Edelény, Diósgyőr, KBSC: Földeák Tamás karrierútja

Szerző: Vámos Henrik | 2026-09-21 17:43:00

Vámos Henrik összeállítása.


2024 nyarán a Madamme Tussauds Budapest csoportos állásinterjúján vettem részt, a sors pedig úgy hozta, hogy a jelentkezők között - nyilván - volt egy borsodi származású fiú is. Miután megtudtam, hogy hova valósi, pesti Diósgyőr szurkolóként nem is lehetett volna más az első kérdésem felé, minthogy ugye ő is DVTK fanatikus-e? A válasz természetesen igen volt, sőt mi több, az apja, Földeák Tamás még diósgyőri kerettag is volt. Olyannyira, hogy egy Bakterben töltött, közös iszogatás során Lója Ferencnek, a 2001-es társ házigólkirálynak, és Dancs Attilának, a ‘90-es évek DVTK-jának legendás védőjének is ugyanaz a meglepettséggel ötvözött ámulat volt az arcán eme név hallatán. Következzen tehát egy kevésbé ismert DVTK-játékos, Földeák Tamás karrierje.


Földeák Tamás 1970 szeptember 21.-én látta meg a napvilágot Edelényben, és már 8 éves korától kezdve focizott. Az általános iskola befejezéséig az edelényi serdülőcsapatban szerepelt, 1983-ban pedig a DVTK serdülőinél folytatta pályafutását. Az Acélvárosban, ahol kisebb kihagyásokkal a következő kilenc évet töltötte, végigjárta a ranglétrát: előbb a serdülőknél, majd az “ifi A”-ban is csapatkapitány volt, közben pedig rendszeresen kapott meghívót a megyeválogatottba, és az országos IFI-válogatott bő keretébe is bekerült.

1985-ben a Borsod-megyei serdülő válogatottal részt vett a Luganóban megrendezésre kerülő ifi-tornán, ahol többek között olyan csapatokkal mérték össze erejüket, mint a Sampdoria, az Ausztria-Wien, és a Bayern München. Utóbbival a finálét játszották, amit sajnos 1-0-ra elveszítettek a borsodiak. Érdekesség, hogy csak úgy, mint néhány évvel korábban a felnőtt férfi olimpiai válogatott esetében, itt is létszámfölényben voltak a diósgyőri játékosok a keretben.



(Földeák Tamás a guggoló sorban balról a harmadik)


A következő évben szintén Lugano volt a helyszíne egy nemzetközi tornának, ahol ezúttal már a DVTK ificsapatában szerepelt. Az ellenfelek között olyan nagynevű csapatok szerepeltek, mint a Nizza, az Atalanta, a Bayern München és a Basel. A diósgyőri ifik egészen a döntőig meneteltek, ahol a lengyel válogatottat büntetőkkel fektették két vállra.



1987-ben élete első profi szerződését is megkapta: az ifi csapatból felkerült a DVTK profi felnőtt bő keretébe. Az akkori edző, Palicskó Tibor – aki 1991-ben visszajuttatta a Diósgyőrt az élvonalba - a fiatal korára való tekintettel azt javasolta neki, hogy előbb tudja le a sorkatonai szolgálatot. Így történt, hogy 1989-ben, 18 évesen bevonult a katonai szolgálatba, ahol a következő egy évet töltötte. Ami a focit illeti, egy éven keresztül volt a Honvéd Papp József SE szolgálatában - ahol szinte az összes katonának bevonuló DVTK játékos töltött időt - 1990 őszén pedig a honvéd laktanya, illetve a csapat megszűnése miatt Mezőtúrra vezetett útja.



1991-ben Földeák Diósgyőrbe, a piros-fehérek pedig az NB1-be tértek vissza, utóbbira hét hosszú esztendőt kellett várni. Ennek ellenére, sajnos főhősünkkel nem számolt Vlád László, aki inkább a külföldről beérkező légiós áradatból próbált meg új szerzeményeket hasznosítani. Tamás így az NB1-es tartalékbajnokságban kényszerült játszani, ahol 1992-ig szerepelt. Abban az évben fél évet töltött Tiszaújvárosban kölcsönjátékosként, a védő pedig nagy szerepet játszott abban, hogy a kiesés ellen menekülő együttes az évad végén kivívja az NB3-as bennmaradást. Ezt követően újra Miskolcon találta magát, ahol ekkor már Sándor István látta el a vezetőedzői feladatokat. Sajnos ezúttal sem kapott túl sok lehetőséget, egy győztes kupameccsen azonban szerepelt a Kisvárda SE ellen (2-0) 1992 őszén. Nyáron a negyedosztályú Nagycsécshez igazolt, a csapat azonban egy évvel később fuzionált az MVSC-vel, következhetett a Kubik.



A zöld-fehér együttessel 1994-ben megnyerte az NB3-at, és 12 év elteltével jutott vissza a másodosztályba az MVSC. Hiába a feljutás, télre anyagi gondok tömkelegével küzdött a Vasutas, Földeák Tamás pedig egy évre ott hagyta a labdarúgást. Ez idő alatt Németországban élt.


1995 telén korábbi edzője, Kálmán Vilmos közbenjárásának köszönhetően igazolta le a Kazincbarcika, így visszatért a futballba. A következő két és fél évet élete legemlékezetesebb időszakának tekinti: 1996 februárjában a Megyeri Úti Stadionban 90 percet hozott le kapott gól nélkül (0-0) az edelényi védő egy Újpest elleni kupameccs visszavágóján, 1997 tavaszán végig játszotta a feljutásért küzdő DVTK elleni bajnokit (2-2), 1997 májusában pedig ő maga is betalált a Dédestapolcsány-KBSC (1-8) mérkőzésen.

1998-ban visszatért oda, ahol minden kezdődött, Edelénybe, és egészen 2007-ig rúgta a Bódva partján a bőrt. 2000-ben kiesett az NB3-ból a csapat, egy évvel később pedig rövid időre meg is szűnt. 2003-ban a miskolci körzeti bajnokságban indult újra a hamvaiból feltámasztott együttes, 2010-re azonban már a Borsod-megyei elsőosztályban vitézkedtek. Ami Földeákot illeti, visszavonulása után sem tudott elszakadni sem a focitól, sem szülővárosától: éveken át volt hol az ifi-, hol a felnőttcsapat edzője, a 2018/19-es szezonban pedig sportszakember pozíciót látott el a BTE-nél.



Ez volna tehát Földeák Tamás labdarúgó karrierje. Sorkatonaság, edzői visszautasítások, klub megszűnések és anyagi nehézségek sokasága állta útját a 20 évig tartó pályafutása során, ám nem hagyta, hogy ezen akadályok bármelyike is megállítsa.


Nagy örömmel vállaltam az összeállítás elkészítését Tamás fiának, Leventének a kérésére, aki ezzel szeretne kedveskedni Édesapjának születésnapja alkalmából.


Vajon hány és hány ezer ilyen sztori létezik még Borsodban? Játékosokról, akik egész fiatalkorukban fociztak, ám a “nagyok” közé sosem sikerült bekerülni. Ha esetleg a családodban, netán a közeli ismeretségi körödben tudsz ilyen emberről, arra buzdítalak, hogy időnként kérdezz a focista éveiről. Biztos nekik is jól esne oly sok év után feleleveníteni a “Vitt volna a Diósgyőr, csak...” kezdetű történeteket.



És ezt olvastad már?
Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás!

Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...