Ennyi volt

Szerző: dfcwolf | 2026-03-21 20:00:00

Én a bojkottot újrakezdem

Ennyi volt, befejeztem a meccsek látogatását, hiába támogattam a visszatérést még a hét elején. Tévedtem, és most úgy döntöttem, hogy a jelenlétemmel nem tudom tovább támogatni ezt a helyzetet. Hosszú idő alatt jutottunk el idáig, mi végig kongattuk a vészharangot, de folyamatosan minket ért a kritika, mondván: csak mi beszélünk ezekről és esetleg mégis bennünk van a hiba. Olykor talán még elgondolkodásra is késztetett ez minket.

Olvastam a posztokat a bojkott alatt, hogy „jaj, mennyire kellene már meccsre menni, mert az annyira hiányzik”. Mi hiányzik? Ez, amit ma is kaptunk Nyíregyházán? Ez aztán lélektelen játék volt! Sokszor a saját csapatomat nézve azt éreztem: ezek amatőrök. Rossz volt nézni, hogy egy sprintet nem tudnak megcsinálni a játékosok, és a frissen beállókat is lefutják azok, akik már hatvan perce a pályán vannak.

Még az is lehet, hogy nem fogunk kiesni, mert majd úgy kevergetik a lapokat, hogy a végén valahogy sikerüljön. De nem érdemeljük meg, mert ez a teljesítmény értékelhetetlen. A fülemben csengenek a játékosok szavai, miszerint Radenković visszaérkezésével újra jó a hangulat az öltözőben. Nemhogy jó hangulatot, de még öltözőt sem érdemelnétek a mai játék után!

De nem is ez a fő problémám. A kilencven perc alatt a vendégszektor egyetlen alkalommal sem szidta Sánthát, aki a klub és a miskolci foci legnagyobb károkozója. A hozzá nem értésével bóvli szintre amortizálta a csapatot, és még a tábort is megosztotta – bár persze az utóbbi mindig is szándékában állt.

Ott álltam, és azt mondtam: ez nem az én otthonom. Az a hely, ahol nem nevezzük meg a legnagyobb problémánkat, ahol hallgatunk a valódi bajokról, nem az otthonom. Nyugtathatjuk magunkat azzal, hogy úgysem hallja, el sem jut hozzá, vagy itt sincs – de nem szabad! Minden alkalommal ki kell állni a klub mellett, és minden lehetséges eszközzel meg kell nevezni a felelőst!

Ha nem teszed, te sem leszel jobb nála...

És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2026-03-21 21:44:08 Lila öves, Tag

Teljes megtisztulást! Azok is takarodjanak innen, akik bárhogyan is, de asszisztálnak ehhez a rendszerhez!

16. Zole61 |Válasz erre: 5. ztibi54
2026-03-21 21:41:12 Piros öves, Őstag

Azt hiszem nehéz lenne más magyarázatot találni. Ja és azok hívják magukat Diósgyőri szurkolónak...akiket a hírek szerint megvettek....Hollósy úr erre is értette vajon a teljes megtisztulást...bohóc...

2026-03-21 21:39:55 Piros öves, Fanatikus tag

Ami most zajlik, azt már hagyni kell kifutni, és ebből a szempontból szinte mindegy, hogy kiesünk-e vagy sem  –  a probléma gyökere ettől még nem változik. Talán néhány héten belül jön egy kegyelmi pillanat, amikor elindulhat valami jó irányba, és idővel a helyükre kerülnek az értékek. Mi azt mindannyian tudjuk: a magyar sport egyik legnagyobb értéke a Diósgyőr!
14. youwine |Válasz erre: 2. nordas
2026-03-21 21:28:31 Fehér öves, Újonc

Igazad van, én is így gondolom. A feljutáskor még kifütyülték sánthát, szidták stb... Most már ott tartunk, hogy az ő neve fel sem merül, kovács, radenkovics elment, nekik elég. Nem harapják a narancs kezet. 

2026-03-21 21:26:30 Lila öves, Fanatikus tag

A jelenlegi helyzet azt mutatja senki se számítson jövőre első osztályú tagsággal egyetlen esélyünk a szokásos Mtk tavaszi mélyrepülesen kívül hogy Bmlsz nem szeretne fél B..Pest bajnokságot indítani jövőre ezáltal megmenekülünk,bár a Setétvár példáját nézve nem valószínű,sokan úgy gondolják ha jön az nb 2 megtisztulás lesz ez ez nem így van hisz multiklub vagyunk a folyamatosan regnálók maradnak így ez zsákutca!Ez főként nem a regnáló rendszer hanem a valódi tulajdonos hiánya de ezt persze mindannyian tudjuk!

2026-03-21 21:22:30 Barna öves, Fanatikus tag

... többször írtam már le... most megint... ha jól emlékszem én 2015 év elejétől vagyok apatikus hangulatban...

Persze, azóta volt egy-két fellángolás, amikor azt akartam hinni, hogy ismét valami nagyot akarnak alkotni,... 

De lófaszt!!!

Nyugodtan mondhatjuk, hogy akkor kezdték el kiépíteni ezt a mocskos rendszert, aminek mi DIÓSGYŐRiek, azóta is az elszenvedői vagyunk.... Ezek parazitaként élősködnek rajtunk, már a csontunkat is lerágták!

Mikor takarodtok már el ti mocskos férgek???!!!!   



Megmondom őszintén hogy már azon sem csodálkoznék, ha a kassza üres lenne, és rövid időn belül elhúzna innen minden moslék, mint patkányok a süllyedő hajóról....   : (((

2026-03-21 20:57:26 Fekete öves, Veterán

Bárki kiabálhatott volna bármit legalább a végén, nem csak az ultrák.

Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...