, aki korábban játszott ott, és a kapcsolatai révén utána tudtunk érdeklődni. Mindenki megerősítette azokat az információkat, amik a videók alapján megfogalmazódtak bennünk is. Mindenképpen erősítés lesz a számunkra.
Névjegy
Vezetéknév: Memolla
Keresztnév: Hysen
Születési idő: 1992. július 3.
Születési hely: Kavajë (Albánia)
Állampolgárság: olasz, albán
Magasság: 187 centiméter
Poszt: bal oldali védő
Mezszám:
Pályafutás
2019/2020 tavasz Diósgyőri VTK (NB I.)
2019 ősz Kokkolan Pallo-Veikot (Finnország, 1. osztály) 5/1
2018/2019 tavasz US Salernitana 1919 (Olaszország, Serie B) 4/0
2018/2019 ősz HNK Hajduk Split (Horvátország, 1. osztály) 0/0
2018/2019 ősz HNK Hajduk Split II (Horvátország, 2. osztály) 2/0
2017/2018 HNK Hajduk Split (Horvátország, 1. osztály) 13/0
2017/2018 HNK Hajduk Split II (Horvátország, 2. osztály) 1/0
2016/2017 HNK Hajduk Split (Horvátország, 1. osztály) 24/0
2015/2016 FC Koper (kölcsönben, Szlovénia, 1. osztály) 17/0
2014/2015 A.S.D. Martina Franca (kölcsönben, Olaszország, Lega Pro) 27/0
2014/2015 Hellas Verona F.C. (Olaszország, Serie A) 0/0
2013/2014 A.S.D. Martina Franca (Olaszország, Lega Pro II)
2012/2013 A.S.D. Martina Franca (Olaszország, Lega Pro II)
2011/2012 A.S.D. Martina Franca (Olaszország, Serie D)
2010/2011 A.S.D. Martina Franca utánpótlás
ASD Esperia utánpótlás
Pezze di Greco utánpótlás
Tovább a dvtk.eu-ra a teljes cikkre >>>>>>
forrás: dvtk.eu
kíváncsi lennék, hogy ha nem szereznek "infót" róla Futács/Ivanovszki, Árki (hehe) hármastól, leigazoltuk volna-e?
Mert a videók alapján... Ilyet Tamás Márkról 10 perc alatt összevágok. Sőt, jobbat.
De, ismétlem magam, cáfoljon rám! Örülnék neki.
https://www.transfermarkt.com/renato-santos/profil/spieler/118330
Ezek szerint itt van a management?