Banner

Finiséhez érkezik a stadion építése

Szerző: Jáborcsik András | 2017-12-21 21:57:00

December 12-én ismét 30 szerencsés Diósgyőr szurkolónak biztosított lehetőséget a Market Zrt., hogy bepillantást nyerjen a stadion építési munkálataiba, testközelből tapasztalhassa meg, hogyan halad az építkezés, hogyan épül-szépül a diósgyőri katlan, ami lassan elnyeri végső formáját.

Kísérőnk ezúttal Mohacsek Károly építésvezető volt.


A keleti oldali maratoni kapunál már álló beléptető kapuk mellett elhaladva jutottunk be a pálya mellé. Csodálatos látvány fogadott minket, hiszen a székek 85-90%-a már a helyén van, folyamatosan zajlik a rögzítésük. A szurkolótársak egyöntetű véleménye volt, hogy a különböző színű székekből kialakított függőleges csíkozás igazán egyedivé teszi a stadiont. Akadt olyan köztünk, aki bevallotta, hogy néhány héttel ezelőtt, a székezésről készült első képek láttán hangot is adott nemtetszésének, de a bejáráson látottak meggyőzték arról, hogy jó választás volt a függőleges csíkozás.



Meggyőződhettünk róla, hogy rohamléptekkel halad az aluhabot kiváltó expandált lemez szerelése, a két hosszú oldalon már szinte teljes hosszban felszerelésre is került a tető alatti részen. Meg kell mondanom, ebben már nem volt olyan egyöntetűen pozitív a vélemény, mint a székeket illetően, de tudomásul vették a szurkolók, hogy ez egy szükségmegoldás volt, hiszen az aluhab helyett megoldást kellett találni a borításra.


A reflektorok, a két hatalmas eredményjelző a helyükön, gőzerővel halad a büfésor és az illemhelyek kialakítása. Gondos kezeknek köszönhetően a régi stadion egyik emblematikus elemének, a Gombának az áthelyezése is jól halad.


A tervezés során odafigyeltek a mozgásukban korlátozott szurkolótársakra is, az ő részükre a maratoni kapuk bejárata mellett közvetlenül kerülnek kialakításra a mozgássérült illemhelyek.

A stadion Kilencedik utca felőli oldalán 200 darab kerékpár biztonságos rögzítésére szolgáló kerékpártároló került elhelyezésre. Azoknak a szurkolóknak, kik el akarják kerülni majd a tumultust a gépkocsiparkolóban, mindenképpen érdemes lesz majd két keréken érkezni a meccsekre.

Felül a kerengőn teljesen körbe tudtuk járni a stadiont, láthattuk, hogy a főépületben gőzerővel folynak a belső gépészeti, burkolási munkálatok, és a külső falakon már állnak azok a tartóelemek, amelyekre a stadion esti megvilágítását biztosító LED sorokat fogják felszerelni.

Az építésvezetőtől megtudhattuk azt is, hogy végre megkapták az engedélyt az egykori birkózócsarnok bontására.


A remek fotókat Barkóczi Boglárkának, a Miskolci Fotóklub tagjának köszönhetjük!






Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 23 4 5 > 

24. Bobák Kornél* |Válasz erre: 22. Csakegynap
2017-12-22 17:54:34 Fekete öves, Veterán
Részemről semmi gond, olvastam is, válaszoltam is.
2017-12-22 17:45:31 Piros öves, Őstag
https://www.youtube.com/watch?v=lMmURj6xiNg&feature=share

Egy hasonlót nekünk is csinálni kell jövőre az új stadionban!:)
22. Csakegynap |Válasz erre: 21. jaborcsik-andras
2017-12-22 17:40:34 Barna öves, Fanatikus tag
Tudomàsul veszem, viszont nem értek egyet ezzel hogy már kultúráltan csipkelődni sem lehet.

Nem gondolnám hogy Kornél számára sértőt írtam volna. Amennyiben így van elnézést kérek mindkettőtöktôől.
21. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 17. Csakegynap
2017-12-22 17:31:01 Fekete öves, Veterán
Fórumtársadra tettél gúnyos megjegyzést.
20. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 18. kapusferi
2017-12-22 17:29:09 Fekete öves, Veterán
A kovetkezo szemelyeskedo kommented ket het pihenot fog erni
19. Szabó József* |Válasz erre: 18. kapusferi
2017-12-22 17:13:04 Fekete öves, Veterán
Mit szerettél volna ezzel mondani?
18. kapusferi |Válasz erre: 16. Szabó József
2017-12-22 16:50:12 Fehér öves, Újonc
xxxxxxxxxxxxxxx

Moderálva: 2017-12-22 17:28:13

17. Csakegynap |Válasz erre: 14. jaborcsik-andras
2017-12-22 15:39:59 Barna öves, Fanatikus tag
Miért is cenzúráztál ha szabad tudni? Sem sértőt sem nyomdafestéket nem tűrő kifejezést nem használtam.
16. Szabó József* |Válasz erre: 15. Takács Gábor
2017-12-22 15:30:38 Fekete öves, Veterán
Szia Gábor!
Az igaz. Ellenben a válltávolságom nekem is 55-60 cm között van és a régi naposon 60 cm volt a tengelytávolság, ahol kabátban kicsit szoros volt a dolog, amikor még a szintén vállas haverom ült mellettem.
Hasonló lehet a mostani stadionban a dolog.
Mondjuk rá kell majd kérdezni, mekkora is a tengelytávolság.
2017-12-22 14:42:45 Lila öves, Tag
A beléptető kapu ugyanolyan 3 ágúnak tűnik, mint Debrecenben, ellenben a mi régi 4 ágúnkal szemben, az szerintem jó lesz.

Józsi!
Te akkor voltál bejáráson, amikor én, így csak a konténerben próbálhattad ki a karfázott székeket, ami persze, hogy kényelmes volt, hiszen a karfák dobtak minimum 5 centit a tengelytávon. A mérőszalagot viszont nem lehet átbaszni!
HA nekem 55-60 centi a válltávolságom, akkor egyértelmű, hogy nem fogok elférni az 50 centis tengelytávú széken...

 < 1 23 4 5 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...