Amikor még a Kazincbarcika volt a megyei rivális- Az Ultras Diósgyőr Facebook oldalán megjelent írás

A mérkőzések alkalmával előfordult verekedés, kerítés beszakítás, bíródobálás...

Az alábbi írás, visszaemlékezés az Ultras Diósgyőr Facebook oldalán olvasható.

Mostani részünkben egy mérkőzés helyett inkább Borsodi riválisunkra fókuszálunk, ami bármily meglepő, nem az állami pénzeken mesterségesen felhizlalt Mezőkövesd, hanem a Kazincbarcika.

Sokan elfelejtették már, vagy még lehet nem is éltek, de Borsodban a Diósgyőr mellett Kazincbarcika számított a másik olyan helynek, ahol a futball tömegeket tudott megmozgatni. Itt fedezték fel Lipcseit, és még jó néhány NB1-et megjárt játékost.

A két klub találkozása mindig érdekesnek ígérkezett, mivel Kazincbarcikán és környékén nagyon sok fradista élt. Természetesen ezek a zöld-fehér hívek előszeretettel cukkolták a diósgyőrieket, több-kevesebb (inkább kevesebb) sikerrel. A mérkőzések alkalmával előfordult verekedés, kerítés beszakítás, bíródobálás, sőt, egy alkalommal még a helyi rádióállomás is óránként bemondta, hogy a barcikai stadion környékén élő lakosok inkább maradjanak otthon, mert a környék tele lesz agresszív és ittas diósgyőrivel.

Ezeken a meccseken kamaszként jelen volt a később megalakult Barcikai Brigád egyik alapítója, Peti, aki így emlékszik vissza a találkozókra:

A rivalizálás megértéséhez beszélnem kell pár dologról, ami közelebb hozza a mai fiataloknak a 80-as évek magyar futballközegét. Ekkor, bár már messze volt a magyar foci hőskora, még mindig tömegeket mozgatott meg a honi labdarúgás. Például Kazincbarcikán az 1990-es Honvéd elleni osztályozón 15000-ren(!) szurkoltak a hazai csapatnak, de egy Diósgyőr elleni rangadón is megjelent 7-8000 néző. Vidéken mindenki drukkolt a helyi egyesületnek és általában elkötelezte magát valamelyik pesti nagycsapatnak.

Kazincbarcikán sem volt másképp, ahol a város nagy része a Ferencvárosnak szurkolt, amit jól mutat, hogy 1990-ben Fradi Shop működött a városban! A Diósgyőr-Kazincbarcika ellentét valószínű itt gyökerezett, de azt sem szabad elfelejteni, bár a két szurkolótábor sosem volt egy súlycsoportban, a barcikai tábor előszeretettel szidta a Diósgyőrt, sőt a legtöbb meccsen felhangzott a “mocskos Diósgyőr” rigmus. Talán a tirpákok soha el nem múló kisebbrendűségi komplexusához hasonlítható ez a jelenség.

A barcikai tábor egyes tagjai előszeretettel öltötték magukra a gyűlölt pesti csapat jelképeit, ezzel is hergelve a miskolci szurkolókat. Évszámok nélkül megemlítenék pár emléket, ami gyerekként mély benyomást tett rám akkoriban.

Mindig nagy látványosságnak minősült a vonattal érkező 2-3000 vendégszurkoló vonulása a város főutcáján a stadionig, illetve az őket messziről kísérő és hergelő helyi szurkolók és az össze-vissza szaladgáló pocakos, bajszos, tányérsapkás rendőrök. Emlékszem egy meccsre, ami félbeszakadt, mert a félidőben egy bontatlan pénztárgépszalag eltalálta a Diósgyőr ellen 11-est ítélő játékvezetőt.

Egy másik alkalommal a diósgyőri gólöröm után 30 méter hosszan bedőlt a kerítés, és történt olyan eset is mikor a mérkőzés előtt a diósgyőri huligánok a hazai bejáratnál meglepték a barcikai tábort, végül sikeresen begyűjtötték az összes zászlójukat.

Számomra a legemlékezetesebbnek a 2011-es rangadó mondható, ahol először jelent meg a diósgyőri oldalon szervezett szurkolói csoportként a Barcikai Brigád, összefogva azokat a helyi fiatalokat, akik piros-fehér színekért szorítanak. Bár jelenleg szünetel a csoport működése, továbbra is aktív résztvevői vagyunk és leszünk a diósgyőri szurkolói életnek.

És végül a kérdés, hogy barcikai gyerekként miért lettem Diósgyőr szurkoló? Kilenc évesen láttam először a Diósgyőrt Kazincbarcikán játszani. Mély benyomást tett rám a piros-fehér tábor, a tömeg, erő és szenvedély, amit akkoriban is képviselt. Nem értettem, miért lelkesedik egy borsodi pesti csapatért, mikor itt van tőlünk 20 kilométerre egy ekkora múlttal és szurkolótáborral rendelkező klub. 14 évesen aztán felkerekedtem, hogy először láthassam ezt a csodálatos szurkolótábort a Diósgyőri Stadionban. És ott ragadtam egy életre. Csak a Diósgyőr!

A 96/97-es NB2-es idény után a sors úgy hozta, hogy a két klub több mint egy évtizedig nem is találkozott. Legközelebb Kazincbarcikán 2011.05.14-én játszott újra a DVTK. Ezt a mérkőzés viszont már nem jellemezte az a bizonyos „parázs hangulat”. A számos helyi fradista az évek alatt visszavett az arcából (köszönhetően például a Barcikai Brigád tevékenységének), összességében inkább szimpátia alakult ki a DVTK iránt.

Már bátran kijelenthető a mondás Kazincbarcikán is, ami egész megyénkre érvényes: BORSOD PIROS-FEHÉR!!!!