Banner

Lehet, hogy mégis NBI-es játékos lesz a Diósgyőrbe szerződő kecskeméti gólvágó

Szerző: objektív | 2022-05-18 16:39:00

“Fájó szívvel mondanánk le róla”


A KTE ügyvezetője elmondta, mindent megtesznek azért, hogy a Széktói Stadionban fogadhassák az NB I-es ellenfeleket. A vezetőedző szerint meg kell erősíteni a keretet új igazolásokkal.



Szabó István vezetőedző a csapat megerősítéséről is beszélt.

- Szükség van új játékosokra. Az átigazolási politikát a héten fogjuk átbeszélni, úgy gondolom, akár a vezetőség, akár a szakmai igazgató és jómagam is látjuk, hogy a megnövekedő minőség, a magasabb szint minket is arra kényszerít, hogy kell játékosokat igazolni – mondta Szabó, aki kitért az egyik legfurcsább helyzetben lévő játékosra, Lukács Dánielre is, aki a következő idénytől a Diósgyőr labdarúgója lesz, tehát marad az NB II-ben.

A pillanatnyi helyzet az, hogy Lukács Dániel Diósgyőrbe távozik, de meglátjuk majd, hogy ebben az ügyben lesz-e más fejlemény. Fájó szívvel mondanánk le róla.

A vezetőedzőnek felvetették, belegondolt-e már, hogy a következő idényben a Ferencváros, a Budapest Honvéd, az Újpest, vagy épp a Puskás Akadémia ellen fognak játszani.

– Nem szeretném, ha nagyképűen hangozna, de volt alkalmam megbízott vezetőedzőként NB I-es edzőnek lenni, vagyis megszokhattam már ezt a feladatot. Minden tiszteletem ezeké a csapatoké, de nem hiszem, hogy kisebb név lenne Győr, Szombathely, Pécs, Szeged, Nyíregyháza, Diósgyőr vagy épp a Vasas. A Kecskemét színeiért szeretnék küzdeni és megvalósítani azt az álmot, hogy a következő szezon után is NB I-esek maradjunk. Ehhez kell ez a hit, ez a szenvedély. A tiszteletünk megvan, de saját magunkat is ugyanúgy tisztelnünk kell – mondta Szabó, aki szerint 36-40 ponttal már sikerülhet elérniük a bennmaradást jövőre.


Olvasd el a teljes cikket >>>


forrás, csakfoci.hu, fotó: kecskemetite.hu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
10. Spirálfüzet (kockás) |Válasz erre: 9. repohár
2022-05-20 11:00:55 Piros öves, Veterán
FB posztban az egyik srác berakott egy képet a beszélgetésükről, ott ő maga írta mindenképpen jön.
Aztán ez persze változhat.
9. repohár |Válasz erre: 8. dudik-attila
2022-05-20 08:22:00 Piros öves, Őstag
Tudja-e valaki, mit akar maga a játékos? Nekem az a gyanúm, a menedzserek döntik el mi lesz a legjobb Lukácsnak.
8. dudik-attila |Válasz erre: 4. vebgy
2022-05-19 14:44:10 Piros öves, Őstag
Ezért érdemelne még egy DVTK szintű szurkoló tábor korrekt vezetést....
7. Spirálfüzet (kockás) |Válasz erre: 6. 2017.
2022-05-19 11:01:30 Piros öves, Veterán
Hollosy óbégató pártkatona azóta nem mondja be úgy mióta nincs kint szurkoló, alias nem jönne válasz.
6. 2017. |Válasz erre: 4. vebgy
2022-05-19 09:24:43 Piros öves, Fanatikus tag
ez engem már rég nem érdekel, leszarom mennyien járnak meccsre...Felcsúton az éremátadás 100 néző előtt volt, ennyien kíváncsiak arra. Nálunk lennének 15 ezren és hajnalig mulatna miskolc. ezt mindenki fújja kívülről. de ki a szart érdekel ez most komolyan? utálom ezt már nagyon ha itt lenne jó foci meg ha normális tulaj meg ha ez ha az, utálom az egész posványt ahogy van. leszarom. játsszanak 20 néző előtt és ünnepeljen bajnoki címet a felcsút, úgyis azt akarja aki adja nekik a 10 milliárdokat közpénzből. ő örülni fog, meg a többi 11 nb1es csapat tulaja akik a barátok...elegem van...

hol van már az amikor feljutottunk 2011ben és minden meccsen az utolsó 5 percben felállva tapsolt a nézősereg? hol van az amkor még Hollósi minden meccs előtt meg tudta mozgatni a nézőket, amikor beállt középre és török mintára mutatott a 3 nagyobb szektorra és énekeltük hogy DI -ÓS -GYŐR??? 3-4 éve az se van hogy bemondta hogy "a kapuubaaann IVAAAANNNN" és a közösnég mondta hogy radooooos, "ééésss 77-es számmaaaal, aaaaaaa Csapatkapitáááányyyyyy EL CAPITANOO ......... JOSÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ " a többit ismeritek

nekem ez a hangulat volt a diósgyőr, ebből semmi nincs, semmi az ég világon

szar minden, nyerjen a kisvárda, felcsút, kecskemét, kövesd, náluk legalább van nb1-es foci, és ha egy szurkolójuk van akkor legalább az az egy boldog és BÜSZKE a csapatára. örüljön ő legalább ha mi nem örülhetünk mert ilyen dilettáns állat vezetőink meg szar béna lélektelen játékosaink vannak (tisztelet a kivételnek)
5. El Bandi |Válasz erre: 4. vebgy
2022-05-19 08:31:51 Piros öves, Őstag
Én nem csodálkozom, a szurkoló olyan mint a reklám. A tv-ben ha nézed, ha nem, a reklám ki van fizetve és ez a lényeg...
A fociban ha van ha nincs(szurkoló), ez is ki van(valakiknek) fizetve...
'Hazai pályán' lesznek annyian amennyien beférnek az 'MTK stadionba'.

Visszatérve meg (nem) értem ezt a pálya dolgot...
Most az ülőhely, meg a kerítés és főleg a Tv-s közvetítés a lényeg? Nem is a kamera helye, hanem, hogy Jenő nyakába ne essen az eső...
Ettől nem lesz jobb a játék...
Ha meg ennyire fontos, akkor csak olyan nevezést kellene elfogadni ahol ez a pont is teljesül.
Ezzel nem azt akarom, hogy a kecso ne legyen NBI-es...hanem ott is a szurkoló fog szívni, állandóan utazgatni...
4. vebgy* |Válasz erre: 1. 2017.
2022-05-18 23:32:42 Fekete öves, Veterán
Mondjuk nagy tömegek nem mozdultak meg értük...voltak vagy 23-an Szombathelyen, amikor eldőlt a feljutásuk...
3. zorba*
2022-05-18 21:11:11 Fekete öves, Veterán
Amúgy meg a Diósgyőr valódi gazdàja továbbra is rejtőzködik.

Csodàlkozunk akkor ha ellustulnak, elpofàtlanodnak az alkalmazottak?

Majd ha az ország strómanja Miskolcon a VIP- ben köpi a szotyit, akkor talàn lesznek jó gazdai tettek is. Addig meg marad a taknyolàs.
2. zorba* |Válasz erre: 1. 2017.
2022-05-18 21:01:56 Fekete öves, Veterán
Szorgalmi, tehetségbeli és mentalitásbeli különbségeket sejtek a két klub között.

A Diósgyőr egy nagy rohadó nihill. Mindenkit b@sznék ki a picsàba a klubházból és behinteném inkább sóval a romjait.
1. 2017.
2022-05-18 17:10:49 Piros öves, Fanatikus tag
Óriási dolog amit letettek az asztalra! Le a kalappal.

Újoncként, a 3. legolcsóbb játékoskerettel feljutni az NB1-be, hihetetlen.

Mondanám hogy igazoljuk le az edzőjüket és a sportigazgatójukat és az összes játékosukat és jövőre mi is feljutnánk...de az a baj hogy itt valami olyasmi van diósgyőrben 112 éve (leszámítva 2 jó évet 1978 körül) ami miatt simán kizúgnánk az nb3-ba és mindenki hebegne és habogna és nem értené senki hogy mi van, csak mi szurkolók...ez a diósgyőr

Szóval marad annyi, hogy ámulunk és bámulunk és irigykedünk a Kecskemét szurkolókra, akiknek a csapata tavaly két osztállyal játszott alattunk, idén pedig már egy osztállyal felettünk fog játszani.

Hajrá Kecskemét jövőre az Nb1-ben!
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...