Banner

Hysen Memolla a DVTK első téli igazolása

Szerző: amigeleken.hu | 2019-12-19 11:16:00

Olaszországban nevelkedett albán válogatott balhátvédet igazolt a DVTK. A 27 éves olasz és albán állampolgársággal is rendelkező Hysen Memolla a helyszínen tekintette meg a DVTK - FTC találkozót, a hét elején átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton, majd aláírta a szerződését. A felkészülést január 3-án már ő is Diósgyőrben kezdi meg.


Nagyon örülök, hogy részese lehetek a DVTK-családnak - mondta el Hysen Memolla. - Ígérem, hogy a legjobb tudásom szerint fogom majd segíteni a klubot, hogy elérje a kitűzött céljait. A vasárnapi szezonzáró mérkőzést a lelátóról szurkoltam végig, csodálatos ez a stadion, fantasztikus a szurkolótábor. Bízom benne, hogy sok boldog pillanatot élünk majd át együtt.


Nagyon örülök, hogy Hysen Memolla hozzánk szerződött, hiszen személyében védelem bal oldalára egy olyan játékost tudtunk igazolni, aki nagyon agresszív, igazi párharckereső játékos és hatékonyan tudja támogatni a szélen a támadásokat - nyilatkozta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Olasz és albán állampolgársággal is rendelkezik és már háromszoros albán válogatottnak mondhatja magát. Leigazolása előtt a teljesítményét nem csak a videó elemzések alapján térképeztük fel, hanem sikerült egyéb információkat is begyűjteni róla, hiszen a Hajduk Splitben játékostársa volt Mirko Ivanovski és Futács Márkó is. A Finnországban mutatott játékával kapcsolatban pedig Árki Gábor volt a segítségünkre, aki korábban játszott ott, és a kapcsolatai révén utána tudtunk érdeklődni. Mindenki megerősítette azokat az információkat, amik a videók alapján megfogalmazódtak bennünk is. Mindenképpen erősítés lesz a számunkra.


Névjegy

Vezetéknév: Memolla
Keresztnév: Hysen
Születési idő: 1992. július 3.
Születési hely: Kavajë (Albánia)
Állampolgárság: olasz, albán
Magasság: 187 centiméter
Poszt: bal oldali védő
Mezszám:


Pályafutás

2019/2020 tavasz Diósgyőri VTK (NB I.)
2019 ősz Kokkolan Pallo-Veikot (Finnország, 1. osztály) 5/1
2018/2019 tavasz US Salernitana 1919 (Olaszország, Serie B) 4/0
2018/2019 ősz HNK Hajduk Split (Horvátország, 1. osztály) 0/0
2018/2019 ősz HNK Hajduk Split II (Horvátország, 2. osztály) 2/0
2017/2018 HNK Hajduk Split (Horvátország, 1. osztály) 13/0
2017/2018 HNK Hajduk Split II (Horvátország, 2. osztály) 1/0
2016/2017 HNK Hajduk Split (Horvátország, 1. osztály) 24/0
2015/2016 FC Koper (kölcsönben, Szlovénia, 1. osztály) 17/0
2014/2015 A.S.D. Martina Franca (kölcsönben, Olaszország, Lega Pro) 27/0
2014/2015 Hellas Verona F.C. (Olaszország, Serie A) 0/0
2013/2014 A.S.D. Martina Franca (Olaszország, Lega Pro II)
2012/2013 A.S.D. Martina Franca (Olaszország, Lega Pro II)
2011/2012 A.S.D. Martina Franca (Olaszország, Serie D)
2010/2011 A.S.D. Martina Franca utánpótlás
ASD Esperia utánpótlás
Pezze di Greco utánpótlás


Tovább a dvtk.eu-ra a teljes cikkre >>>>>>


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

20. Szabó József* |Válasz erre: 19. anszkord
2019-12-19 17:07:19 Fekete öves, Veterán
https://www.transfermarkt.com/icon-football-management/beraterfirma/berater/3525
2019-12-19 16:48:26 Piros öves, Őstag
Melyik manager irodához tartozik?
2019-12-19 15:57:53 Fekete öves, Veterán
Egy albán Finnországból.

Itt tartunk.

Öt év múlva egy san marinoi a gibraltári bajnokságból lesz a megmentő a hiányposztra?

Ez csak első gondolat volt. Még második is, de remélem beválik.
2019-12-19 15:11:13 Barna öves, Fanatikus tag
Minden esetre jó sok tetkója van, ha focizni is tud, már nyereség.
Hátha már ettől is meghunyászkodnak az ellenfelek.
16. v1910 |Válasz erre: 11. MertAkiDiósgyőőőri
2019-12-19 15:05:24 Fekete öves, Őstag
Így-így, kellenek az ilyen kemény gyerekek a csapatba, néha helyretenni az ellenfél pofátlan játékosait ha kell.
2019-12-19 14:17:34 Fekete öves, Veterán
Hát, hogyha Benczés és Árki is jónak ítélte, akkor egy csiszolatlan gyémántot találhattunk ingyen.. :) Valamit tudhat, ha a Splitben ennyiszer játszott, az viszont már valóban aggasztóbb, hogy az utóbbi 2 évben nem különösebben focizott. Nehogy egy rehabos Adukor II legyen.. ( a Honvéd által az ősszel igazolt albán balbekk Aliji jól nyomta náluk a balon, hátha hasonló lesz Memolla is)
2019-12-19 13:24:50 Piros öves, Őstag
Érthető az általános bizalmatlanság az elmúlt évek igazoláspolitikánkat ismerve!
Talán most annyival jobb a helyzet, hogy ugyan LT továbbra is csak lejárt szerződésűekben gondolkozik(érthető okoknál fogva), viszont Feczkót talán mégsem basszák át olyan könnyen, mint az NB1 volt legszarabb edzőjét Fernandót!
2019-12-19 13:14:36 Barna öves, Fanatikus tag
Csak nehogy Makraiék csapatában találja magát!
2019-12-19 13:03:45 Piros öves, Őstag
A felépítése jónak tűnik, a képességeit nem ismerjük, de az albánok elég ütős népség. Ha csak feleakkora spíler,mint Hysaj a Napoliban, már jól jártunk.
2019-12-19 12:20:26 Fekete öves, Veterán
Elég keveset játszott valamiért. Ugyanakkor csak játszott a Splitben, csak válogatott még ha nem is játszott.
Jó meláknak tűnik, szerintem idegbeteg, könnyen a kedvencemé válhat.
Összességében örülök neki!
Bal védő poszton akkor vele úgy néz ki megleszünk, de lássuk játszani.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...