Banner

DVTK - Honvéd 2-4

Szerző: objektív | 2020-09-12 15:00:00

Délután 5 órától a Bódog Tamás vezette Honvédot látjuk vendégül hazai pályán. Feczkó Tamás mérkőzés előtti pár gondolata a dvtk.eu kérdéseire:

- Nem mindenkinek előny a hazai pálya, de nekünk a saját közönségünk előtt játszva megsokszorozódik az erőnk, mert a nagyszerű szurkolóink mindig átsegítenek a holtpontokon, és soha nem adjuk fel a harcot - mondta Feczkó Tamás. - Érdekes módon az ellenfél is szeret ide járni, legutóbb a volt játékosaim mesélték az MTK elleni találkozó előtt, hogy alig várták, hogy diósgyőri hangulatban játszanak.

A hét elején pedig igyekeztünk összehangolni a csapatot, ne látszódjon, néhányan egy hétig külön készültek - avatott be a részletekbe a sportszakember. - Sajnos Orosz Donát sérülten tért vissza, az viszont biztató, hogy Hysen Memolla már hétfőn is le tudott ülni a válogatott kispadjára. Az MTK ellen szintén sérülés miatt lecserélt Márkvárt Dávid állapota javul, de csak a mérkőzés napján dől el, tudja-e vállalni a játékot.



OTP Bank Liga 4. forduló

Diósgyőri VTK - Budapest Honvéd 2-4 (2-2)

Miskolc, DVTK Stadion, 3917 néző. Játékvezető: Bognár Tamás (Kóbor Péter, Szert Balázs; Antal Péter, Németh Ádám).
DVTK: Antal - Shestakov, Polgár, Hegedűs J., Memolla - Rui Pedro, Iszlai - Ivanovski, Molnár G., Grozav - Dražić. Vezetőedző: Feczkó Tamás.
Honvéd: Tujvel - Mezghrani, Baráth, Batik, Aliji - Bocskay, Hidi - Ugrai, Gazdag, Zsótér - Balogh N. Vezetőedző: Bódog Tamás.

Csere: Balogh N. helyett B. Traoré a 64., Rui Pedro helyett Max a 68., Ivanovski helyett Szűcs K. a 74., Molnár G. helyett Hasani a 78., Aliji helyett Uzoma a 87. percben.
Sárga lap: Dražić a 19., Ugrai a 39., Gazdag a 40., Ivanovski az 53., Antal a 70., B. Traoré a 86. percben.
Piros lap: Polgár a 70. percben.
Gólszerző: Zsótér (0-1) a 16., Gazdag (0-2) a 41., Grozav (1-2) a 43., Molnár G. (2-2) a 45+2., Gazdag (2-3) a 63. percben.







Edzői értékelések

Feczkó Tamás: - Mindenekelőtt Hegedűs Jani nevében is köszönöm a szurkolótábornak, hogy ebben a nehéz helyzetben mellé álltak, a csapat és a tábor is mindent megtett, hogy enyhítse a fájdalmát.
Nem jól kezdtük a mérkőzést, de a mentális erőnket mutatja, hogy kétgólos hátrányból is visszajöttünk a meccsbe. Ezúttal nem jött jól a szünet, mert a gólokon kívül több veszélyes gólhelyzetet is kialakítottunk. A második játékrészben úgy játszottunk, ahogy kell, végig nyomás alá helyeztük a Honvédot, az ellenfél térfelén szereztünk labdát, és gólhelyzeteket teremtettünk.
A vendégek rendkívül érdekes körülmények között született harmadik gólja döntően befolyásolta a mérkőzés kimenetelét. Teljesen mindegy, én mit láttam a kispadról, ország-világ szemtanúja lehetett, mi történt, erről többet nem is szeretnék mondani.
Később létszámhátrányban is az ellenfél térfelén játszottunk, mi domináltunk, és kilenc mezőnyjátékossal is letámadtunk. Ez a csapat többre hivatott, amit a folytatásban be is fogunk bizonyítani.


Bódog Tamás: - Az elmúlt két hétben nem mosolygósan közlekedtünk, ezért a mai napon számunkra a három pont begyűjtése jelentette az elsődleges feladatot. Nem volt egyszerű, le a kalappal mindkét csapat előtt!
Az első félórában uraltuk a mérkőzést, a DVTK nem talált fogást rajtunk, csak hosszú labdákkal próbálkozott. Nem mentünk rájuk, nem a korábbi magasságban húztuk meg a presszingzónát, és azokat a hibákat sem követtük el, amit az előző hetekben. A félidő másdik részében fölénk kerekedett a Diósgyőr, mert ők is tudnak focizni, nem is akárogyan. Mindkét gólt abból kaptuk, hogy a felívelt labda után a lepattanót nem tudtuk levédekezni, pedig erre készültünk. Hiába egyenlített a DVTK, tudtunk újítani, és ültek azok a kontráink, amit gyakoroltunk.
Az viszont bosszantó, ha bemegy a büntető, akkor még marad két perc..., de hál'Istennek a kapusunk megfogta.


Összefoglaló: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2020-09-12 18:54:17 Piros öves, Őstag
Akkor próbálok szalonképesen és visszafogottan fogalmazni. Azt a silaszemű idióta patkányt aki képes a másfélméteres lest benézni el fogják végérvényesen tiltani ettől a foglalkozástól? Dehogy. A bohócligában mindent lehet meg annak az ellenkzőjét is csak a nyelv jó seggben legyen és jó mélyen. No comment, köszönjük buziemelesz...
2020-09-12 18:53:24 Fekete öves, Veterán
Iszlai jajjjjj, pedig jött volna a drááámaa.
Errefel...
2020-09-12 18:53:10 Narancs öves, Lelkes újonc
Amúgy MINDENKIT kivétel nélkül felszopunk! Mindenkit!
2020-09-12 18:52:34 Piros öves, Fanatikus tag
Na lassan Feczko is csomagolhat. Hogy ide hozhatnak játèkost. Mindenki itt össze esik. Akarat gyenge. Szerencsètlen. Vezetősèggel együtt.
2020-09-12 18:52:28 Fekete öves, Veterán
No, közben tizi
85. perecesi-diosgyor-szurkolo* |Válasz erre: 80. Makanaki
2020-09-12 18:52:24 Fekete öves, Veterán
Tudom. Csak kalapemelés járhat ezért.
De már az első félidő után látszott, hogy most máshol vannak a gondolatai.
A meccs után pedig vonuljon kicsit el a labdarúgástól, hátha könnyebb lesz neki.

És mindeközben bünti nekünk :D
84. gyoki |Válasz erre: 77. tamaskpt
2020-09-12 18:51:45 Narancs öves, Lelkes újonc
Mindig a hajunkra kenhetjük, hiszen nem lehet megváltoztatni utólag. Attól még keresztül húzta a feltámadást... Tehát belenyúlt! Mindig lehetne jobban játszani, még nem hibázni ennyit, de ez a konkrét meccs lehetett volna teljesen máshogy
2020-09-12 18:51:13 Fekete öves, Veterán
Szép volt fiúk. Taktika az nincs.
Kozeppalyank az nincs, igazolni nem kell.
Megint a rekord kapott gólok.
Honvéd visszavágott. Bódogot ismét felszoptuk. Ilyen ez a klubvezetés. Megérdemelnének már egy fizikai tettlegességet. Ahogy ez a bíró is.
Engedjük el ezt az irányított fidess ligát. Moslék.
2020-09-12 18:50:27 Fekete öves, Veterán
Akkor ennek itt a vége, nagy kár érte. Az első félidőt csak hallgattam vezetés közben, de a második félidő jó meccset hozott. Csak sikerült felhozni a Honvédot...
2020-09-12 18:50:19 Barna öves, Fanatikus tag
4 gólt kapni itthon nincs miről beszélni
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...