Banner

Hornyák Marcell Pécsre igazolt

Szerző: objektív | 2023-07-11 21:03:00

Közös megegyezéssel szerződést bontott a DVTK és Hornyák Marcell.


Nem sokkal azt követően, hogy a DVTK bejelentette a szerződésbontást Hornyák Marcellal, napvilágot látott a hír, hogy az előző szezont Csákváron kölcsönben töltő támadó Pécsre igazolt.

A Pécsi MFC így mutatta be új szerzeményét:


A 29 esztendős Hornyák Marcell a PMFC-ben folytatja pályafutását.

Tovább erősödik NB II-es labdarúgócsapatunk kerete, miután klubunk a mai nappal szerződette a támadósorba Hornyák Marcellt. Harmadik nyári igazolásunk 1993. december 7-én született Nyíregyházán, míg a labdarúgás alapjaival Tokajban és Rakamazon ismerkedett meg. A később már Diósgyőrben nevelkedő csatár 19 évesen Kazincbarcikán mutatkozott be a másodosztályban, ezt követően pedig alacsonyabb osztályú együttesekben, többek között az NB III-as Nyírbátor gárdájában futballozott, ahol szép számban termelte a gólokat, két idény alatt 32-szer köszönt be.


Nem véletlenül igazolták le Nyíregyházán, amelynek színeiben 2018 és 2021 között 97 NB II-es mérkőzésen 44 alkalommal talált be az ellenfelek kapujába, azaz majdnem minden második meccsén gólt szerzett. A korábbi gólkirály nemegyszer duplázott, vagy akár mesterhármast ért el. A 29 esztendős támadó 2021 nyarán visszatért a DVTK-hoz, a piros-fehérek között 19-szer kapott lehetőséget és 3-szor tudott eredményes lenni a bajnokságban, majd kölcsönbe került Csákvárra, ahol az elmúlt másodosztályú idény során 20 bajnokin pályára lépve 7 gólt jegyzett.


– Már az első pillanattól kezdve szimpatikus volt a PMFC, nem sokat vacilláltam. Több korábbi csapattársammal találkoztam az öltözőben, akik megerősítettek abban, hogy jó döntést hoztam – számolt be Hornyák Marcell. – A tavalyi szezonomat néhány sérülés hátráltatta, emiatt nem úgy alakult a góllövés, ahogy szerettem volna, de azon leszek, hogy mielőbb újra a legjobb formámba lendüljek és a lemaradásomat behozva hozzásegítsem a csapatot a jó szerepléshez. Sok munka vár rám az elkövetkező hetekben, azért dolgozom, hogy mielőbb bemutatkozhassak Pécsett!

Hornyák Marcellt szeretettel köszöntjük Pécsett és eredményes szereplést kívánunk piros-feketében!



forrás, fotó: pmfc.hu


És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2023-07-12 17:28:42 Barna öves, Fanatikus tag
http://dvtk.eu/22466-Udv_ujra_itthon_sracok-cikk-labdarugas
2023-07-12 10:21:14 Fekete öves, Veterán
Szomorú.
2023-07-11 23:44:55 Fekete öves, Veterán
Sok sikert Marcell!
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...