Ennyi volt

Szerző: dfcwolf | 2026-03-21 20:00:00

Én a bojkottot újrakezdem

Ennyi volt, befejeztem a meccsek látogatását, hiába támogattam a visszatérést még a hét elején. Tévedtem, és most úgy döntöttem, hogy a jelenlétemmel nem tudom tovább támogatni ezt a helyzetet. Hosszú idő alatt jutottunk el idáig, mi végig kongattuk a vészharangot, de folyamatosan minket ért a kritika, mondván: csak mi beszélünk ezekről és esetleg mégis bennünk van a hiba. Olykor talán még elgondolkodásra is késztetett ez minket.

Olvastam a posztokat a bojkott alatt, hogy „jaj, mennyire kellene már meccsre menni, mert az annyira hiányzik”. Mi hiányzik? Ez, amit ma is kaptunk Nyíregyházán? Ez aztán lélektelen játék volt! Sokszor a saját csapatomat nézve azt éreztem: ezek amatőrök. Rossz volt nézni, hogy egy sprintet nem tudnak megcsinálni a játékosok, és a frissen beállókat is lefutják azok, akik már hatvan perce a pályán vannak.

Még az is lehet, hogy nem fogunk kiesni, mert majd úgy kevergetik a lapokat, hogy a végén valahogy sikerüljön. De nem érdemeljük meg, mert ez a teljesítmény értékelhetetlen. A fülemben csengenek a játékosok szavai, miszerint Radenković visszaérkezésével újra jó a hangulat az öltözőben. Nemhogy jó hangulatot, de még öltözőt sem érdemelnétek a mai játék után!

De nem is ez a fő problémám. A kilencven perc alatt a vendégszektor egyetlen alkalommal sem szidta Sánthát, aki a klub és a miskolci foci legnagyobb károkozója. A hozzá nem értésével bóvli szintre amortizálta a csapatot, és még a tábort is megosztotta – bár persze az utóbbi mindig is szándékában állt.

Ott álltam, és azt mondtam: ez nem az én otthonom. Az a hely, ahol nem nevezzük meg a legnagyobb problémánkat, ahol hallgatunk a valódi bajokról, nem az otthonom. Nyugtathatjuk magunkat azzal, hogy úgysem hallja, el sem jut hozzá, vagy itt sincs – de nem szabad! Minden alkalommal ki kell állni a klub mellett, és minden lehetséges eszközzel meg kell nevezni a felelőst!

Ha nem teszed, te sem leszel jobb nála...

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2026-03-21 20:54:36 Barna öves, Tag

Én nagyon szivesen olvasnám Martini Emil véleményét a kialakult helyzetről, mert Ö volt az egyike azoknak, akik tavaly a szezon végén aggodalmát fejezte ki, hogy Csenger és Valdas alatt milyen rossz lett a hangulat az öltözőben. Most biztos teljes mértékben elégedett...

2026-03-21 20:50:13 Lila öves, Fanatikus tag

Persze,hogy 45 percig tartott az erőnlét,Bódog pont erre építette a taktikáját az első félidőben átadta a területet majd a másodikban bedaráltak minket!Ezt a csapatot átvenni Radenkovic után öngyilkos ebbe "bukott"bele Dambrauskas aki mint látható utólag milyen eredményeket ér el!Az intenzívebb edzések mint többször is ìrtam Radenkovics után rövid távon hasonló de méginkább rosszabb fizikai mutatókat hoznak jön a savasodás mégnagyobb sérúlésveszély!!Ennek a a látszatja minimum 6-8 hét után mutatkozik meg !És megint az ultrák azt gondolom megtették amit lehetett,és továbbra is mondom ök fáradságot  és pénzt nem kímélve a csapat mellett állnak!Persze sokak szerint meg vannak véve mert nem mozdítják a kutyát mivel mozdíthathatlan ilyen olyan okokból!Le nem paktáltak vele nonszensz amit hisztek főként nekik köszönhetjük a kopasz és vigyori távozását és a sor még nem ért véget!

2026-03-21 20:42:12 Zöld öves, Tag

Ott voltam a mérkőzésen az ultra szektorban leírná nekem valaki hogy Sánta miért nem lett megemlítve egész mérkőzés alatt  ? Itt nem Radek meg Kovács voltak a legnagyobb hibásak ők Sánta elképzelései voltak !!!!

2026-03-21 20:39:21 Piros öves, Tag

Orbán, Kubatov, Sántha, Kovács, Hollósy, ultrák, választás. 

Mocskos dolgok zajlanak a szemünk előtt. Immár a vak is látja mi folyik Miskolcon. Ezen már a klubházból írók sem tudnak szépíteni. 

2026-03-21 20:36:13 Piros öves, Tag

Jobb később mint soha... Mocskos Sántha! Nem fogja megúszni! 

5. ztibi54 |Válasz erre: 2. nordas
2026-03-21 20:23:42 Fehér öves, Lelkes újonc

Igazad lehet...


2026-03-21 20:22:04 Fehér öves, Lelkes újonc

Annyiban nem értek veled egyet, hogy a játékost ha most megkérdeznéd, azt mondaná: vignjevicc mestert dícsérné, mert játszani szeretne! Tehát a játékosok, akiknek van gerincük, most kéne azt mondani, vagy megy a Sánta- Vignjevics páros, vagy nem játszanak, esetleg el szeretnének menni!

 Én is szóltam, amikor visszahozták azt a szart ide, hogy ott a vége a látogatásnak, és nem is voltam! Volt olyan meccs, amit meg sem néztem a tv-ben sem! Az egész rada-éra alatt csak a játékosoknak köszönhető, hogy nem estek ki! De amikor ők is látták, hogy még posztra sem igazolnak, ők is feladták!

2026-03-21 20:17:18 Barna öves, Tag
Én hamarabb kezdtem a bojkottot, mint az ultrák és eszem ágában nem volt már ebben a szezonban kimenni... Tőlem elvették azt, ami a szenvedély volt ebben... Ez már nem az a DVTK, amiért gyerekkorom óta rajongtam, amiért hazautaztam minden második hétvégén Budapestről, amiért úgy alakítottam a hétvégét a családdal, hogy ott lehessek a lelátón... Nem, ez már csak egy állami pénzmosoda amatőr és zsoldos játékosokkal... Van akinek ez is elég... Nekem viszont pont az hiányzik belőle, ami maga a 116 éves klub... Jó meccsrejárást mindenkinek, aki még hisz benne... 
2026-03-21 20:12:04 Fekete öves, Őstag

Sajnos beigazolódni látszik a félelmünk, hogy az ultrák vezetőit megvették vagy valahogy fogják őket. Igazából mindegy melyik, ezzel a viselkedésükkel sokat ártanak maguknak és a diósgyőr étoszának is, ha még van ilyen. 

2026-03-21 20:06:50 Barna öves, Fanatikus tag

Ez így van!

Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...