Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Ahhoz már hozzászokhattunk, hogy zárt terekben maszkot kell hordani, ám eddig a sportolók – játék közben – mellőzhették a védőeszköz használatát. Azonban a helyi szabályozások miatt egy spanyol élvonalbeli kézilabdameccsen a játékosok kénytelenek voltak maszkban pályára lépni – ilyet eddig még nem láttunk.
A nemzetisport.hu számolt be róla, hogy Spanyolország Castilla y León autonóm közösségében úgy döntöttek, hogy minden testi kontakttal járó, zárt térben megrendezett sportesemény során szombattól a sportolóknak is viselnie kell a maszkot mérkőzés közben is. Így a szombati Ademar León–Sinfín bajnoki meccsen sem volt más választás.
Habár mindkét csapat edzője tiltakozott a szabály ellen, nem volt mit tenni. A kézilabdázók maszkban léptek pályára, a játékvezetőnek a maszk alatt kellett fújnia a sípot – írja az El Mundo.
A hazaiak mestere, Manolo Cadenas abszurdnak és furcsának nevezte a döntést.
„Túlterhelt vagy, nem úgy veszed a levegőt, mint máskor, éppen ezért ajánlott eltávolítani a maszkot sportoláskor. Nem normális, hogy a Barcelona–Valladolid meccset maszk nélkül játszották le (ezt a mérkőzést a szabályozás alá eső területen kívül játszották le – a szerk.), nekünk meg fel kellett venni.”
A vendégek edzője, Víctor Montesinos sem örült az új rendszernek.
„Szürreális ez a helyzet, a játékosok össze vannak ragadva hatvan percen át, közvetlen kontaktban vannak egymással, a maszk aligha állít meg bármit ilyen helyzetben. Talán más intézkedéseket kellene bevezetni, vagy hagyni egy kis teret ahhoz, hogy hozzászokjunk.”
Az Ademar 31–23-re megnyerte a meglehetősen szokatlan meccset.
Tovább a nemzetisport.hu-ra >>>>>>
forrás: nemzetisport.hu, youtube.com
van egy olyan dolog, amit úgy neveznek, Occam borotvája.
Nem kell amúgy sok ész annak a belátására, hogy nem bűzlik itt semmi, csak egy új, ismeretlen és veszélyes dolgot nem triviális alapvető ismeretek nélkül megfelelően lereagálni. Az persze nem segít ebben, ha valaki prekoncepciózusan áll hozzá, alapvető tényeket ignorálva, mert azok nem illenek a világképébe.
Azoktól a "szakemberektől" viszont, akiknek a véleménye alapján te is kialakítod álláspontod, nem nagyon látni semmi tudományosan elfogadhatót. És itt nem a tartalomról beszélek! Nem az a baj, amit mond. Nem azért veszik semmibe. És nem azért, mert a "háttérhatalom" ezt mondja. Hanem mert amit művelnek az egész egyszerűen tudománytalan. A youtube-ra, fb-re, meg néhány internetes oldalra kirakott videón és cikken kívül nem igazán tudnak semmit felmutatni. Hol vannak a megfigyelések? Hol vannak az adatok (amikkel dobálóznak, azokról általában hamar kiderül, hogy nem pontosak)? Hol vannak a publikációk?
Szóval ne, ne hasonlítsuk ezeket az embereket Darwinhoz. Méltatlan!
Túl sok dolog “ bűzlik” ennél a covid hisztinél ahhoz hogy egy értelmesebb, gondolkodó ember minimum gyanúsnak gondoljon sok intézkedést.
Ugyanakkor erre a társadalom 90-95%-a vagy nem képes, vagy csak nem fektette bele az energiát, tehát ennyi ember nem fogja megérteni a komolyabb tudományos levezetést. Ezt a többség belátja, a kisebbség viszont nekiáll összeesküvéselméleteket gyártani a saját lustasága, vagy korlátoltsága elfedésére.
Természetesen neked is megvan a lehetőséged beleásni magad a témába, képezni magadat, és végül képes lehetsz megérteni mondjuk azokat a virológiai, biológiai és kémiai összefüggéseket, amelyek alapján megértheted a jelenlegi helyzet tudományos alapját, de ez nem egy nap, hanem mondjuk jó esetben 5 év amíg ide eljutsz, ha elsődlegesen azzal foglalkozol, hogy képezd magad. Ezt nyilván nem fogod megtenni.
És pont ezért semmi értelme egy nyilvános tudományos vitának, mert a közvélemény nem fogja azt érteni. Egyrészt, mert nem köznapi értelemben vett viták döntik el a tudományos tényeket, másrészt mert ha a témát alapvetően nem értő emberek még bele is ugatnak egy kutatási folyamatba, az előre semmit nem visz, csak rengeteg felesleges zajt generál.
Kicsit hosszú, ajánlom elolvasásra:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Tudomány
Tény -van legalább 8-10 számunkra elképzelhetetlen hatalommal,pénzzel és befolyással rendelkező család és persze a hozzájuk kötött "végrehajtó csapat".Magánkézben levő bankjaik gyakorlatilag az egész világon ott vannak és persze hogy "nagylelkűen" hiteleznek néha akkor is ha nem akarod.Adósságból kikeveredni kutya nehéz ha a kölcsönadó diktál minden feltételt--és ők ezt teszik ,így a markukban vagy.Ez a folyamat nem mai történet 1015 körül elkezdték az első uzsorások a kereszteslovagok,királyoknak adtak kölcsön,aztán amikor megadhatatlanná vált a tartozás mind egy szálig megölték őket 1320-ban.Ha háttérhatalomról beszélünk ne nevessünk ,mert ők pl.azok voltak.
A mostani helyzet is gyanús .Itt nem egy viszonylag gyenge vírus vagy a maszk a fő ellenség.Folyik mögötte valami nagy disznóság.Ennyi logikátlan,értelmetlen intézkedés,összevissza beszélés,bizonytalanság és félelemkeltés közben azért az ember elgondolkodik-nincs valami egységes irányítás,ami ellen nagyon kevesek mernrk szembe menni?
Ennyire sok logikátlan ,eszement vezető áll az országok élén?
Folyamatos médiahazugságok buknak ki nap mint nap a "járvánnyal" kapcsolatban.
Elismert tudású egészségügyi szakemberek váltanak színt megmagyarázhatatlanul rövid időn belül.
És akkor ha érdekel és egyben bosszant is az egész káoszkísérlet elkezdesz utánaolvasni.
Akaratlanul is találkozol a háttérhatalom,Deep State fogalmával.
Hidd el drága barátom nagyon nem szeretném hogy ami velük összekapcsolódik--kötelező oltás,világkormány,népességcsökkentés,teljes digitalitáció--valósággá váljon!
Irtózom a gondolattól is hogy ebben nőjenek majd fel a gyerekeim!!De sajnos elgongolkodtató a jelenlegi soha át nem élt furcsaságon tükrében.
UI.a laposföld a legnagyobb marhaság:)
De ennek vannak hátulütői is: amit a tudomány jelenleg állít, az van. Vagyis amit nem lehet mèrni, az nincs. Vagy règen tènyleg a nap forgott a föld.körül?
Gyógyszerèsz hasonlattal, a gyógyszerèsz azt állítja, hogy a tudomány szerint a szintetikus hatóanyag ugyanaz, mint a termèszetes állapotú pl növènyből kivont hatóanyag. Mert nem mèrhető a kettő közti különbség.... Pedig mindenki tudja, hogy NEM ugyanaz.
Fèlreèrtès ne essèk, ez nem magának a gyógyszernek a lefikázása, mindannyian gyógyultunk már meg gyógyszertől.
Ismerek olyan gyógyszerèszt, akit azèrt fizetnek, hogy más gyógyszerèszeket kèpezzen ki, hogyan adják el a gyógyszereket orvosoknak...
Règen a kislá.nyomnak felírták egy teljesen ismeretlen antibiotikumot ugyanarra a bajára. Megyek ki a rendelőből, látom ott egy új plakát, azt reklámozza. Le is tèptem rögvest dühömben, S csak azèrt nem vágtam hozzájuk, mert nem volt kilincs az ajtón.
Most is ezt látni hogy aki nem kiállt armageddont a vírussal kapcsolatban az nem jut szóhoz.
Azt látom most mikor Darwin előjött a fajok eredete elmélettel, teljesen hülyének nézték.
Első < 2 3 4 56 7 8 9 10 > Utolsó