Banner

Elhunyt Feledi László

Szerző: amigeleken.hu | 2024-04-15 17:43:00

Életének 71. évében elhunyt a DVTK kupagyőztes játékosa.


Feledi László Sajószentpéteren született 1953. október 4-én. Középiskolába Abaújszántón járt, ahol felfigyeltek a tehetségére, és leigazolták, 17 évesen már a felnőttek között játszott. Innen vitték Edelénybe, ahonnan 22 éves korában igazolt Diósgyőrbe, és két éven keresztül erősítette Szabó Géza éppen összeálló diósgyőri aranycsapatát. Az első idényben 15, a másodikban 11 bajnokin lépett pályára a kreatív középpályás.


Tagja volt az 1976/1977-es idényben Magyar Népköztársasági Kupa győztes csapatnak, a selejtezőben és a második csoportkörben rendszeresen játszott, a négyes döntőben (ebben az évben körmérkőzés döntött a kupa sorsáról) pedig az Újpesti Dózsa ellen 4-1-re megnyert meccsen kapott játéklehetőséget.


Az 1975-76-os csapatképen a guggoló sorban balról az első



Az 1976-77-es csapatképen a térdelő sor középső helyén látható Feledi László



Ezt követően Kazincbarcikán (KVSE, NB II.), majd Debrecenben (DMVSC, NB II.) játszott, az 1982/1983-as idénre viszont visszatért Diósgyőrbe, és alapemberként 28 élvonalbeli bajnokin szerepelt.

Később focizott még a Veszprémben (Bakony Vegyész, NB II.), Ózdon (Ózdi Kohász, NB II.) és Tiszaújvárosban (akkori nevén: Leninváros, Olefin SC; Területi bajnokság) is, majd nevelőegyesületében Abaújszántón vezetett le. Végül 1998-ban, nem sokkal 45. születésnapja előtt vonult vissza a labdarúgástól.


Vasárnap kerti munka közben érte a váratlan halál Ongán, temetéséről később intézkednek.


A DVTK - DVSC mérkőzésen gyászszünettel adózunk emlékének.

Nyugodjék békében, emlékét megőrizzük!


forrás: dvtk.eu



És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
7. abori |Válasz erre: 3. jaborcsik-andras
2024-04-18 11:38:54 Lila öves, Fanatikus tag
Az a túra és Feledi Laci is örök emlék marad. Isten nyugosztalja!
2024-04-16 11:54:45 Barna öves, Fanatikus tag
Nyugodjon békében!
2024-04-16 11:38:37 Fekete öves, Veterán
Isten nyugosztalja!
2024-04-16 00:08:53 Kék öves, Tag
Nyugodj Békében!!!
3. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 2. steve-curtis
2024-04-15 21:44:04 Fekete öves, Veterán
Megszámlálhatatlan szép emlék köt a DVTK-hoz, de az egyik legszebbnek Feledi Laci is részese volt. 1982 decemberében 16 évesen utaztam el Győrbe a barátaimmal (Pitor-Hawrek, abori, Fazekas Béla) a Képes Sport Teremlabdarúgó tornára buzdítani a csapatot. Télen az állomáson aludtunk, éjszaka dideregtünk, nappal az állomás mozijában melegedtünk szovjet rajzfilmeken, délután rekedtre üvöltöttük magunkat a meccseken, Csáki Józsi bácsi volt az őrangyalunk, úgy vigyázott ránk, mint a gyermekeire. A három nap alatt minden pénzünk elfogyott, Józsi bácsinak köszönhetően tudtunk hazajönni a csapattal. Hazafelé jövet megálltunk egy benzinkútnál, Feledi Laci hívott meg minket egy pohár borra. Nekünk akkor ők voltak az istenek és szó szerint isteni ajándék volt számunkra ez a meghívás. Nagyon szép emlékeket őrzök róla.
2024-04-15 21:25:48 Piros öves, Fanatikus tag
Sajnálom, igazi jelenség volt,még a régi csibészek eresztésből! Még 4-5 éve is tudott nekem finomságokat mutatni a lábteniszpályán!
2024-04-15 20:26:25 Fekete öves, Őstag
Teleki, Teleki, kène neked Feledy, egy nagy lòuaszt!
Isten nyugosztalja!
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...