Banner

Nem játszik a DVTK a Kubikban

Szerző: amigeleken.hu | 2017-04-25 10:51:00

Az Észak-Magyarország információi szerint kedden délelőtt tartja első ülését a Magyar Labdarúgó Szövetség Elsőfokú Licencadó Bizottsága, amelyen döntés születik a beadott licenckérelmek megadásáról vagy elutasításáról (ebben az esetben hiánypótlásra szólítják fel a licenckérelmezőt). A labdarúgó szervezeteknek már márciusban be kellett nyújtaniuk a licenckérelmüket arra az osztályra, amelybe nevezni fognak a 2017/2018-as szezonra, vagy ahová vélhetően bejutnak, de az NB I-es kluboknak azt is meg kellett jelölniük, hogy kérnek-e nemzetközi licencet. Az elmúlt hetekben már volt két hiánypótlási határidő, ám annak, akinek még most sem lesz rendben az anyaga, annak sem kell izgulnia, hiszen lesz még egy harmadik hiánypótlási határidő, mielőtt a most eljáró testület második alkalommal is összeül – mindez május 8-án, vagy 9-én várható. Amelyik szervezet ekkor sem kap licencet, az még fellebbezhet, a Fellebbviteli Licencadó Bizottság ezekben az ügyekben május 22. és 30. között hoz majd határozatot.


Debrecen a hazai

A Diósgyőri VTK ezúttal is UEFA és NB I-es licencet kért. A DVTK beadott anyagában Debrecent jelölte meg hazai pályának a következő szezonra azok után, hogy a mezőkövesdi stadion használatáról egyelőre nem sikerült megegyezniük a dél-borsodiakkal. Persze, lehetőség van módosításra menet közben, amit az arra illetékes helyre kell bejelenteni. Egyébként az új, 14 798 fő befogadására alkalmas DVTK stadion átadását 2018 februárra-márciusra tervezik, azonban 2014 ősze óta az volt az ígéret, elképzelés, hogy az MVSC-pálya lehet a piros-fehérek ideiglenes otthona.

A Csokonai úti sporttelep felújításával kapcsolatos terveket viszont időközben, idén januárban „átszabták”, így biztossá vált, hogy a Diósgyőr nem fog a Kubikban élvonalbeli meccseket vívni. A projektre rendelkezésre álló 900 millió forintból az ottani épületegyüttesen végeznek el komolyabb munkálatokat, az előzetesen tervezett elemeket is átviszik az Andrássy útról az vasutas létesítménybe, csak éppen a zöld-fehérek otthona nem az NB I-es kritériumoknak fog megfelelni (többek között 4500–5000 fő befogadóképességgel), hanem csupán az NB III-asoknak (a lelátók nagyjából 2500–2600 nézőt fogadnak majd be).


Elolvasom a teljes cikket a boon.hu-n >>>>>>


forrás: boon.hu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 2 3 4 56 7 8 9 > 

36. tb |Válasz erre: 35. usep
2017-04-26 15:27:04 Piros öves, Őstag
Átfutottam, de - megmondom őszintén - nem kötöttem össze a kettőt, tekintve, hogy nálam az 1-es gomb a Duna TV. :)
Így most már érthető a reakció, bocs', scs001.
35. usep |Válasz erre: 34. tb
2017-04-26 15:23:02 Barna öves, Fanatikus tag
"A TV-ben meg nem csak az ATV, meg az RTL KLUB létezik!!!"

...ez egy reakció, arra a lentebbi felvetésre amely szerint:

"- A TV-ben nem csak az 1-es gomb létezik."

Nem tudom utóbbit esetleg átfutottad-e vagy sem....:)
34. tb |Válasz erre: 28. scs001
2017-04-26 14:46:50 Piros öves, Őstag
Szerintem nagyon leegyszerűsíted a világot: akinek nem tetszik a lopás (kövesse el bárki is), az csak balos, RTL Klub, vagy ATV néző lehet? :o
Nyilván senkinek nincsenek illúziói: "azok" is loptak, és tényleg, nem építettek stadiont sem. Ez mennyiben menti fel "ezeket"? Akkor nokiás doboz volt a divat, most a raklap. Aki ez ellen felszólal, az csak és kizárólag "balos" lehet? OMG

A témáról: Beígérték, hogy az MVSC pályáján játssza majd a Diósgyőr a hazai meccseit? Igen. Teljesül(t)? Nem. Minden egyéb csak vakaródzás.
33. toki* |Válasz erre: 28. scs001
2017-04-26 12:49:11 Fekete öves, Veterán
5*
32. Bobák Kornél* |Válasz erre: 31. pinta
2017-04-26 12:02:16 Fekete öves, Veterán
Nem az a kérdés, valami hol jelenik meg, hanem hogy igaz, vagy nem igaz. Persze, nyilván van valami oka, hogy az utánpótlásról közölt írás például nem a pestisrácokban jelent meg. :) De ha van más adat a birtokodban, lehet vitatkozni az index-szel.
31. pinta |Válasz erre: 28. scs001
2017-04-26 11:49:28 Lila öves, Tag
Csak, hogy ne érezd magad egyedül - egyetértek:-) A másik cikk is index.hu szemlézés, aztán mno-s link:-)
Persze nyilván azok mind a szent igazságot írják, de ha - mondjuk - magyaridok.hu-s cikk lenne, akkor meg "megy a kormánypropaganda".
Részemről vége, csak nagyon unom én is, hogy itt többeknek, mindig, mindenről AZ jut eszébe, mint a viccben:-)
30. grosser |Válasz erre: 28. scs001
2017-04-26 11:48:44 Piros öves, Veterán
Nehogy azt gondold ott Pácinban, hogy itt többségben vannak a balosok, többségben vannak az ellenzéki Diósgyőr szurkolók a kormány pártiakkal szemben, és a kettő nem ugyanaz, sajnos! Mert addig jó a jelenlegi kormánynak, ameddig ennyire meg van osztva az ellenzék! Sajnos! De semmi se tart örökké!
Na ezzel én is befejeztem a témát - igaz ez volt ide az első -, mert ez tényleg nem egy politikai vita fórum, csak ahogy te is írtad, nem mindig tudjuk megállni, hogy ne szóljunk hozzá!
CSAK A DIÓSGYŐR!
2017-04-26 11:30:41 Piros öves, Őstag
Egyébként pedig én sem hittem el egy pillanatra sem, hogy 900 millióból 5.000-es NB1-es stadiont lehet építeni, felújítani. Ebben Bobák Kornélnak volt igaza, aki már régóta ezt szajkózta, most bebizonyosodott, hogy ő látta jól. Kriza sem szeretett volna rosszat a városnak még egy első osztályra alkalmas stadionnal, de ezt úgy látszik nem tudta érdemben végigvinni a megfelelő szinteken!
28. scs001 |Válasz erre: 27. sylaf
2017-04-26 11:26:46 Piros öves, Őstag
Megérdemelte volna már a balos kormányok idején is!!! Kapott???? A TV-ben meg nem csak az ATV, meg az RTL KLUB létezik!!! És ezt így folytathatnánk napokon át oda-vissza... Van értelme??? Egyébként megnézhetnéd, hogy mindig szinte ugyanazok kezdik el a politikai tartalmú hozzászólásokat ezen az oldalon, ezáltal gerjesztve szerintem teljesen felesleges politikai vitát. Ja, és egy gondolat: nagyon el van tévedve az, aki azt hiszi, hogy ezen az oldalon többségben vannak a balosok, csak éppen jópáran le sem akarják-vagy merik- reagálni a mindig ugyanarról szóló hsz-kat, mert majd jön rá a bértollnok, meg pártkatona jelző, holott itt -elvileg -mindenki DVTK szurkoló!( Én is meg bírom állni, csak nem mindig....) Úgyhogy részemről be is fejeztem. CSAK A DIÓSGYŐR!!!
27. sylaf |Válasz erre: 25. funkdvoid
2017-04-26 10:41:32 Kék öves, Fanatikus tag
- Persze, hogy unalmas, amíg ez a politika meg nem szűnik, vagy homokba nem dugod a fejed.
- Jelenleg csak egy kormány van. A lopásra nem mentség, hogy régebben is lopogattak.
- Miskolc is megérdemel egy modern stadiont, még a lenyúlások árán is.
- A TV-ben nem csak az 1-es gomb létezik.

Első  < 2 3 4 56 7 8 9 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...