Banner

FTC - DVTK

Szerző: objektív | 2021-03-02 19:13:00

OTP Bank Liga 24. forduló



Ferencváros - DVTK


Ferencváros: Dibusz - Botka, Blazic, Mmaee, Heister - Zubkov, Kharatin, Nguen, Laiduoni, Uzuni - Boli


DVTK: Malenica - Grgić, Milović, Hegedűs J., Pikk - Márkvárt, Živulić, Max - Dražić, Grozav, Ivanovski

Kispadon: Antal, Shestakov, Szűcs K., Karan, Memolla, Iszlai, Roshi, Suljić

Vezetőedző: Zoran Zekić


Serhiy Rebrov: - Elégedett vagyok a mai mérkőzéssel. Az első félidő rosszabb volt, túl sok labdát veszítettünk középen és a széleken, de a második félidőben kialakítottunk néhány helyzetet. Eldar Ćivić beállása után javult a beadások minősége, egy ilyen helyzetből szereztük a győztes gólt is.Fontos, hogy a játékosok motiváltak voltak, és megküzdöttek a három pontért.


Zoran Zekić: - Véleményem szerint ma jobban játszottunk, mint legutóbb, amikor meccset nyertünk az Üllői úton. Kellő agresszivitással és kompakt módon védekeztünk, nem hagytunk teret az FTC-nek, és ezen kívül két százszázalékos helyzetet is kihagytunk. Az ellenfelünk pedig olyan minőséget képvisel, hogy ki tudta használni a hibánkat, így veszítettünk.
A félidőben azt mondtam, a kár három-négy lehetőségért, amikor jó helyzetet alakíthatunk volna ki. Higgadtabb döntéssel vagy pontosabb utolsó passzal ziccerbe kerülhettünk volna. Ezt követően jött Mirko Ivanovski és Márkvárt Dávid helyzete, amit már említettem.

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12 3 4 5 6 >  Utolsó

258. alpesi krokodil |Válasz erre: 256. johny
2021-03-03 14:25:26 Barna öves, Fanatikus tag
Ezzel a logikával Zekic is sáros, épeszű ember mégse hiszem, hogy őt tartaná főbűnösnek.

Gerivel kapcsolatban jó lenne 1x tisztán látni , miért került ide és miért kellett egy hónap után távoznia. Gondolom sose tudjuk meg.

Leiszti régi macája narancs színű köntösben bejön?
257. kajman |Válasz erre: 252. Kezdökör
2021-03-03 13:19:39 Narancs öves, Tag
Nem lesz létszámemelés, ha be tudják fejezni a bajnokságot.
256. johny* |Válasz erre: 254. alpesi krokodil
2021-03-03 13:12:39 Fekete öves, Veterán
"a szerencsétlen Geri miért van neked ennyire beakadva"

Nincs beakadva, de az ő 3 meccse nulla ponttal zárva szintén sokat rontott a helyzetünkön. Gondold el, ha szerzünk vele 3 nyomorul pontot, most mennyivel jobban állnánk.
Feczkó szintén nagy májer volt a 7 pontjával, de hozzá sajnos ragaszkodott Leisztinger, kedvenc edzője volt, ugye.
255. Izsák20 |Válasz erre: 254. alpesi krokodil
2021-03-03 13:04:48 Piros öves, Őstag
De ők jól végzik a munkájukat!!! 444!
254. alpesi krokodil |Válasz erre: 251. johny
2021-03-03 13:00:31 Barna öves, Fanatikus tag
Esküszöm nem értem ez a szerencsétlen Geri miért van neked ennyire beakadva. Inkább az elnök Geri, meg a Miki szerepét kapirgáljuk már...
253. alpesi krokodil |Válasz erre: 250. elzett
2021-03-03 12:41:40 Barna öves, Fanatikus tag
Abból sem a legjobb, sajnos. Egyetértek a meglátásoddal, sokkal több lehetne benne.
252. Kezdökör |Válasz erre: 247. elzett
2021-03-03 12:38:40 Piros öves, Őstag
A lényeg, hogy szerintem hiú ábránd a létszámemelésben bizakodni, hisz a tavalyi szezonban sem tették meg amikor félbeszakadt majd újra indult a bajnokság, és lehetett volna a pandémiás helyzetre való tekintettel hivatkozni a versenykiírás módosítására!
251. johny* |Válasz erre: 208. dvtk-3534
2021-03-03 12:37:19 Fekete öves, Veterán
"Azonban ha kiesunk ennek ellenére azért van mert a játékosok látják. Hogy a tulaj tojik az egészre."

Nem, nem azért esünk ki. Azért esünk ki, mert LT-vel, Feczkóval, Gerivel, ősszel 15 meccsen csak 10 pontot (7+3) szereztünk. Mert LT a végsőkig ragaszkodott a kedvenc edzőjéhez, majd idehozta utána a 3 meccsen nulla pontot produkáló Gerit. Szóval ez a 7+3 pont nagyon-nagyon kevés volt ősszel.
Továbbá fogalmad sem lehet arról, hogy a játékosok mit látnak, mit tudnak, hiszen nem vagy játékos. Csak spekulálgatsz, a tények ismerete nélkül.

" A tulaj azért akar NB1Ben maradni H többet tudjon kivenni mint NB2Ben. "

Ez teljesen normális, így is kell. Ezért fektetett be, hozta azonnal Zekicet, ő pedig az azonnal bedobható játékosait. Ezért van egy majdnem új csapatunk. Hogy ne essünk ki. Mi is azt szeretnénk, nem? Na ugye.
250. elzett |Válasz erre: 248. lg
2021-03-03 12:25:00 Piros öves, Őstag
Ivanovski amennyi szabadrúgást kiharcol, kb ugyanannyit meg az ellenfél szerez róla. A vergődő halat igaz még nem adta elő, de nem sok hiányzik hozzá. Rengetegszer többet érne, ha nem esne össze az első fuvallattól, hanem továbbmenne, ha lehet (de ő akkor is megáll reklamálni). Na akkor lenne harcos, jelenleg csak primadonna.
249. johny* |Válasz erre: 245. Szabó József
2021-03-03 12:19:32 Fekete öves, Veterán
Ez igaz, bár nem tudom mennyit számít, hogy itthon játszunk vagy idegenben, nézők nélkül.

 < 12 3 4 5 6 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...