Banner

Eger központtal épül a kézilabdás DVTK-család

Szerző: objektív | 2018-09-17 15:50:00

A találkozó előtt Szabó Róbert társadalmi elnökkel, valamint Szabó Péter szakmai igazgatóval beszélgettünk. Előbbi az alapjaitól építi már hosszú évek óta a klubot, míg utóbbi tavaly még balátlövőként is lőtte a gólokat, idén viszont már teljes egészében vezetői feladatára koncentrál.

DVTK.eu: - Egyre szorosabb az egri kézilabda és a DVTK kapcsolata, amely idén már névadó szponzorként jelenik meg a csapat életében.

Szabó Róbert: - Azzal, hogy az új bajnokságban már DVTK-Eger néven szerepelünk, gazdasági és szakmai értelemben egyaránt új időszámítás kezdődött az egri férfi kézilabda történetében. Évek óta gazdasági nehézségekkel küzdöttünk, ami rendeződni látszik a DVTK és Eger város támogatásával. Ez mindennek az alapja, stabil gazdasági háttér nélkül értelmetlen bármilyen szakmai kérdésről beszélni, így viszont esély nyílik a magunk elé kitűzött szakmai célok megvalósítására. Rengeteg közös elem található a DVTK és az egri férfi kézilabda klub filozófiájában. Ilyen például a regionális gondolkodás, vagy az utánpótlás-nevelés fontossága. A DVTK által nyújtott háttér segítésével Egert - a hevesi, nógrádi és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei csapatok munkáját segítve - az egész észak-magyarországi régió vezető kézilabda központjává szeretnénk fejleszteni. Évek alatt felépített, kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezünk a régióban, akikből valódi kézilabdás családot szeretnénk létrehozni. Egerben az élvonalbeli szereplés hatására olyan szaktudás gyűlt és gyűlik össze, amit át szeretnénk adni a partnereinknek a minőségi utánpótlás-nevelés érdekében. Ne az határozza meg egy gyermek sorsát, hogy milyen méretű településen él, hanem amennyiben megvan a tehetsége és fejlődni akar, akkor akár az NB I.-ig is eljuthat ebben a rendszerben.


Szabó Péter: - A tavaly őszi kapcsolatfelvételt követően az egri kézilabdás berkekben elsőre két egymással ellentétes érzés uralkodott el. Egyrészt félelem, hogy a DVTK-nak csak az NB I.-es indulási jogra van szüksége és Miskolcra költöztetik a csapatot. Amikor azonban látták, hogy erről szó sincs, akkor már nagy várakozás előzte meg a DVTK szerepvállalását, mert közel jártunk ahhoz a ponthoz, ahol el kellett volna gondolkodni azon, van-e értelme egyáltalán az élvonalbeli kézilabdának Egerben. Elértük a saját határainkat, a mi kapcsolati tőkénk már nem volt elég, ezért tovább kellett lépni. A DVTK, illetve Leisztinger Tamás és Sántha Gergely hallotta meg a segélykiáltásunkat. A DVTK színre lépésével párhuzamosan Eger városa is elismerte, hogy megkerülhetetlen tényező a sportéletben a kézilabda a közel háromszáz játékossal és szurkolók ezreivel. Már nem a túlélésért küzdünk, hanem építhetjük a jövőnket, tervszerűen dolgozhatunk, ami szimpatikusabb lehet a potenciális támogatók számára is. A Mátrametál Kft. már a DVTK közvetítésével érkezett a klub támogatói közé, és éppen most tárgyalunk arról, hogy miként tudnának a cég dolgozóit szurkolóként is bevonni. A DVTK főszponzorai közül az Apollo Tyres-t mi is a támogatóink között tudhatjuk, illetve 2Rule-ba öltöztünk az új bajnokságra.

Olvasd el a teljes cikket>>>

forrás, fotó: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
3. Geotic
2018-09-19 11:57:55 Piros öves, Őstag
Az indokokat gondolom mindenki ismeri...
2. kohasz
2018-09-19 11:38:54 Barna öves, Fanatikus tag
A helyzet már tényleg kezd nevetséges lenni! Akik az egri segélykiáltást meghallják, azok jobb ha szedik a sátorfájukat és itt hagyják Miskolcot! Először talán itt kéne rendet tenni!
1. vebgy*
2018-09-18 23:09:41 Fekete öves, Veterán
Na ez az ami az ismert futballbeli több éves vesszőfutásunk tükrében szerintem veszettül nem érdekel senkit...vagy akár inkább idegesít minket.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...