Egy élet piros-fehérben - A munkácsi Piola

Egy élet piros-fehérben - A munkácsi Piola

Visszaemlékezés Pesti (Pecz) Györgyre

9 évvel ezelőtt, 2011. október 5-én hunyt el Pesti (Pecz) György, aki 1945 és 1957 között volt a DVTK labdarúgója. Ebből az alkalomból újra közreadjuk az 5 évvel ezelőtt megjelent visszaemlékezésünket.

Pesti György három NB II-es bajnoki címet szerzett a csapattal (1949–50, 1953, 1957-tavasz). 140 NB I-es, 151 NB II-es mérkőzésen lépett pályára piros-fehérben. 11 élvonalbeli meccsen talált az ellenfelek hálójába, másodosztályú meccsein pedig 36 gólt szerzett.

A visszaemlékezés első részében Pesti György labdarúgói- és sportvezetői pályafutására tekintünk vissza. A második részben egy igazi időutazásra invitáljuk olvasóinkat. Pesti ugyanis 1954-ben tagja volt annak a C-válogatottnak, amelyet a Kínai Labdarúgó Szövetség azzal a nem titkolt céllal hívott meg a távoli országba, hogy a futball tudományának fortélyaira oktassa a kínai focistákat. A válogatott számos edző- és bemutató mérkőzést játszott Kína nagyvárosaiban valamint közös edzéseket tartott a vendéglátó csapatokkal. Pesti György kárpátaljai származása révén jól beszélt oroszul, ennek köszönhetően a túrán tolmácsként is igénybe vették a szolgálatait. A kínai tartózkodása alatt vezetett naplója visszarepít majd minket az ötvenes évekbe, egy olyan kor hangulatába nyerhetünk bepillantást, amelyet csak a legidősebb szurkolók élhettek át. Igazi csemege lesz!

Pecz György a kárpátaljai Kisannán látta meg a napvilágot 1924.12.17-én. Gyerekkorát Szolyván és Munkácson töltötte. A 30-as években Munkácson sorra alakultak meg az utcacsapatok. Ezek a csapatok a saját utcájuk nevét viselték, de a Rózsa utcaiak úgy találták, hogy ez a virágnév nem illik vérbeli focistákhoz és mivel nagy csodálói voltak az olasz futballnak, a „Juventus” nevet vették fel. A munkácsi Juve-ban feltűnt egy zömök, jó erejű, bátor és technikás gyerek, aki középcsatárt játszott és az egyik bajnokságban 152 gólt lőtt. Az új gólkirályt elnevezték Piolának.

A felső képen az ifjú Pecz György, az alsón Silvio Piola meze és emléktáblája a Lazio múzeumában. A valódi Piola Rómában, a Lazioban rugdosta a gólokat, de ha már rendhagyó a csapat elnevezése, úgy gondolták, lehet rendhagyó a gólkirályuk neve is.

A Pecz család 1939-ben Miskolcra települt át. Tehetsége itt is olyannyira kitűnt, hogy a Miskolci MOVE-ban futballozó ifjút próbajátékra hívta a Ferencváros akkori edzője, Tóth-Potya István. A próbajátékon - miután az első félidőben lőtt két bombagólt – a szünetben már hívták is az irodába, hogy írja alá profi szerződését. A fővárosban kapta a Pesti nevet a Fradi intézőjétől, aki elmondása szerint egy áldott jó ember volt.

A Miskolci MOVE csapatképén 1942-ből: Pesti György a középső sorban jobb oldalon látható

Ezen a MOVE csapatképen pedig balról a 6. Pesti György

1943-ban mutatkozott be a Ferencváros első csapatában. Bemutatkozó meccsén 3-2-re nyert a Fradi, mégpedig Pesti mesterhármasával. Emlékezetes meccse volt az első zöld-fehérben játszott bajnokija is. Az 1944.04.23-án Salgótarjánban lejátszott meccsen, amit a Fradi 3-2 arányban nyert meg, Pesti két gólt szerzett. Tagja volt az 1944-es magyar kupa-győztes csapatnak, amely az itthoni döntetlen után Kolozsváron győzedelmeskedett a döntő megismételt mérkőzésén a Kolozsvári AC ellen. A Budapesten lejátszott első mérkőzésen végig a pályán volt.

Ide kattintva korabeli felvételek láthatók az 1944-es Magyar Kupa döntőről >>>>

A tempofradi.hu oldalon görgess a lap aljára és tekintsd meg a Magyar Világhíradó adását! (4:22-től 5:05-ig felvételek a kupadöntőről)

Ferencvárosi pályafutásának a világháború vetett véget. Munkaszolgálat, majd hadifogság következett, melyből 1945 szeptemberében szabadult, majd ez év végén került vissza Magyarországra. Édesapja, Pecz Gyula Bodrogkeresztúrban kapott iskolaigazgatói állást. Fia ismét Miskolcon folytatta tanulmányait, itt járta ki a Tanítóképző utolsó évét. Közben a DVTK kezdett érdeklődni iránta és 1945 végén Pesti már a vasgyáriak színeiben szerepelt.

A Diósgyőrvasgyárban 1945. szeptember 19-én kelt szerződésben, melyet a Diósgyőri Vasas Testgyakorlók Köre küldött meg Pecz Gyula bodrogkeresztúri állami igazgató tanító úrnak, a klub vállalta, hogy „az alant felsorolt feltételeket teljesíti és azokat fiával személyes megbeszélés szerint teljesíti:

1 A szülők kezeihez fizetnek egyszer s mindenkorra 10, azaz tízezer pengőt,

2. Fedezik fiam iskoláztatásával járó összes költségeket. Itt megjegyzem, hogy már az utolsó évről van szó,

3. Egyszer s mindenkorra vesznek fiam részére egy öltöny ruhát, cipőt és kalapot,

4. Gondoskodnak fiam lakásáról és kosztolásáról addig, amíg a tanítóképző ötödik osztályát be nem fejezi,

5. Gondoskodnak arról, hogy fiam időnként némi zsebpénzben részesüljön.”

A szerződés alján kézzel írt megjegyzés olvasható: "Cipő helyett cipőfejelést és talpalást kapott"

Pesti György 1945 őszén játszott először a Diósgyőr NB1-es mérkőzésén. Több mint 13 évig nemcsak egyik meghatározó játékosa volt a csapatnak, de a közönség kedvence is volt. Amikor kiestek az élvonalból, nem ment el, kivette a részét abból a küzdelemből, amelynek a visszakerülés volt a célja.

1947.08.01. DVTK - Ganz Hajógyár 6-4 - A 3 éves terv indításának tiszteletére játszott ünnepi mérkőzés előtt készült csapatképen Pesti György az álló sorban jobbról 4. helyen áll

1948.04.11. NB2. Perecesi TK - DVTK 3-2, balról: Ihring, Penderi, Pribelszky, Pesti, Németh, Bohus II.,

Krucsai, Bohus I., Stolcz, Hubai, Békési.

A második világháború pusztításai sajnos nem kímélték meg a diósgyőri stadiont sem. A felszereléseket elhurcolták, a stadiont tönkretették. Rendkívül nehéz helyzetben kezdte meg működését elsőként a labdarúgó szakosztály, majd rövidesen rá a birkózó, az atlétikai és a kosárlabda szakosztály.

A klub életében fellendülést hozott, hogy elindult a dolgozók tömegsport mozgalma. 1946-ban már 36 üzemi csapat jelentkezett a mezítlábas labdarúgó bajnokságra. Ám hiába virágzott fel Diósgyőr sportélete, a futballcsapat gyengébben szerepelt a vártnál. Az 1945/46-os bajnokságban kiesett a DVTK az első osztályból, majd egy hosszú és keserves küzdelem kezdődött az élvonalba való visszajutásért. Négy évet kellett várni a sikerre, amikor is az 1949/50 évi NB2-es bajnokság Keleti csoportját megnyerve ismét feljutott a csapat az élvonalba.

1952.10.26. Bp. Postás-Diósgyőri Vasas 2-3, balról: Palicskó, Pesti, Kárpáti, Dudás, Bujtor, Szőcs, Török, Tóth Gy., Csorba, Nagy Gy, és Dobó

1952.04.13. Bp. Dózsa-Diósgyőri Vasas 2-1, balról:Károlyi, Futó, Török, Dobó, Palicskó II., Pesti, Futó III.,

Pocsai, Csorba, Vezér, Kakuszi.

A Diósgyőrt „Liftre járó csapat”-nak csúfolták, úgy ingázott az első és a másodosztály között. 1950-ben a 8. helyen végzett az NB1-ben, 51-ben 11. lett, 1952-ben 13. utolsó előtti, ezzel ismét befejezte rövid látogatását az NB1-ben. Az 1953-as NB2-es bajnokságot a Keleti csoportban már hetekkel az évad bezárása előtt megnyerte. Az utolsó meccsen a Miskolci Lokomotív ellen a következő összeállításban lépett pályára a csapat:

Károlyi – Dudás, Kakuszi, Szőcs – Pesti, Reiter – Nagy, Dobó, Szigeti, Gondos, Pocsai.

1957 őszén már visszatérő sérülései akadályozták a rendszeres játékát, így 1957 november 24-én Diósgyőrben 25 ezer néző előtt a Ferencváros ellen 2-1-re elvesztett mérkőzésen a Tóth L. – Werner, Szigeti, Paulás – Török, Fekete II – Iván, Csányi, Pál L., Pesti, Matisz összeállítású csapatban utolsó mérkőzését játszotta a DVTK-ban.

A Varga Lajos által összeállított „A futball-labda diósgyőri útja” című könyvben – amely nem hiányozhat egyetlen DVTK szurkoló könyvespolcáról sem - így emlékezett vissza pályafutása befejezésére: „Harmincéves koromra már többnyire a tartalékok között játszottam. Ha valaki megsérült az első csapatban, beszálltam helyette. A Fradi elleni mérkőzésen is emiatt állított be a balösszekötő posztra Teleki mester. Még nem tudtam, még nem tudhattam, hogy ez lesz a búcsúmérkőzésem. Egy fejelés után a földre érkezve ugyanis a bokámban tokszalagszakadást szenvedtem. A bajnokság végén aztán másokkal együtt nekem is megköszönték a játékot Diósgyőrben. Hamarosan a Diósgyőri Bányász, majd a Miskolci Bányász (Pereces) csapatában találtam magam, ahol még évekig szerepeltem bajnoki mérkőzéseken.”

A Ferencváros elleni meccsen elszenvedett sérülését követően a klubvezetés már nem marasztalta a 33. évét már betöltött Pestit. Az 1958. január 11-én keltezett irat a következőket tartalmazta: „Egyesületünk Elnöksége nevében kijelentjük, hogy Pesti (Pecz) György labdarúgó sportolónk további játékára igényt nem tartunk, s hozzájárulunk ahhoz, hogy más egyesületekkel tárgyalásokat folytathasson.”

Így 1957-től a Diósgyőri Bányász, majd a Pereces csapatában játszott és itt hagyta abba az aktív labdarúgást.

A Diósgyőri Bányász csapatképén Pesti György az álló sorban jobbról az 5.

Diósgyőri Bányász - Cegléd mérkőzésen a vendégcsapat kapusa öklözi el a labdát Stadinger elől

(Pesti György a kép jobb oldalán)

Pesti György labdarúgó pályafutása mellett a Diósgyőri Kohászati Művekben felelős beosztásban is dolgozott. Aktív pályafutásának befejezését követően szeretett klubja rendelkezésére bocsájtotta nem mindennapi szervezői-és vezetői képességeit. Előbb a DVTK labdarúgó szakosztályának a vezetését vette át, majd megválasztották a DVTK elnökének. Ezt a tisztséget 1962 és 1969 között töltötte be. Amilyen megbecsült játékosa volt egykor a klubnak, olyan megbecsült és népszerű vezetője is lett. A Borsod Megyei Labdarúgó-szövetség elnöke és az MLSZ elnökségi tagja is volt. Eredményes munkája elismeréseként 1967-ben a Sport Érdemérem ezüst fokozatában részesült.

Varga Lajos könyvében Pesti György így emlékezett vissza diósgyőri pályafutására:„Nagyszerű játékosokkal kerültem össze. A mérkőzések utáni szabadnapon rendre összejöttünk, sokszor a lillafüredi laktanya melletti pályán. Ennivalót vittünk, Tóth Laci bográcsost főzött, mások römiztek, lábteniszeztünk, kiskapuztunk. Csak nagyon indokolt esetben hiányoztam ezekről az összejövetelekről. Máskor a vasgyári cukrászdában sokat gyönyörködtünk a később világhírűvé lett Cziffra Gyuri vagy akár Horváth Jenő zeneszerző zongorajátékában. Élmény volt számunkra nemcsak a zene, hanem az együttlét is. Szerettük egymást, ami a futballpályán óriási összetartó erőt jelentett.”

Nagy köszönet Pecz Dezsőnek, Pesti György unokaöccsének a visszaemlékezés összeállításához nyújtott segítségért!

Folytatjuk.

forrás: Varga Lajos: A futball-labda diósgyőri útja, Rejtő László: Kilenc csapat krónikája (1969)

fotók forrása: Diósgyőri webmúzeum/http://100ev.uw.hu/, magánarchívum

video: tempofradi.hu

További fotók Pesti Györgyről:

Pesti György csapatkapitányként vezeti ki a pályára a csapatot.

1952.09.14. Bp.Honvéd-Diósgyőri Vasas 3-0 - Károlyi kiüti a labdát Kocsis elől, Pesti a kép bal oldalán