Banner

Fussunk neki még egyszer

Szerző: dfcwolf | 2023-01-28 09:21:00

Vegyük ezt a meccset úgy, mint egy főpróbát a tavasz kezdete előtt! Mint egy nulladik órát a tanítás előtt.

Egy évvel ezelőtt az NB2 első helyén állt a DVTK csapata, egy ponttal megelőzve a Vasast. Persze, mindenkinek megvannak az emlékei az akkori csapatról és ismeri a jelenlegi gárdát is, de akkor is érdemes egy kicsit óvatosnak lenni. Írom ezt azért, mert találkoztam az egyik szurkolótársammal, akinek azt mondtam, hogy várom már az NB1-et és ő rántott vissza a valóságba azzal, hogy egy éve is vártuk, aztán mi lett... Nehéz lenne ezzel vitatkozni.

Mégis azt érzem, amit már mondtam is, hogy most elkerül minket a diósgyőri tavasz és sima lesz a feljutás. Viszont ha években gondolkodunk, akkor szívesen előreugranék egy évet és beleolvasnék az akkori fórumba, hogy miről megy majd a diskurzus? Arról megy majd, hogy nem erősített elég jól a klub és sereghajtók vagyunk az első osztályban, vagy arról, hogy nem a kiesés elől menekülünk és milyen jól játszik a csapat? De ezt majd meglátjuk akkor.

Történtek változások a keretben és lehet ezzel egyetérteni vagy nem, de a felelősséget úgysem nekünk kell vállalni a döntésekért. Kuznyecovval eddig elég jól szerepel a csapat, és most négy ponttal állunk a második előtt, szóval csak menni kellene tovább az utunkon és nem foglalkozni senkivel, nyerni a meccseket. Az edzőmeccsekből nem tudnék levonni messzemenő következtetéseket és nem is az a céljuk. Nem tudjuk miket gyakoroltak egy győztes vagy egy vesztes meccsen, azoknak az igazi eredményét majd a bajnokságban kellene látnunk.

A téli szünetben kicsit elhomályosította a focicsapat szereplését a kosárcsapatunk, akik egészen fantasztikus menetelést mutatnak az Euroligában és ezzel szépen-lassan újraélesztették a kosár-őrületet a városban. Kalapot kell emelni a teljesítményük előtt és az ő példájuk a legjobban bizonyítja, hogy ha van eredmény és valós célokért küzd a csapat, akkor vissza lehet csábítani a szurkolókat a lelátóra. Jó lenne azt átültetni a focira is.

Én reménykedem abban, hogy lesz még itt sok néző a stadionunkban. Azt tudom, hogy nem a Soroksár vagy Tiszakécske csapatai ellen fog megtelni, de pont ezért is kellene már lerakni ezt a másodosztályt. Viszont az út rajtuk keresztül vezet.

Ennek első állomása lesz Soroksár idegenben. Nem a világ vége és a Budapest környékén élő szurkolóink biztosan örülnek ezeknek a meccseknek, mert nem kell sokat utazniuk és úgy tudják buzdítani a csapatot. Éppen ezért nem üres soha a vendégszektor, mert diósgyőri mindenhol van. Vegyük ezt a meccset úgy, mint egy főpróbát a tavasz kezdete előtt. Mint egy nulladik órát a tanítás előtt.

Aztán február 6.-án a DVTK alapításának 113. évfordulóján, hazai pályán…

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 > 

21. Joshi
2023-01-28 21:43:50 Lila öves, Fanatikus tag
És az igaz,hogy előző 5 hozzászòlás sajnos az én "okoskodásmról":)és nem a "rajtvárásról"szólt!Mindegy is a holnapi siker valószìnüleg beindìtja a fórumot!:)De szomorú,hogy ennyire silány a "rajtvárás":(
20. Joshi
2023-01-28 21:25:43 Lila öves, Fanatikus tag
Amúgy magamra nézve is szomorú ,hogy nem a következő mérkőzésről és a ckkhez szólva hanem más "bagatel'dolgokról beszélünk!Én kérek bocsánatot mások helyett is!Látszik ,hogy hosszú volt a szünet! Az alapfelállás valószínüleg nem változik igazán a várható kezdőcsapat:Danilovics-Csirmaz,Szatmári,Bárdos,Bokros.-Lőrinczy,Koman(Bertus),Bényei-Gera,Eppel(Könyves)Lukács!Nem gondolom ,hogy nem lesz sikeres!Mert aki Diòsgyőri......
19. Joshi |Válasz erre: 7. Sickunt
2023-01-28 20:39:09 Lila öves, Fanatikus tag
Nem a küzdeni tudásnak hanem az összetartásnak!Kezdőkörnek teljesen igaza van az ottani fiataloknak ez egy ",kiugrási"lehetőség!Azért vagyunk szerintem hozzáteszem "szerintem':)egyéni sportokban jobbak mert ott csak saját magadra vagy hagyatkozva!Sajnos mi genetikailag úgy "vagyunk"kódolva ,hogy rengeteg a széthúzás!Lásd a Szomszéd tehene"esete! A Magyar jó munkaerő!De valami mégis hibádzik!Bár a Vizilabdacsapataink erre párszor rácáfoltak!
18. Joshi
2023-01-28 20:09:41 Lila öves, Fanatikus tag
Amúgy ezt Benczés is előszeretettel alkalmazta!
17. Joshi |Válasz erre: 14. Kezdökör
2023-01-28 20:06:46 Lila öves, Fanatikus tag
Révész nekem sem a szìven csücske de Tokinek igaza van ez nem visszaosztás!Visszaosztani a Klub vagy Sportigazgatónak és főként a vezetőedzőnek lehet!De abban igazad van,hogy az ő "zsebében"landol a pénz de "ellenszolgáltatást"nyùjt érte!Úgy gondolta ne Pista bácsinál és Marika néninél kelljen albérletet keresni!:)
16. Joshi |Válasz erre: 12. izor600
2023-01-28 19:50:52 Lila öves, Fanatikus tag
Balázs" emlìtette"a Hamis kilencesben,hogy 10-12 millió!Hogy ez sok vagy nem döntse el mindenki önmaga!A jó körülmények mindenképp pozitìvum,viszont,az elkövetkezendő jó pár fordulóban nem ilyen körülmények lesznek!
15. Benya
2023-01-28 17:36:31 Lila öves, Fanatikus tag
szerintem jól van ez így, és inkább így lenne mindenhol. Sokkal jobb és legális megoldás ez, mint hogy sehonnan jött született tehetségeket igazolni akik nem játszanak és úgy osztanak vissza. Így jó játékosokat lehet hozni, akiknek nem kell bajlódni a lakhatással sem. Ameddig nem kötelező az ő albérleteit használniuk, addig sztem semmi kivetnivaló nincs benne, ügyes megoldás.
14. Kezdökör |Válasz erre: 13. toki
2023-01-28 16:00:32 Piros öves, Őstag
Szerinted Révész egy Teréz anyu, aki ingyen etet-itat-altat! Valóban nem a klasszikus visszaosztás hisz nem azt mondja, hogy minden hónapban a havi béredből visszaosztasz X összeget, hanem nálam laksz, eszel-iszol havi Y összegért! Mi ez, ha nem a kifizetett havi bérek egy részének a visszaáramoltatása legális módon a saját kis családi vállalkozásába….
13. toki* |Válasz erre: 11. Kezdökör
2023-01-28 15:11:03 Fekete öves, Veterán
Miért? Bármelyik menő építési vállalkozsó nem ezt csináli a munkásaival? Dehogyisnem. Meg ez nem üzlez, és nem visszaosztás.
12. izor600
2023-01-28 12:02:52 Fehér öves, Lelkes újonc
Valaki a kommentelők közül a magyar futball pénzügyi kereteit említette.Ide kívánkozik:évek óta elgondolkodtató ,miből is telik török,német,olasz ,spanyol 2 hetes téli táborozásokra az NB.s csapatoknak.Talán nem elitélendő ,ha megjegyzem: a dvtk.t is valószínüleg "vendégül" látták dél-spanyolországban 2 hétre,tekintve mibe is kerül manapság egy éjszaka spanyolországban /fő.
De a jó felkészülésért ,és szereplésért,mindent kibír az ember.

1 2 3 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...