Hegedűs János: Felőlem a kapusunk is lőheti a gólt, csak maradjunk bent!

Szerző: Jáborcsik András | 2021-03-06 13:48:00

Sajtófigyelő - nemzetisport.hu


Volt idő, amikor a DVTK örült volna az MTK elleni egy pontnak, de igazából három pontokra lenne szüksége, hogy benn maradjon az NB I-ben. Hegedűs János szeretné, ha a győzelmi sorozatot a következő hétvégén, a Honvéd ellen megkezdenék.


A védő az MTK elleni 0–0-s döntetlen után beszélt az NSO Tv-nek arról, hogy az elmúlt három-négy mérkőzésen mutatott játékukra már lehet építeni, a következő héten pedig az önbizalmukat is szeretnék visszanyerni, s a Honvéd ellen győztesen elhagyni a pályát. Persze csupán három pont még nem lesz elég a bennmaradáshoz, bár matematikailag még a második hely is elérhető az NB I jelenlegi utolsó helyezettjének. Videónkban a realitások talaján maradva, erre a felvetésre is reagált, mint ahogy Zoran Zekic vezetőedző sajtótájékoztatón tett tréfás felvetését is véleményezte, miszerint ha a mester 3-4 kilót leadna, akkor betenné saját magát a csatársorba.



„Bár játszani nem láttam, csak egy-két felvételt néztem meg róla a YouTube-on, azok alapján elég komoly csatár volt. Nyilván elfogadnánk, mert nagyon nagy szükség van egy gólszerzőre. Ha ez a mester lesz, én annak is örülök, de felőlem a kapusunk is lőheti a gólt, csak maradjunk bent!”


Természetesen részletesen beszélt az MTK elleni bajnokiról is, külön kiemelve a kapusukat, Marko Malenicát, aki sorra védte a kék-fehérek ziccereit. Hegedűs szerint a teljesítménye tízes osztályzatot érdemel.


Tovább a nemzetisport.hu-ra >>>>>>>


forrás: nemzetisport.hu




És ezt olvastad már?
Hozzászólások
8. toki |Válasz erre: 7. dudik-attila
2021-03-09 08:45:50
Ebben igazad van. De legfőképpen Zekic-nek kell tudnia, kik azok akik végre tudják hajtani a győztes taktikát.
7. dudik-attila |Válasz erre: 6. toki
2021-03-09 07:20:50
Teljesen igazad van :)
Ha jól csinálják, mindegy mit csinálnak. És igen, ehhez hozzátartozóik az is, jókor jó megoldást válasszon. Csapatosszeteteltol is függ, de ezt nekik a pályán tudni kell.
6. toki |Válasz erre: 5. dudik-attila
2021-03-08 21:21:24
Hát amit ő csinál az már sok. Na, meg nem hosszú labdák kellenek, hanem figyelni arra, mikor lehet a védők mögé betenni a labdát. Ezt Molnár tudja, ő érzi ezeket a lehetőségeket a legjobban. Mindennek van ellenszere, de a rövid passzos játék kiismerhetetlenebb, kombinatív játék.
5. dudik-attila |Válasz erre: 4. toki
2021-03-08 19:48:13
Nincs semmi baj az ívelgetessel, ha megfelelően kombinaljuk másik stílussal. Az sem jó, ha csak a rövid passzos játékot játszuk. Az is kiismerhető.
4. toki
2021-03-07 19:05:17
Na meg a sok ívelgetést elfelejteni, mert felesleges.
3. Müncheni Lacika180
2021-03-07 08:37:04
Egyetértek veled János,csak maradjunk bent!Viszont ahhoz neked is többet kellene vállalnod és a beadásokat és a szabadrúgásokat csiszolni egy kicsit!!!
2. zorba
2021-03-06 22:00:25
Szerintem ő jól passzol a Diósgyőr mezhez.

Bàr szàmomra az örök rejtély marad, hogy mi késztethet valakit arra, hogy rajzfilm mesehős figuràkkal kitetovàltassa magàt.
1. Szabó József
2021-03-06 19:35:10
Így van Hege, maradjunk benn!
Remélem májusban már a stadionban ünnepeljük a bennmaradást!
Hajrá Diósgyőr!
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...