dr. Bajúsz Endre: Minimális mértékben lesznek új játékosok

Szerző: amigeleken.hu | 2023-04-26 09:43:00

Sajtófigyelő - nemzetisport.hu


A Sportrádió Hazafutás című műsorának volt a vendége Sántha Gergely, a DVTK elnöke, valamint dr. Bajúsz Endre, a miskolci együttes szakmai vezetője.

A két klubvezető Virányi Zsoltnak beszélt a piros-fehérek feljutásáról, valamint a jövővel kapcsolatos tervekről. A két beszélgetést a nemzetisport.hu szemlézte, a cikk végén megtalálható a két beszélgetés linkje is.


"Amikor egy-egy csapat visszatér az NB I-be, különbözőképpen tudja venni ezt az »akadályt«. Van, aki visszahull, míg más azonnal jó eredményt ér el, ilyen például ebben az idényben a Kecskemét. Szerintem a következő év feladata az lesz, hogy stabilizáljuk a helyünket az élvonalban. (...) Nem szabad olyan forintokat elköltenünk, amelyek nem állnak a klub rendelkezésére, tehát a gazdasági stabilitást nem szabad feláldozni a szakmai vágyak oltárán” – mondta a borsodi alakulat jövőjéről Sántha Gergely, hozzátéve, hogy hosszú távon NB I-es középcsapati státusz elérése a cél Miskolcon.



„A fiatalok fognak játszani, a »magyarszabályt« tartani fogjuk. Minimális mértékben lesznek új játékosok, mert kézzelfogható különbség van az NB I és az NB II között. (...) Igen, futball-láz van most Miskolcon. Mondjuk is a játékosoknak, hogy élvezzék ki ezt a négy hetet, ez róluk szól. A szurkolók és mindenki élvezze ki, hogy ilyen korán elértük a kitűzött célt, a feljutást” – mondta Bajúsz Endre, aki emellett azt is kifejtette, hogy a két osztály közötti anyagi különbségek (szerinte a klub feleannyi bevételből gazdálkodott, mint az NB I-ben) mellett a szakmai differencia is jelentős, mivel azonnali eredményeket szállító keretet kellett összerakni, éspedig a fiatalok rovására.



forrás: nemzetisport.hu

fotó: Bujdos László/Észak-Magyarország



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2023-04-28 07:53:12 Fekete öves, Veterán
Engem elkeserít ez az eleve behatárolás az igazolásròl, a pènzről, a szakmáròl, a gazdasági stabilitásròl. De legalább nem mondtak nagyokat, hosszú távon stabil közèpcsapat a cèl. Mostanában a Kecskemét a pèlda, de az sem egyszerű. Kuznyecov már megvan hozzá, mást nem tehetünk, mint bízunk, hogy sikerül a terv ezzel az irányvonallal.
39. Sir Ferdinand |Válasz erre: 38. Ignacio-Sanchez-Mejias
2023-04-28 00:17:52 Barna öves, Tag
Ahogy én tudom, mikor feljutottak NB2-ből az első osztályba akkor alig volt változás, nem küldték el a keret 3/4 részét, ez az infó nem tudom honnan van, csak pár peremembert küldtek el (és ugye Lukács jött hozzánk), plusz párat igazoltak, de közülük csak Belényesi és Banó-Szabó lett alapember, tehát a mag kábé megmaradt. Amiről te beszélsz, az hogy a keret nagy részét kicserélték, az akkor történt mikor az Nb3-ból jutottak fel a másodosztályba, de egyébként 2.-ok lettek, és csak azért jutottak fel, mert az előttük végző Iváncsa nem vállalta az NB2-t.
38. Ignacio-Sanchez-Mejias |Válasz erre: 37. Benya
2023-04-27 23:56:27 Piros öves, Őstag
Szerintem ezzel nagyjából mindenki egyetért. KB. Mindenki látja ezt, a szakmai stáb lehet tud valamit, amit mi nem :-) Viccesnek találtam, hogy, mint Bajúsz, mint Veréb Gyuri bá a Kecskeméttel példálódzik a mai NS cikkben, hogy az ottani példát kellene követni, mert milyen családos a légkör meg nem tudom, aztán ott az egész keret 3/4-ét úgy, ahogy volt lecserélték tavaly, feljutás ide vagy oda. Pedig ott még Hell sincsen :-)
37. Benya |Válasz erre: 36. Ignacio-Sanchez-Mejias
2023-04-27 23:33:36 Barna öves, Fanatikus tag
Szerintem azért érezhetünk így, mert NB2-re jöttek. Az NB1-ben sokkal több lehetőségünk lesz, így reméljük látszódni fog az ő jelenlétük is jobban. És más szponzorok is járnak az NB1-el, az is vmi.
Kicsit gondolkoztam, hogy ha 4-5-6 játékost akarunk hozni, akkor kiket marasztalnék. Senkó kapuban jó lehet, a fiatal szabálynak is megfelel. Cseréjének Danilovic maradhat. Védelemben én Bárdost Medgyest és Farkast tartanám meg, iletve még Bokrost, de Medgyes tudom elképzelni csak, mint kezdő. Esetleg még Bárdost, mert bal lábas belső védő és talán fel tud nőni a feladathoz, a többit cserének. És akkor ide máris jön 2-3 igazolás. Grgic jobb szélen szerintem nagyon nagy segítség lenne, remélem a stáb sem felejtkezett meg róla és ő se rólunk. Milovic a transfermakrt alapján nem brillírozik mióta elment, de itt bizonyította, hogy milyen jó is tud lenni. Középre a Bényei Holdkampf Cseke felállást megtartanám.Bényeiben van potenciál és ő is megfelel a fiatal szabálynak, Cseke játéka szerintem feljavult így a szezon végére és van tapasztalata az NB1-ben, remélem van a kölcsön szerződésében egy kivásárlási opció.Ide nem feltétlen igazolnék, megvan a verseny a kezdőért. Viszont Lőrinczy mellé/helyett hoznék valakit, mert rizikósnak érzem őt, lehet nagy falat lesz az NB1 számára, főleg posztrivális nélkül. Kisbogesz hátha nem akar jövőre is az NB2-ben lenni :D én őt szívesen látnám újra itt. Elől pedig Lukács egyértelmű, Gera szintén és Jurek a csodacsere is. Obounet nekem tetszik, kérdés fel tud e nőni még jobban.Könyvest pedig nem tudom hova rakni jelenleg. De egy középcsatár, ha nem kettő kell.
Csirmaz, Szatmári,Viczián,Szűcs, Radics, Koman, Bertus, Eppel pedig nem lenne segítség az NB1-ben, még csereként se, de mivel ez több távozó lenne, mint érkező így valszeg marad belőlük pár. csak Eppel ne.
36. Ignacio-Sanchez-Mejias |Válasz erre: 28. perec j. №1  (finom és lédús)
2023-04-27 22:23:56 Piros öves, Őstag
Legyen neked igazad és lássuk mit virítanak! Fogjuk arra, hogy eddig ugye nem igazán volt lehetőség-kiestünk, meg NB2 ugye, lehet magyar játékosok túl drágák vagy nem tudom, de nyáron megmutatkozik majd milyen előnyökkel jár, hogy itt vannak. (Eleve ugye a leggazdagabb magyar oligarchia csoport a tulaj- szóval a pénz elvileg nem kéne, hogy probléma legyen, ha leakarunk igazolni 4-5 klasszist-ha tényleg csak ennyien jönnek).
Amúgy minden portálon azt írták, amikor idejöttek, hogy hű most aztán a Diósgyőr…lehet ezért van bennem ez a csalódottság, mert egy észrevehetőbb különbséget vártam minden tekintetben, de főleg a játékoskeretet illetően. Nem csak én, de a magyar futball közeg szerintem. Lehet (sőt biztos) túl naiv voltam.
35. Kezdökör |Válasz erre: 34. perec j. №1  (finom és lédús)
2023-04-27 18:08:15 Fekete öves, Őstag
Legyen így!
34. perec j. №1  (finom és lédús) |Válasz erre: 33. Kezdökör
2023-04-27 17:56:41 Fekete öves, Őstag
..nyugi, marad elég szép összeg a klubnál, azt meg nem hiszem hogy bárki azt gondolná, hogy majd a Hell megoldja minden gondunkat, bajunkat... betesznek annyit amennyit kell, oszt annyival is több van a kasszába..
33. Kezdökör |Válasz erre: 32. perec j. №1  (finom és lédús)
2023-04-27 17:48:57 Fekete öves, Őstag
A papír mindent elbír, és ennek fényében nem az a lényeg, hogy mennyit adnak hanem hogy mennyi marad ténylegesen a klubnál! És csak azért irkálunk róla, hogy senki ne kergessen hamis illúziókat, hogy majd a Hell…
32. perec j. №1  (finom és lédús) |Válasz erre: 31. Kezdökör
2023-04-27 17:39:39 Fekete öves, Őstag
..az is príma, ha annyit adnak... amennyit. Nem kis összegről van szó, úgyhogy nem is értem miről beszélünk.. remélem maradnak sokáig.. Aztán persze ha valaki tud olyan szponzort aki jobban zsebbe nyúlna, hát hozza ide... nyitva van a pálya..:)
31. Kezdökör |Válasz erre: 30. perec j. №1  (finom és lédús)
2023-04-27 15:31:53 Fekete öves, Őstag
Jó, hogy itt vannak, de nagyon zsebe nyúlni nem fognak! Annyit adnak amennyit elvárnak tőlük azok akik kitömik „megrendelésekkel” Barabásék cégeit….
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...