Banner

DVTK - Mezőkövesd 2-2

Szerző: objektív | 2021-02-26 15:01:00

OTP Bank Liga 23. forduló


Az unalomig lehetne mantrálni - és meg is teszem, ha a meccsről írok - a pontok fontosságát a kiesés ellen vívott háborúban minden csata előtt. Andersen meghalt, mese nincs, nekünk csak előre lehet menekülni és ha valamikor érvényes a Fernandoi szabály, miszerint a következő meccsek mind döntők, akkor az most teljesen aktuális. De szinte ugyanezt lenyilatkozta a Zekic mester is nemrég, tehát ha másképpen nem, lélekben ismerősek lehetnek a spanyollal egymás számára, már ami bajnokság érzelmi töltetét illeti.

Megtörtént az újabb tavaszi csoda, megvertük idegenben a Fehérvárt is. Az első csoda utáni nagy mámorban elmaradt a folytatás, sőt, kifejezetten rossz meccseket játszottunk és nagyon értékes pontokat veszítettünk a riválisainktól. Pedig milyen jó lehetne most plusz 3-4 egység a nevünk mellett… A múlt heti bravúr után még egyszer ezt nem szabad eljátszani, ugyanis elfogy a sín a kerekek alatt, aztán a zuhanás során egyre tágabb szemekkel kezdjük el figyelni becsapódás helyszínét, amit NB2-nek hívnak.

Volt egy hétközi kupameccs, arról most nem írnék érdemben. Viszont az, hogy ugyanazzal az együttessel játszhatunk egy fontosabb meccset, már sokkal érdekesebb, mint maga a keddi találkozó. Zekic biztosan feltérképezte az erőviszonyokat, kijavítja a hibákat és nagyon bízom abban, hogy megtalálja ennek a verhetetlennek tűnő Mezőkövesd Pintér nevű „Supermenjének” a kriptonitját.

Nagyon ideje lenne, mert a matyók az utolsó 9 fordulóban nem találtak legyőzőre és 5 alkalommal be is tudták húzni mind a 3 pontot. Ez azért nem kis teljesítmény, de ami meglepőbb, hogy honnan indultak? Ezzel a veretes 9 meccsel is csak a 7. a Kövesd a bajnoki tabellán, innen látszik, van hová fejlődnünk és kell is. Ha már statisztikázunk, nézzük meg a szomszédok formáját az utolsó 5 hazai meccsükön. Nos, a legutóbbi Fradi elleni döntetlentől eltekintve a korábbi 4 meccset zsinórban behúzták, és valószínűleg az után az Buddhai bölcselet után mentek, hogy lőjünk eggyel többet, mint az ellenfél. Már csak azért is, mert volt 1-0, 2-1, 3-2 és 4-3-mas győzelmük is. Idegenben már nem annyira erőteljesek, 1-3-1 a mérlegük. Ami érdekes lehet a 3 legutóbbi idegenbeli találkozójukat figyelve, hogy mind 0-0-ás döntetlennel végződött.

Egy szónak is száz a vége, tippmix nélkül nincs hétvége. Jó hétvége meg diósgyőri győzelem nélkül nincs. Akkor talán valamivel könnyebb a helyzet, ha a vasárnapi utolsó meccset mi játsszuk, mert egy vereség esetén „nincs oda” a teljes hétvége. Jó esetben csak egy rossz esténk van olyankor, és az asszonyok is könnyebben megússzák, bár ilyenkor az is egy megúszós előny lehet számukra, ha nincsenek adott időben egy légtérben a "ház urával", aki éppen egy világító elektromos készüléknek kiabál 90 percen keresztül, kissé paranoid módon.

Most viszont péntek van. Nem szeretném érezni a korabeli művészvilág abszintfüggő tudathasadásos melankóliáját és önmaga keresését a hét hátralévő szebbik részében. Úgyhogy mindent bele, az a minimum elvárás, hogy nem kapunk ki. Ha viszont itthon tartjuk a három pontot, pár napig megint szép lesz Diósgyőrben az élet, a nem szűnő nehéz helyzet ellenére. Mert ilyen hülyék vagyunk.



OTP Bank Liga 23. forduló

Diósgyőri VTK - Mezőkövesd Zsóry FC 2-2 (1-1)

Miskolc, DVTK Stadion, zárt kapuk mögött. Játékvezető: Pintér Csaba (Szalai Balázs, Király Krisztián; Solymosi Péter; Ducsai József).

DVTK: Malenica - Grgić, Milović, Soldo, Marin - Márkvárt, Max - Grozav, Hegedűs J., Suljić - Vaněček. Vezetőedző: Zoran Zekić.

Mezőkövesd: Szappanos - Farkas D., Nesterov, Katanec, Vadnai - Chrien, Karnitski, Beširović - Vutov, Jurina, Cseri. Vezetőedző: Pintér Attila.

Csere: Marin helyett Pikk, Vaněček helyett Dražić, Max helyett Roshi mind a 46., Vutov helyett Rui Pedro az 58., Hegedűs J. helyett Živulić a 62., Chrien helyett Nagy D. a 70., Suljić helyett Ivanovski a 73., Beširović helyett Vojtuš a 87. percben.

Sárga lap: Suljić a 38., Pikk az 55., Dražić a 82., Nesterov a 84., Pintér Attila a 90+2. percben.

Gólszerző: Milović (1-0) a 14., Chrien (1-1) a 28., Ivanovski (2-1, 11-esből) a 84., Farkas D. (2-2) a 88. percben.




Edzői értékelések

Zoran Zekić: Láttam néhány jó dolgot és rengeteg hibát. Nagy a nyomás alatt állunk a táblázaton elfoglalt helyünk következtében, és a mérkőzés elején sok hibát vétettünk, rengeteg labdát veszítettünk a középpályán, amiből veszélyes kontrákat vezetett az ellenfél. Ismét nem játszottunk kellően agresszívan, de így is 2-1-re vezettünk három perccel a vége előtt. Ugyan több helyzet is kialakítottunk, de nem értékesítettünk eleget, ami két pontunkba került ezen az estén.

Még mindig keressük a középpálya legjobb összetételét, és Hegedűs János labdabiztos, Márkvárttal és Max-szal együtt kompaktabbá s agresszívebbé akartam tenni a középpályás védekezést annak érdekében, hogy minél több lecsorgó és szabad labdát szedjünk össze. Erősnek és pozitívnak kell maradni, három nap múlva újabb kulcsfontosságú mérkőzés következik.


Pintér Attila: - Egy nagyon erős, és jól igazoló DVTK-hoz látogattunk ma, az erejüket mutatja, hogy az FTC és a Fehérvár otthonában is nyerni tudtak. Külön öröm, hogy egy ilyen csapat otthonában kétszer fel tudtunk állni, és visszajöttünk a mérkőzésbe. Ez az én csapatom erejét mutatja. Azért vagyok mégis kicsit csalódott, mert azok, akik kedden játszottak, lassan járatták a labdát, nem a megfelelő pozíciót vették fel. A szünetben rendeztük a sorainkat, de két ekkora hibát nem szabad véteni, amit ma vétettünk. Ez is mutatja a DVTK erejét, csak egy jó csapat tudja kihasználni ezeket.

A folytatásban sok siker kívánok a DVTK-nak, szurkolok nekik, hogy jövőre is az élvonalban találkozzunk, mert az azt jelenti, hogy mindketten kiharcoltuk a bennmaradást. Itt jó a közeg, jó a közönség, akik ma nem lehettek jelen, ez is biztosan hátrányt jelent számukra.

Összességében örülök az egy pontnak azután, hogy kétszer jöttünk vissza a mérkőzésbe, de bosszús vagyok a hibáink miatt.


forrás: dvtk.eu, m4sport.hu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 6 7 8 910 11 12 13 14 >  Utolsó

280. dvtk-3534* |Válasz erre: 277. 1asokközül
2021-02-27 00:02:03 Fekete öves, Veterán
Az. Elkeserítő. Lassan tényleg azt mondom H inkább kezdjük nulláról nb3bol is és tudatosan építkezve szakemberekkel jutni egyről a kettőre.
Ezért én 100 ftot is sajnálnék ha lehetne menni meccsre. Valami nagyon el lett rontva. Mindent a pénz irányít. Csak a pénz kiöli a szenvedélyt. És itt szenvedély nincs sajnos.
Jól mondja a mezfelirat. 110 év szenvedély. Nem 111! A 111 éves klub utolsó egy évében már eltűnt a szenvedély ami 110évig úgy ahogy hellyel közzel megvolt.
279. dvtk-3534* |Válasz erre: 276. 1asokközül
2021-02-26 23:53:59 Fekete öves, Veterán
Zekic jó edző csak kifejezetten horvát játékosokkal Horvátországban. Ő ezt a magyar mentalitást sosem fogja elfogadni és megérteni.
Ugyanakkor nem is magyar csapatunk van. Full idegenlégiós az egész. Méltó ez szerinted egy 111 éves tradicionális magyar klubhoz ami anno az olimpiai válogatott gerincét adta most meg a Mezőkövesd több jelenlegi magyar válogatottat ad mint a DVTK. Elek óta nincs borsodi kötődésű magyar válogatottja a DVTKnak hiába a lassan 10 db edzőpálya meg Kiemelt akadémiai státusz.
278. 1asokközül |Válasz erre: 275. dvtk-3534
2021-02-26 23:49:45 Citromsárga öves, Tag
igaazd van
277. 1asokközül |Válasz erre: 275. dvtk-3534
2021-02-26 23:48:52 Citromsárga öves, Tag
egyetértek veled
látom te is jót akarsz , de hidd el én is....20 éven keresztül... ( 1998-ig ) ott voltam minden meccsen , hóban, fagyban

most is ezt szeretném..de ez a foci(nak sem látszó ) , ami itt van, meg a Újpest elleni sportszerűtlen 3 pont....elkeserít
276. 1asokközül |Válasz erre: 260. Spiderpig
2021-02-26 23:45:17 Citromsárga öves, Tag
bocsi, de....

mi nagyon sokan tudtuk, Riut ki kellett volna hagyni a csapatból, ő betette....5 pontunk ment el ezzel, az utolsó 2 mevvsünket mmeg nagyon eltaktikázta...pl. ezt az Ivanivskit és Szarka Ákost is el kellene felejteni
275. dvtk-3534* |Válasz erre: 270. 1asokközül
2021-02-26 23:42:38 Fekete öves, Veterán
Ha olyan hú de jó szakmai munka folyna itt a klubnál és fontos lenne nekik a helyi kötődésű játékosok megtartása akkor többek között Tóth Balázs lenne a kapusunk. Berecz a középpályásunk és Vanczák Vili a szakmai stábunk része..

És nem olyan játékost kéne nézni aki az edző szerint is akkor játszik jól ha jobblábbal kelt fel. (Mesterhármas ide vagy oda ma csak létszámhátrányt jelentett ő is)
274. szombatondelelott* |Válasz erre: 267. 1asokközül
2021-02-26 23:42:35 Fekete öves, Veterán
Kérdés, honnan? Feczkónál tavaly ősszel már én szuszogtam a monitor előtt 20 perc után....most meg Vidi, Fradi: 6 pont, végén gólokkal. Ez nem azt jelenti, hogy ne kellett volna megnyerni a mai meccset, meg a Budafok ellenit.
273. szombatondelelott* |Válasz erre: 268. 1asokközül
2021-02-26 23:28:11 Fekete öves, Veterán
Az a gond ezzel - hogy szakmailag is hozzászóljak -, hogy jómagam is elérzékenyülök, remeg a lábam, dobog a szívem, amint meglátom a szemem előtt a Bükk-hegységet. Ezek szerint ők is emberek. Holnap délben a Tebe-pusztán megtalálható leszek. :-)
2021-02-26 23:27:16 Fehér öves, Újonc
Utolsó mára. Rui Pedrót nem lehetett volna még picit játszatni a fakóban? Utána meg feltenni a Jófogásra, hogy érezze a törődést.
271. szombatondelelott* |Válasz erre: 267. 1asokközül
2021-02-26 23:25:29 Fekete öves, Veterán
Nem kaptunk 3 gólt a 80. perc után. Ez nem jel?

Első  < 6 7 8 910 11 12 13 14 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...