Banner

DVTK - Kazincbarcika: a párharc rövid történelme

Szerző: Vámos Henrik | 2025-08-14 22:30:00

Vámos Henrik összeállítása.


Szombaton a DVTK a Kazincbarcika csapatát látja vendégül a Fizz Liga 4. fordulójában. A két együttes, akik az élvonalban most találkoznak a történelem során először, az öt nyeretlen NB1-es csapat egyikének számítanak, így bizonyára mindkét gárda három ponttal a fejben lép majd pályára. Hogy melyikük jár sikerrel, az szombat este kiderül, most pedig elevenítsük fel a két borsodi együttes NB2-es történelmét.


Először 1984 szeptemberében mérkőzött meg egymással a DVTK és a Kazinczbarcika. A piros-fehérek tíz NB1-es idényt követően estek ki a második vonalba, míg a Színesváros csapata ezen a ponton nyolc éve a másodosztályban sínylődött. A mérkőzést Fükő Sándor duplájával, és Dzurják József találatával 3-1-re nyerték a vendég miskolciak, így kilenc forduló után ötödik bajnokiját nyerte meg Bánkúti Lajos csapata.


Az összecsapásról így írt az Észak-Magyarország napilap:


“Felpaprikázott hangulatban kezdődött a borsodi rangadó, sok volt az adok- kapok a pályán, sajnálatos módon a játékvezető már az első percekben kiengedte kezéből az irányítást. Jó ideig nem alakult ki folyamatos játék, a kedélyek csak a hazaiak gólja után csillapodtak le. A DVTK fokozatosan átvette az irányítást. Rendre a barcikai térfélen folyt a játék. A vendégek tudatosabban és szervezettebben próbálkoztak, gyakran teremtettek meleg pillanatot Májer kapuja előtt. A sárga-kékek csatársora ezúttal sem tudta átlépni saját árnyékát, elképzelés nélkül, ötletszerűen kísérletezett, így nagy feladat hárult a középpályás trióra. Amíg erővel bírták Kálmánéit, tulajdonképpen nem is volt különösebb gond. De ahogy múlt az idő, egyre kevesebb energiájuk maradt a támadások segítésére. A piros-fehér védelem kifogástalanul állt a lábán, esélyt sem hagyott a hazai akciók sikeres befejezésére. A KVSE elsősorban pontrúgásokkal veszélyeztetett. Jó volt a mérkőzés irama és a küzdőszellemre sem lehetett panaszuk a nézőknek, mindössze a kritikán aluli teljesítménnyel előrukkoló játékvezetőt érhette elmarasztalás.”


A DVTK csapatképe az 1984/85-ös szezonban


Néhány hónappal később a sárga-kékek a DVTK Stadionban nagy meglepetésre revansot tudtak venni (0-1), a vereséget követően viszont hét bajnokijából hatot megnyert a Diósgyőr, és hazai pályán nem szenvedett több vereséget a kiírásban a 4. helyen záró együttes.

Az 1984/85-ös idény első Borsodi Rangadóját ismét 1-0-ra nyerték a “vegyészek”, ezúttal hazai pályán, 1986. március 15.-én azonban újra a piros-fehérek tudtak győzni Miskolcon 3-1 arányban, ezzel első tavaszi győzelmét gyűjtötte be a Diósgyőr. Sajnos ezt követően ismét nyeretlen volt a DVTK négy mérkőzésen át, Bánkúti Lajost pedig a Váci Izzó elleni 5-0-s vereség után menesztette a klub. Helyére Gál Béla érkezett, akivel szezon utolsó 12 mérkőzéséből hatot behúzott a csapat, amely végül ismét a 4. helyen végzett. A kazincbarcikaiak nem voltak ennyire szerencsések, és a szezont a 20. helyen zárták, így a következő évet egy osztállyal lejjebb kezdték.


A Területi Bajnokság, Mátra csoportra keresztelt diviziót első szezonjukban 9 pont előnnyel az első helyen zárták a barcikai szomszédok, 1987-ben pedig ismét megrendezésre került a borsodi derbi az NB2-ben. A következő öt Kazincbarcika elleni bajnokin - amelyből kettőt behúzott a csapat, egyaránt 1-0-ra - veretlen maradt a DVTK, a győzelmi sorozat pedig pedig csak egy szurkolói rendbontás miatt az MLSZ fegyelmi bizottsága által a sárga-kékek javára ítélt találkozóval ért véget 1990. májusában. A találkozó 45 percig tartott, mielőtt néhány vendégszurkoló petárdával, illetve bontatlan pénztárgépszalaggal dobálta Plasek játékvezetőt, aki 1-0-s barcikai előnynél véget vetett a mérkőzésnek.

Az 1990/91-es szezonban is veretlen maradt a piros-fehér alakulat borsodi riválisával szemben: szeptember 9.-én Kiser László góljával hozott el egy pontot a Színesvárosból a csapat (1-1), tavasszal pedig 10.000 diósgyőri szimpatizáns nézte a helyszínen, ahogy csapatuk Leskó Zoltán, Váczi Béla (aki egyébként Jakab Péter minden idők kedvenc DVTK-játékosa, ahogyan azt a Hidegkúti Nándor Stadion vendégszektorában megtudhattam tőle), illetve Dancs Attila góljával negyedóra alatt lerendezte a végül 3-1-re megnyert bajnokit. A diadallal tizenegyedik hazai bajnokiját hozta le veretlenül Palicskó Tibor együttese, amely az évad végén a Szeged elleni osztályozón kivívta az élvonalba való visszatérését.


Csapatkép az 1990/91-es szezonból


A legmagasabb nézőszámú DVTK-Kazincbarcika bajnoki mérkőzések:



Az újabb NB1-es kaland két évig tartott, 1993-ban pedig ismét összecsaptak a felek a másodosztályban. A Diósgyőr dominanciája nem hagyott alább, a következő nyolc találkozón sem tudott túljutni megyei riválisa a piros-fehéreken, és gyakran többgólos győzelmet arattak a miskolciak. 1994 májusában Csillag duplájával, illetve Csőke öngólnak titulált fejesével 3-1-es győzelmet aratott a DVTK a Kazincbarcika felett.


Az Észak-Magyarország így fogalmazott a bajnokival kapcsolatban:


“ A hazaiak derekasan vitézkedtek, s egyértelműen megcáfolták azokat a hangokat, amelyek a jólértesültektől indultak, miszerint a DFC megsegíti a kiesés ellen hadakozó szomszédvár gárdáját. Nem ez történt, sportszerű és becsületes küzdelemben dőlt el a két pont sorsa. A DFC jobban akart, nagyobb lelkesedéssel küzdött, s teljesen megérdemelten szerezte meg a két pontot. A KBSC hitehagyott gárda benyomását keltette, a bentmaradás kiharcolása roppant nehéz feladatnak ígérkezik.”


1995 májusában a 3-1-et is überelni tudták a piros-fehérek Dzurják, Vámosi, Tóth, illetve Varga góljaival 4-1 arányban hozták el a három pontot a KVSE Stadionból, amely zsinórban a negyedik bajnoki győzelme volt Oláh Ferenc együttesének. Ezt követte két döntetlen a Színesváros csapatával (’95 szeptemberében 1-1, ’96 júniusában 2-2), majd 1996 őszén egy újabb emlékezetes, 3-2-es diadal Kazincbarcikán, amelyen Ruskó Zsolt duplázni tudott. A “visszavágón” egy újabb 1-1-es Iksz született, az évad végén pedig a Diósgyőr visszajutott az élvonalba, a sárga-kékek pedig búcsúztak a másodosztálytól. A következő 13 évben nem találkoztak a felek, leszámítva egy 2007-es Magyar-kupamérkőzést, amit 3-1-re nyertek a sárga-kékek. 2000-ben a negyedosztályban szerepelt a Kazinczarcika, 2006-ra azonban sikerült felküzdeniük magukat a második vonalba, ahol történelmük nagyrészét töltötték.


A DVTK az 1995/96-os szezonban


A 2000-es évek végén létrejött a Barcikai Brigád nevezetű szervezett szurkolói csoport, amely a mai napig egyike a hét alakulatnak, amely hétről-hétre színesíti a diósgyőri lelátót. Az egyik alapítótaggal még 2021-ben jelent meg egy rövid beszámoló a brigádról:


https://www.amigeleken.hu/hirek/dvtk/amikor-meg-a-kazincbarcika-volt-a-megyei-rivalis-2021-03-09


2010-ben a DVTK kiesése után ismét összecsaptak a gárdák, a 21. században először találkoztak bajnokin. A 2010/11-es szezonban mindkét mérkőzést a bajnok Diósgyőr nyerte meg, 1-0 arányban: Októberben Roszel góljával tartotta otthon a három pontot Benczés Miklós együttese, májusban pedig a csapat történelmének második leghosszabb, 14 mérkőzéses győzelmi-szériájának 13. diadalát Kazincbarcika városában szerezte meg.



2021-ben tizenegyévnyi NB1-es lét után ismét a másodosztályban találta magát a Diósgyőr, 2022-ben pedig történelme során negyedjére is elhódította az NB3-as bajnoki címet a Kazincbarcika, jöhetett tehát az újabb megyei derbi.

Augusztusban Koman Vladimir kései góljával nyert 1-0-ra Kuznyecov együttese, Februárban pedig Kurdics Levente korai góljával nyert egyaránt 1-0-ra a sárga-kék alakulat, ezzel 1990 után először múlták felül piros-fehér riválisukat, illetve első csapatként győzték le tavasszal a szezon végén bajnok DVTK-t.




A 2024/25-ös NB2-es szezont a tabella 2. helyén zárta a KBSC, így történelmük során először jutottak fel az élvonalba, így első alkalommal fognak megmérkőzni a csapatok az első osztályban. Van miért revansot vennünk, hiszen a legutóbbi találkozón alul maradtunk a sárga-kékekkel szemben, továbbá ki más ellen szerezhetné meg a DVTK első bajnoki győzelmét a szezonban, mint egy megyei rivális ellen, ezzel is bebizonyítva, hogy Borsod piros-fehér.


Ott voltál bármelyik NB2-es Borsodi Rangadón?

Mit tippelsz a szombati találkozóval kapcsolatban?

Ott leszel?

Írd meg kommentben.


Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

10. Uncle Ben |Válasz erre: 8. user1984
2025-08-15 14:18:43 Barna öves, Fanatikus tag

Nekem csak ennyi emlékem van, ahogy borult mindenki a kerítéssel együtt. Meg talán még az rémlik, hogy Csöpi fejjel szerezte a gólt. Még arra sem emlékszem hogy mentünk vagy jöttünk a meccsre/meccsről. Apukámmal voltunk ketten, gondolom ő vezetett. Később többször játszottam én is azon a pályán, ezek már élénkebb emlékek. Jó kis rangadókat játszottunk mindig :)

2025-08-15 11:13:05 Piros öves, Fanatikus tag

Egy jó darabig biztos h nem megyek meccsre, a tv-ben esetleg megnézem. Hogy mit várok? Kuttor motivált lesz és a játékosai is, a meccs meg elég gyenge színvonalú lesz, mert a 2 csapat jelenleg ilyen szinten áll. Egy csúnya meccsen döntetlent tippelek. 

8. user1984 |Válasz erre: 7. Uncle Ben
2025-08-15 10:24:44 Kék öves, Tag

Voltak ettől régebbi sztorik is, még jó hogy közel volt a távolsági busz állomás a stadionhoz, mert a 'magányos szurkolókat' el akarták kapni... ugye ha gólt rúg a csapatod, nem tudod megállni, hogy ne örülj neki... és a szektorokban nem volt olyan mint most, oda mehettél ahova akartál... mi a buszmegállóhoz közel... 

2025-08-15 10:14:44 Barna öves, Fanatikus tag

Életem első idegenbeli meccse a 95. májusi Kazincbarcika-Diósgyőr volt. Serdülő fejjel óriási élmény volt, amikor beszakadt a menekülőkapu :)

6. user1984 |Válasz erre: 4. vebgy
2025-08-15 09:55:07 Kék öves, Tag

Nincs igazad, mert akkor a litván marad az edző és minden másképp alakul... el tudod képzelni, hogy ha 4. helyen vagyunk akkor ez a mai helyzet előáll?? én nem... de hát nem sikerült a győr és a nyíregyháza legyőzése... na ezt furták meg... és néhány játékos is benne volt...

2025-08-15 09:53:47 Piros öves, Őstag

Győr előtt le a kalappal, amit 2-3 év alatt összeraktak. Van vízió, ehhez van terv és vannak megfelelő szakemberek . Eredmény: Jó Csapat, remek foci, jó kondi. Szöges ellentétje a miénknek. Tegnap mi lett volna Diósgyőrben egy ilyen nivójú európa kupa után??? 14 ezer ember vad örjöngése… De nekünk nem ez adatik, hanem a dilettanizmus

4. vebgy* |Válasz erre: 3. user1984
2025-08-15 09:35:52 Fekete öves, Veterán

Hát borzasztó lett volna nézni, mit "alkotunk" ezzel a menedzsmenttel / kerettel , régi-új edzővel Európában...

3. user1984 |Válasz erre: 1. Stevenstreet
2025-08-15 09:20:04 Kék öves, Tag

Néztem a győr meccsét tegnap, fájt a szívem, mert ha anno nyerünk a győr és a tirpákok ellen + a végén xelünk, akkor még ezzel a kilátástalán játékkal is ott lehettünk volna... de csak volna... ennek fényében nem nosztalgiázom, de kutyáék meg fognak enni minket... ugye ő sem volt jó itt, mint minden normális edző...

De hát mint diósgyőri azt kell írnom, hogy bár tévednék...

2025-08-14 23:20:29 Piros öves, Őstag

A félbeszakadt meccsen ott voltam mint vasgyári gyerek a diósgyőri stadion mellől. Most meg a Barcikai stadion mellöl megyek Barcika  meccsre. Diósgyőrbe:)

2025-08-14 22:51:54 Piros öves, Őstag

 Bocsi az offért, de sajnos nem tudom nem kiadni magamból. A hokicsapat is lejátszotta első felkészülési meccsét itthon, sima zakó. Olyan nevekkel , akikről nem is halottam. Ez is tesco gazdaságos szezon lesz . A focicsapat látjuk milyen. Idén is csak a kosaras csajoknan bízhatunk!!! Mindenhol máshol csak a szégyen és gyalázat!!!

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...