Banner

DVTK - Honvéd 2-4

Szerző: objektív | 2020-09-12 15:00:00

Délután 5 órától a Bódog Tamás vezette Honvédot látjuk vendégül hazai pályán. Feczkó Tamás mérkőzés előtti pár gondolata a dvtk.eu kérdéseire:

- Nem mindenkinek előny a hazai pálya, de nekünk a saját közönségünk előtt játszva megsokszorozódik az erőnk, mert a nagyszerű szurkolóink mindig átsegítenek a holtpontokon, és soha nem adjuk fel a harcot - mondta Feczkó Tamás. - Érdekes módon az ellenfél is szeret ide járni, legutóbb a volt játékosaim mesélték az MTK elleni találkozó előtt, hogy alig várták, hogy diósgyőri hangulatban játszanak.

A hét elején pedig igyekeztünk összehangolni a csapatot, ne látszódjon, néhányan egy hétig külön készültek - avatott be a részletekbe a sportszakember. - Sajnos Orosz Donát sérülten tért vissza, az viszont biztató, hogy Hysen Memolla már hétfőn is le tudott ülni a válogatott kispadjára. Az MTK ellen szintén sérülés miatt lecserélt Márkvárt Dávid állapota javul, de csak a mérkőzés napján dől el, tudja-e vállalni a játékot.



OTP Bank Liga 4. forduló

Diósgyőri VTK - Budapest Honvéd 2-4 (2-2)

Miskolc, DVTK Stadion, 3917 néző. Játékvezető: Bognár Tamás (Kóbor Péter, Szert Balázs; Antal Péter, Németh Ádám).
DVTK: Antal - Shestakov, Polgár, Hegedűs J., Memolla - Rui Pedro, Iszlai - Ivanovski, Molnár G., Grozav - Dražić. Vezetőedző: Feczkó Tamás.
Honvéd: Tujvel - Mezghrani, Baráth, Batik, Aliji - Bocskay, Hidi - Ugrai, Gazdag, Zsótér - Balogh N. Vezetőedző: Bódog Tamás.

Csere: Balogh N. helyett B. Traoré a 64., Rui Pedro helyett Max a 68., Ivanovski helyett Szűcs K. a 74., Molnár G. helyett Hasani a 78., Aliji helyett Uzoma a 87. percben.
Sárga lap: Dražić a 19., Ugrai a 39., Gazdag a 40., Ivanovski az 53., Antal a 70., B. Traoré a 86. percben.
Piros lap: Polgár a 70. percben.
Gólszerző: Zsótér (0-1) a 16., Gazdag (0-2) a 41., Grozav (1-2) a 43., Molnár G. (2-2) a 45+2., Gazdag (2-3) a 63. percben.







Edzői értékelések

Feczkó Tamás: - Mindenekelőtt Hegedűs Jani nevében is köszönöm a szurkolótábornak, hogy ebben a nehéz helyzetben mellé álltak, a csapat és a tábor is mindent megtett, hogy enyhítse a fájdalmát.
Nem jól kezdtük a mérkőzést, de a mentális erőnket mutatja, hogy kétgólos hátrányból is visszajöttünk a meccsbe. Ezúttal nem jött jól a szünet, mert a gólokon kívül több veszélyes gólhelyzetet is kialakítottunk. A második játékrészben úgy játszottunk, ahogy kell, végig nyomás alá helyeztük a Honvédot, az ellenfél térfelén szereztünk labdát, és gólhelyzeteket teremtettünk.
A vendégek rendkívül érdekes körülmények között született harmadik gólja döntően befolyásolta a mérkőzés kimenetelét. Teljesen mindegy, én mit láttam a kispadról, ország-világ szemtanúja lehetett, mi történt, erről többet nem is szeretnék mondani.
Később létszámhátrányban is az ellenfél térfelén játszottunk, mi domináltunk, és kilenc mezőnyjátékossal is letámadtunk. Ez a csapat többre hivatott, amit a folytatásban be is fogunk bizonyítani.


Bódog Tamás: - Az elmúlt két hétben nem mosolygósan közlekedtünk, ezért a mai napon számunkra a három pont begyűjtése jelentette az elsődleges feladatot. Nem volt egyszerű, le a kalappal mindkét csapat előtt!
Az első félórában uraltuk a mérkőzést, a DVTK nem talált fogást rajtunk, csak hosszú labdákkal próbálkozott. Nem mentünk rájuk, nem a korábbi magasságban húztuk meg a presszingzónát, és azokat a hibákat sem követtük el, amit az előző hetekben. A félidő másdik részében fölénk kerekedett a Diósgyőr, mert ők is tudnak focizni, nem is akárogyan. Mindkét gólt abból kaptuk, hogy a felívelt labda után a lepattanót nem tudtuk levédekezni, pedig erre készültünk. Hiába egyenlített a DVTK, tudtunk újítani, és ültek azok a kontráink, amit gyakoroltunk.
Az viszont bosszantó, ha bemegy a büntető, akkor még marad két perc..., de hál'Istennek a kapusunk megfogta.


Összefoglaló: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2020-09-12 19:03:51 Barna öves, Őstag
Ez egy NEMZETI MECCS VOLT....MINDEN JÓ, MINDEN SZÉP!!
Csodaországban...csodák nincsenek!!Pedig csoda gólok voltak...Csoda bíró..csoda csapatok ...csoda edzők...stb.
99. lg |Válasz erre: 89. perecesi-diosgyor-szurkolo
2020-09-12 19:00:51 Lila öves, Tag
Na most azon kívül, hogy ha berúgja is csak egy szépségtapasz, csak nekem nézhetetlen és elviselhetetlen nézni amit Iszlai nyújt (összesétál) a pályán??? Jó lenne ha leszázalékolnák és elmenne nyugdíjba, mert itt ez a lötyögés nem pálya, vagy mégis Feczkó mester? Max felszántja a pályát, bye-bye Iszlai, tizenegyest más is tud rúgni...
98. gyoki |Válasz erre: 94. tamaskpt
2020-09-12 18:59:12 Narancs öves, Lelkes újonc
Az igazolásokkal kapcsolatban igazad van
2020-09-12 18:58:07 Piros öves, Fanatikus tag
Feczko majd megmagyarázza.. Ezèrt kár meccsre járni. Ezzel a. Kerettel se megy. Itt mindenki is elfelejt focizni.
2020-09-12 18:56:43 Piros öves, Őstag
Hogy is volt, nincs gond Grozavval fejben csak félreértették őt Kisvárdán? Hajjaj.
2020-09-12 18:56:29 Barna öves, Őstag
Na ez jó volt....szombaton volt a meccs..milyen élvezet is ez..na ettől függetlenül ...jó meccs volt...
94. tamaskpt |Válasz erre: 84. gyoki
2020-09-12 18:56:03 Piros öves, Őstag
Ha kettővel mentünk volna, ami a labdabirtoklásból egyáltalán nem lett volna teljesíthetetlen vágyálom, teljesen mindegy lett volna, milyen lest húzogat be vagy kit állít ki. Sajnos ma is bebizonyosodott ami miatt mindenhol le lettem hurrogva júniusban, hogy Polgár nem tudja utódolni Brković játékát.
Sebaj, majd az átigazolási szezon vége után két héttel találunk valami szabadon igazolható macedón-koszovói kettős állampolgár középhátvédet a horvát kettőből, aztán rá lesz fogva hogy jó lesz ő csak kell neki fél év amíg behozza hogy az U19 óta nem játszott.
2020-09-12 18:54:56 Fekete öves, Veterán
Ez a szánalmas béna klubvezetés fog akkor szólni ennek a moslék mlsz nek vagy akkor eltűrjük továbbra is ezt a nyílt megaláztatást meccsekről meccsekre??
2020-09-12 18:54:49 Barna öves, Fanatikus tag
Grozav taps taps
2020-09-12 18:54:46 Fekete öves, Veterán
Grozav is kiment.
Következő meccsen vereség? Polgár és Grozav is legalább 2-2 meccses eltiltás elé néz.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...