Banner

Jose Luque: Bárcsak ott lehetnék, és segíthetnék, ahogy tudok!

Szerző: amigeleken.hu | 2022-10-06 19:53:00

A Gólörömben megjelent beszélgetés.


José Luque rúgótechnikája a mai napig beszédtéma Diósgyőrben. Legutóbb a DVTK Stadion átadása előtti tesztmeccsen láthattuk, de a középpályás a közeljövőben ismét Diósgyőrbe látogathat.

A Gólörömben megjelent beszélgetésből idézünk:


Régen hallottunk rólad, hogy vagy?

Köszönöm szépen, remekül! Az életben számomra a családom egészsége és boldogsága a legfontosabb, és örömmel mondhatom, hogy egyik téren sincs ok a panaszra.


A közösségi médiában rendszeresen posztolsz az életed legfontosabb eseményeiről, de feltűnő, hogy sportolóként a konditeremben láthatunk, a focipályán csak edzőként jelensz meg. Teljesen abbahagytad a futballt?

Diósgyőrben egy felejthetetlen mérkőzésen fejeztem be a profi pályafutásomat, és csak egy rövid időszakra aktiváltam magam az andalúz másodosztályban szereplő Camas C.F. színeiben Rene Ramos, Sergio Ramos bátyja és ügynöke hívására 2016-ban. Egy rutinos játékos kellett a csapatba, és rám gondoltak, én pedig elfogadtam a hívást. De ez is évekkel ezelőtt történt, ma már csak jótékonysági mérkőzéseken lépek pályára. Konditerembe pedig a gyerekeimmel járok. David már 18 éves, nagyon tehetséges és technikás játékos, akinek jó a rúgótechnikája, valamint jól lát a pályán. Most kell átlépnie a felnőtt fociba, ami minőségi ugrást jelent, de rendkívüli módon bízom benne, hogy meg tudja csinálni, és megállja a helyét a világ bármely táján profi labdarúgóként. A másik társam a 15 éves lányom, Aroa. Ő is szeret konditerembe járni, emellett röplabdázik.

Már az UEFA Pro licencet is megszerezted, de mikor döntötted el, hogy edző leszel?

Tulajdonképpen akkor, amikor Diósgyőrben játszottam. Amikor hazatértem Sevillába, akkor az egykori élvonalbeli labdarúgók számára biztosított lehetőséget kihasználva iratkoztam be a Spanyol Labdarúgó Szövetség Pro licences képzésére, és most már bármilyen szinten szereplő csapatot irányíthatok.


Labdarúgó pályafutásod során több csapatban is játszottál, a közösségi médiában tett bejegyzéseid alapján azonban úgy tűnik, a DVTK és az Atlético de Madrid áll hozzád a legközelebb. Igaz ez?


Valóban így van, mert ebben a két klubban éreztem a legboldogabbnak magam.

Mi az első, ami eszedbe jut, ha azt mondom, DVTK?

Szív, otthon, család.

Amikor Diósgyőrbe igazoltál, a DVTK éppen az NB II.-ben játszott, és érkezésed után fél évvel visszajutott az élvonalba. Mit tanácsolsz az utódaidnak, hogyan lehet kivívni a feljutást?

Amikor felvettem a 77-es mezt és a csapatkapitányi karszalagot, mindig azt éreztem, hogy mögöttem áll a családom, a barátaim, a teljes csapat és az egész város. Ez erősített abban az hitben, hogy csak nyerni tudunk, ha kiadunk magunkból mindent. A futball ad és a futball elvesz, de a foci már csak ilyen. Bárcsak ott lehetnék, és segíthetnék, ahogy tudok!


A 77-es számot visszavonulásod óta nem viselte senki. Honnan jött az ötlet, hogy 9 év után felvesd, szeretnéd újra a pályán látni?

Néhány ultra rám írt ebben az ügyben, és elgondolkodtam rajta, és arra jutottam, örömmel töltene el ismét a pályán látni a 77-es számot, hiszen az nem kizárólagosan az enyém. Bízom benne, hogy a 77-es szám következő tulajdonosa hozzám hasonlóan a csapatot helyezi előtérbe, mindig segíteni akar a társaknak, különösképpen a fiataloknak. Biztos vagyok benne, hogy a játékom emléke még sokáig élni fog Miskolcon, és én is Miskolchoz tartozom, hiszen máig otthonomként tekintek rá, és életem végéig az is marad. A 77-es számot látva olyan lesz, mintha lélekben ismét én is a pályán lennék, és jelenlétemmel segíteném a csapatot.

Kapcsolatban állsz a régi csapattársakkal?

Természetesen a két spanyollal, Pacóval és Fernandóval (Francisco Gallardo és a később diósgyőrben edzőként is dolgozó Fernando Fernández - a szerk.) a legszorosabb a kapcsolat, de Vicente és Igor (Vicente Arze és Igor Gal), valamint alkalomadtán Seydivel és Budóval (l’Imam Seydi és Budovinszky Krisztián) is beszélek. És a Facebooknak köszönhetően a többiek életét is követem, minden egyes alkalommal boldog vagyok, ha hallok róluk.

Legutóbb a DVTK Stadion avatása előtt jártál Miskolcon, amikor az első nyilvános tesztmérkőzésen léptél pályára 2018-ban. Mikor találkozhatunk ismét veled Diósgyőrben?

Szívesen jövök bármikor, ha meghívást kapok bármilyen alkalomból. Nem akarok senkinek tippeket adni, de szívesen átadnám a 77-es mezt Koman Vladimirnak… Bízom benne, hamarosan találkozunk!


Tovább a dvtk.eu-ra a teljes interjúra >>>>>>>

Ide kattintva visszatekinthettek Luque búcsúmeccsére >>>>>


Forrás: dvtk.eu



És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
8. El Bandi |Válasz erre: 4. oreg70
2022-10-07 15:08:49 Piros öves, Őstag
Nyertünk, nem?
7. szasata |Válasz erre: 6. zorba
2022-10-07 14:51:09 Citromsárga öves, Lelkes újonc
nincs, a zöldek elvitték magukkal és kib.szták a megyeri úton
https://nb1.hu/otp-bank-liga/ujpest-kisvarda-beszokott-egy-roka-a-szusza-stadionba---video
6. zorba*
2022-10-07 14:07:15 Fekete öves, Veterán
Szerintetek megvan még a stadionban lakó róka?

2022-10-07 11:52:02 Fekete öves, Veterán
Csak nekem tűnt fel az az interjúban, hogy "Néhány ultra rám írt ebben az ügyben, és elgondolkodtam rajta, és arra jutottam, örömmel töltene el ismét a pályán látni a 77-es számot, hiszen az nem kizárólagosan az enyém. "

Mi indította az ultráinkat arra, hogy a 77-es mez miatt írjanak Josenak? Ez talány számomra.
4. oreg70
2022-10-07 10:55:13 Kék öves, Tag
Szerintem sem szabad egyenlőre a 77-es mezt megszentségteleníteni . Az ötlet jó , de Koman egyenlőre nem érdemli , azt sem tudom mi volt az a beszólása amikor a meccs végén a napos oldalhoz kijött és nem voltunk hajlandók őt ünnepelni .
3. IEVVV
2022-10-07 07:54:36 Kék öves, Fanatikus tag
Régi Koman SEM viselhetné. Fényévekkel van Josè mögött, emberileg, szakmailag.
2. BOIM79
2022-10-06 21:30:39 Zöld öves, Tag
Szerintem Komanak égtné a 77 es mez a hátát.Csak egy név,mint Eppel,meg Bertus.Meg se közelitík Luque szintjét.Ha most visszajönne Galardo,Luqe Arze,még ilyen idősen is meglennénk középpályán.Nem csak a tudásúk alapján,hamem mert szívből játszottak.Ez a nem mindegy,más futbalkúltúra.Én szégyelném magam Eppel,Koman helyében,hogy egy NB2 ben mem tudok kitünni bizonyitani.Bertus a másik véglet.Nincs,Horvat,Molnar,most Könyves sincs,a középpályánk gyenge,a védelem is.Volt 3 szerencsés mérkőzésünk.
1. El Bandi
2022-10-06 21:02:47 Piros öves, Őstag
Jól leírta valaki, hogy a régi Vladimir viselhetné, de egyszerűen nincs magyarázat, mi az az átok, amiért itt minden 'sztár' egyszer csak elfelejt focizni, igen focizni... Véleményem szerint nincs meg a személy, de ettől függetlenül viselheti, ettől még José Luque 'tettei' nem halványulnának, sőt....

Nem hiszek az átkokban, de ugye a stadion is fel van szentelve, így valamilyen vudu varázsló igazán levehetné már a DVTK-ról az átkot/rontást...
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...