Banner

Ifj. Tajti József a DVTK sportigazgatója

Szerző: Jáborcsik András | 2018-06-01 16:48:00

Hétfőtől ifj. Tajti József tölti be a DVTK sportigazgatói pozícióját.


Ifj. Tajti József testnevelői diplomát, UEFA Elite Youth A és UEFA Pro licence-et szerzett, edzőként fiatalokkal foglalkozott, labdarúgóként pedig legmagasabb szinten az NB II.-ben játszott. Vezette a Puskás Akadémia és az FTC utánpótlásának szakmai munkáját, valamint instruktorként dolgozott az MLSZ edzőképzésében is.

A DVTK új sportigazgatója sportcsaládból származik, édesapja, Tajti József 136 mérkőzésen szerepelt az NB I.-ben, majd vezetőedzőként irányította többek között a Videoton, Csepel és a Dunaferr csapatát. Ifjabb Tajti József a Honvédban nevelkedett, a Bag csapatában játszott az NB II.-ben, majd közel 40 éves koráig alacsonyabb osztályú klubokban szerepelt, de ekkor már elsősorban az edzői munkájára koncentrált.

Legutóbb a Kárpát-medencei Akadémiai Rendszer szakmai igazgatójaként 6 országban (Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia) található egyesületekben irányította az utánpótlás-képzést saját szakmai koncepciója alapján.

A foci iránti szeretetet és a tehetséget tovább örökítette fiára, Tajti Mátyásra, aki az FC Barcelona akadémiáján nevelkedett, és a közelmúltban a Malaga CF második csapatával nyert bajnokságot. Amikor fia a La Masia akadémián tanult, Barcelonában élve testközelből tanulmányozhatta a tartomány különböző csapataiban folyó munkát.

Ifj. Tajti József Diósgyőrben sportigazgatóként az első és második, valamint a női csapat hosszú távú játékos-politikájának kialakításáért, és a napi teendők koordinálásáért felelős. Feladata a DVTK filozófiájának és stílusának betartatása is, továbbá részt vesz az alközpontok sportszervezeti munkájában is.

- Nagyon vonzott, hogy Diósgyőrben nem csak egy klub, egy város, hanem egy egész régió sikeréért dolgozhatok. Az észak-magyarországi régióban óriási igény van a jó futballra, ezt szeretnénk kiszolgálni olyan játékkal, amivel szurkolóink, szimpatizánsaink tudnak azonosulni, amit tudnak szeretni - nyilatkozta ifj. Tajti József. - Mindez segítségünkre lehet abban, hogy a DVTK az ország egyik meghatározó klubja legyen. Elképzeléseim szerint 3-5 éven belül elérjük, hogy az első csapat keretének 50, később 60-70 százaléka a régiónkból származó saját nevelésű játékosból álljon, és érezhessék a szurkolók, hogy valóban övék a csapat. Értéket szeretnénk teremteni a régiónkból származó gyerekek élvonalbeli labdarúgókká nevelésével. Ebben látom azt a lehetőséget, amiért valóban érdemes dolgozni, és úgy látom, ezt a célt a DVTK-nál meg lehet valósítani. Amikor a csapat gerincét ezek a klubhoz, a régióhoz ezer szállal kötődő játékosok adják, akik képesek mindent megtenni a DVTK-ért, akkor már komolyabb célokat is ki tudunk tűzni eléjük.



Névjegy

Név: ifj. Tajti József
Születési idő: 1967. október 10.
Születési hely: Budapest

Végzettség
testnevelő tanár
UEFA Elite Youth A licence
UEFA Pro licence

Edzői pályafutás
footballinbarcelona.com szakmai oldal - tulajdonos, felelős kiadó
2017-2018 Kárpát-medencei Akadémiai Rendszer - szakmai igazgató
2015/2016 tanulmányi év Barcelonában
2012-2015 Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia - szakmai igazgató
2011-2012 MLSZ Edzőképző Intézet - instruktor
2010/2011 FTC utánpótlás - szakmai igazgató
2009/2010 Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia - szakmai vezető
2007-2009 Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia - edző
2006/2007 Salmiya (Kuvait) - utánpótlás edző
2002-2006 szövetségi másodedző (U19)
2000/2001 Tad Hamon (Kuvait) - utánpótlás edző
1992-től utánpótlás edző


forrás: dvtk.eu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 23 4 5 6 7 >  Utolsó

89. bohumil-stejskal |Válasz erre: 84. tomcsi-azzurri
2018-06-02 09:39:39 Fekete öves, Őstag
Én sem látok fejlődést. Évek, év tizedek alatt csak mindig egy szinttel lejebb lépünk. Egyben fejlődött! Évről évre egyre több állami pénz megy a magyar fociba. A baj az hogy nincs olyan hogy totál megsemmisülés ahonnan újra kezdhetjük. Még egy Andorrai zakó sem az hiszen megy minden tovább a maga utján. Nincs aki megsemmisítse a magyar focit, hogy új alapokról, tiszta tenni akaró emberekkel el lehetne kezdeni az építkezést.
88. nemmindegy |Válasz erre: 84. tomcsi-azzurri
2018-06-02 09:39:32 Lila öves, Fanatikus tag
De ki a faszom az a Ferenczi Attila. Mert amit írtál azt tőle vetted. Egy korszakos zseni. Szakiró. Kovács Feri bácsi is hirtelen egy zseni lett. Igaz pár éve az öltözőbe se akarták már beengedni.
87. johny* |Válasz erre: 85. mr-d
2018-06-02 09:38:41 Fekete öves, Veterán
Akkor mennyi? Hatodik? Hetedik? Azzal sem lenne szabad kiesnünk.
86. bohumil-stejskal |Válasz erre: 78. betyarok
2018-06-02 09:29:08 Fekete öves, Őstag
Hát azt mégse mondhatja, hogy "kapja be mindenki!":) viccet félre téve közhelyek sora. Nem is érdekel. Nem akarom leírni rögtön, meg titkon drukkolok neki, mert én már csak ilyen örök javíthatatlan naiv romantikus vagyok. Meglátjuk mit tud kihozni a SEMMIből.
85. mr-d |Válasz erre: 76. johny
2018-06-02 09:28:48 Fekete öves, Őstag
Ezt L.T. mondta, hogy ötödik. A valóság, mindent összevetve nem biztos, hogy ez.
2018-06-02 09:28:29 Fehér öves, Újonc
"A magyar futball egyik legnagyobb károkozója, pusztán azzal, hogy félművelt labdarúgás területén. Ezek a legveszélyesebb funkcionáriusok, akik ráadásul folyamatos jelenlétükkel, sokszori arculatváltással, mindig a porondon vannak.
1) Tajti apuka a Bozsik program igazgatója volt a 2000-es évek elejétől. Akkor gyereke a legnagyobb élharcosa volt a Bozsik programnak. Ma azt mondja, hogy a program minőségi játékos nevelésére alkalmatlan, aminek a létrehozásában és működtetésében aktívan részt vett.
2) Tajti részt vett az edzőképzésben is. Akkor a sok álló gyakorlat (alapkoordináció, alkalmazott koordináció) szent hirdetője volt, mert azt várták el felettesei (Mezey, Both). Ma a mozgó jellegű gyakorlatok mellett tette le voksát, mert ez a trend.
3) Kint volt Barcelonában, rengeteg edzést nézett meg. És ahelyett, hogy megértette volna magát a Barca filozófiát, az összes gyakorlatból azt vonta le konklúzióként, hogy a magyar játékos lassan dönt, nem intenzív az edzése, és mentálisan gyenge. Miközben a magyar játékos nem lassan dönt, hanem a fogalmatlan az edzője hatására, mert totálisan tanácstalan a futballpályán. Vi. ha felgyorsítom a magyar játékos döntési sebességét a Tajti gyakorlatokkal, akkor gyakorlatilag az időegységre eső hibák számát gyorsítom fel, mert a magyar játékos alaphelyzetben ROSSZUL DÖNT.
Nem lassan, hanem rosszul!!!!!!(Lsd. Petrekanits Máté cikkét: A magyar focista sokat fut, csak sose jó irányba. Értsd: NEM TUD FUTBALLOZNI)
4) Tajti a stílusokatásról sose halott, hiszen amikor megszerezte végzettségeit, akkor a stílus alapfogalom nem hogy az oktatási anyagban nem szerepelt, hanem még a közbeszédben sem volt jelen. Miközben totálisan ellenkező futballkultúrájú csapatok up részlegét organizálta. (Puskás Akadémia, FTC, DVTK, Kárpát medencei akadémiák, stb.)
5) Pár nappal ezelőtt beszélgettem Kovács Feri bácsival: Szó szerint idézem:
"Attila! Nagyon nagy bajban van a magyar futball! Még soha sem volt ilyen mélyponton. Szörnyű nagy hibák vannak és úgy tűnik, hogy rövid időn belül nem is lehet talpra állni. Olyan ferde vágányon vagyunk, hogy ebből hosszú ideig nem lesz kiút. Nem beszélve arról, hogy ha az irányvonalat sem találjuk el, akkor az idő előrehaladtával még lejjebb megyünk."
6) Tajtit nem megbántva, de ki kell végre mondani, hogy ezek az emberek (Mezey, Both, Tajti, Varga, Baranya, Pári, Tóth J................................ stb) egy dologhoz értenek, de ahhoz nagyon. Hogyan tudják magukat mindig, újra és újra pozícióba helyezni és tartani. Miközben áldásos munkájuk során A MAGYAR FUTBALL EGY MÉTERT SEM LÉPETT ELŐRE AZ ELMÚLT 21 ÉVBEN. Mióta dübörög a magyar futballt megmentésére megváltóként beharangozott UEFA edzőképzés, mióta a TF új vonalra helyezte labdarúgó edzőképzését, mióta fut a TAO program. Mert mindenen segítettünk, ami pénzzel megvehető, de az emberi szellemmel senki sem foglalkozik. Mint ahogy Kovács Feri bácsi is sírtba vitte a tudását és ennek SINCS FELELŐSE. De a temetésén, - hasonlóan, mint Verebesén -, majd elmondják, hogy mekkora géniusz volt, miközben ha egy gondolatot kéne tőle idézni, senki sem tudna semmit sem mondani tőle. Zárszóként: Feri bácsi azt is mondta, hogy csodálja elkötelezettségemet a magyar tradíció mellett, de ő a helyembe hagyná az egészet, mert értelmetlen minden erre elvesztegetett szó, mert minden olyan, mint a süketek párbeszéde.
Úgyhogy HAJRÁ FUTBALLGYILKOSOK! HAJRÁ TAJTIFÉLÉK!
Mert a lentnél is van lentebb!!!!"
83. elzett |Válasz erre: 80. tabak
2018-06-02 09:28:08 Piros öves, Őstag
utánpótlás-nevelő csapat lettünk, Európa ligás álmainknak egyelőre búcsút mondhatunk
a kettő nem zárná ki egymást, lásd Dinamo Zagreb pl...
82. johny* |Válasz erre: 81. bohumil-stejskal
2018-06-02 09:24:34 Fekete öves, Veterán
Köszi, így már értem.
81. bohumil-stejskal |Válasz erre: 76. johny
2018-06-02 09:22:09 Fekete öves, Őstag
Pozíciók
80. tabak
2018-06-02 09:21:28 Piros öves, Őstag
Teljesen tájékozatlan vagyok az u nevelésünk valódi minőséget illetően, de mostanság egyedül az nyújt némi vigaszt, hogy feljutottunk az elitbe. Ez a manus ebben otthon van, ez biztos, látszik az elkötelezettsége és Fernando jó partnere lesz ebben. Ha Miki valamihez ért, ha valamiben jó, akkor az utánpótlás nevelés. Volt vezetőedző, de ahhoz nem elég dörzsölt, nem önhibájából lett sportigazgató, amiben szintén nem volt sikeres nagyon, de most sztem jó helyen van. Aztán ott van Sütő, akinek a megítélése változó, de egyelőre úgy tűnik, jó munkát végez. Összeállt egy jó kis csapat! Konklúzió: utánpótlás-nevelő csapat lettünk, Európa ligás álmainknak egyelőre búcsút mondhatunk. Én örülök ennek az iránynak, de még jobb lett volna, párhuzamosan megélni a két dolgot, hogy regionális, vezető u központ lettünk és közben a nagycsapatunk a dobogóért harcol. Ezt most buktuk.

 < 1 23 4 5 6 7 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...