dr. Bajúsz Endre: Minimális mértékben lesznek új játékosok

Szerző: amigeleken.hu | 2023-04-26 09:43:00

Sajtófigyelő - nemzetisport.hu


A Sportrádió Hazafutás című műsorának volt a vendége Sántha Gergely, a DVTK elnöke, valamint dr. Bajúsz Endre, a miskolci együttes szakmai vezetője.

A két klubvezető Virányi Zsoltnak beszélt a piros-fehérek feljutásáról, valamint a jövővel kapcsolatos tervekről. A két beszélgetést a nemzetisport.hu szemlézte, a cikk végén megtalálható a két beszélgetés linkje is.


"Amikor egy-egy csapat visszatér az NB I-be, különbözőképpen tudja venni ezt az »akadályt«. Van, aki visszahull, míg más azonnal jó eredményt ér el, ilyen például ebben az idényben a Kecskemét. Szerintem a következő év feladata az lesz, hogy stabilizáljuk a helyünket az élvonalban. (...) Nem szabad olyan forintokat elköltenünk, amelyek nem állnak a klub rendelkezésére, tehát a gazdasági stabilitást nem szabad feláldozni a szakmai vágyak oltárán” – mondta a borsodi alakulat jövőjéről Sántha Gergely, hozzátéve, hogy hosszú távon NB I-es középcsapati státusz elérése a cél Miskolcon.



„A fiatalok fognak játszani, a »magyarszabályt« tartani fogjuk. Minimális mértékben lesznek új játékosok, mert kézzelfogható különbség van az NB I és az NB II között. (...) Igen, futball-láz van most Miskolcon. Mondjuk is a játékosoknak, hogy élvezzék ki ezt a négy hetet, ez róluk szól. A szurkolók és mindenki élvezze ki, hogy ilyen korán elértük a kitűzött célt, a feljutást” – mondta Bajúsz Endre, aki emellett azt is kifejtette, hogy a két osztály közötti anyagi különbségek (szerinte a klub feleannyi bevételből gazdálkodott, mint az NB I-ben) mellett a szakmai differencia is jelentős, mivel azonnali eredményeket szállító keretet kellett összerakni, éspedig a fiatalok rovására.



forrás: nemzetisport.hu

fotó: Bujdos László/Észak-Magyarország



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2023-04-30 17:21:12 Lila öves, Őstag
Jó lenne Szabó Alexet is me szerezni a DVTK számára Kecskemétröl. Lukács ismeri hiszen együtt játszottak egy csapatba.
58. toki* |Válasz erre: 54. sadab1
2023-04-29 17:51:01 Fekete öves, Veterán
Szerintem meg igenis nem a könnyű bunda nihil van, hanem élet-halál harc. Ami a futball szempontjából nem baj. Viszont vannak olyan csapatok akik, azt hiszik, hogy pénzük van, az már nb1-et ér. Hála Istennek nem így van.
57. perec j. №1  (finom és lédús) |Válasz erre: 55. Kezdökör
2023-04-29 13:31:17 Fekete öves, Őstag
..sajna nem csak az elmúlt évtizedért, inkább évtizedekért.... igen, jó nagy citrom járna nekünk is sajna.
56. dudik-attila* |Válasz erre: 54. sadab1
2023-04-29 13:15:19 Fekete öves, Veterán
Asszem ehhez hasonlót a Csank -féle Vác produkált legutóbb. Az sem tegnap volt....
55. Kezdökör |Válasz erre: 54. sadab1
2023-04-29 11:13:20 Fekete öves, Őstag
Ha már bohózat meg szégyen, azért mi is nyakig merültünk a magyar foci bugyraiban! A DVTK-nak is kijár az elmúlt évtizedért egy jó nagy citrom-díj!
2023-04-29 08:42:29 Fekete öves, Veterán
A magyar foci bohózata és a ratyika szégyene az, hogy a kakamét 2. tud lenni, a kupadöntő meg zte-bmte! csányi pedig évtizede "nem érti" miért fos a magyar foci és az up. Állítom fényévente van ilyen, h egy csapat 3 osztályt előre menve 3 év alatt ilyet el tud érni, no meg sztem a jelen MBI az elmúlt évek egyik leggyengébbike, nulla szakmaisággal, koncepciótlansággal, kapkodással, eredménykényszerrel, összevissza igazolásokkal és edzőcserékkel. Amióta 12 csapatos az MBI egy csapat kivételével mind a kiesés ellen kűzd, nincs középmezőny, stb. Röhej!!! Sztem a kakamét jövőre konkrétan, az elejétől fogva a kiesés ellen fog menni, ennyire szerencsés csillagállás nem lesz még egy bármilyen faszagyerek ez a szabó.
53. gbacsi* |Válasz erre: 46. dvtk31
2023-04-29 08:02:36 Fekete öves, Veterán
Szintúgy javaslom elolvasni, azt írtam, az érkezők kb fele nem lett kezdőember. Sági, Gréczi, Pejovic, Meshki, az egyik Katona sem volt az, Djuranovicot szabadlistára tették a télen, nem pedig eladták, Varga kapus meg már tavaly is már kölcsönben volt. Ez kb pont a fele. Speciel statisztikát nézegetni ebben az esetben és megközelítésben némileg fals eredményeket szül :)
52. dvtk31 |Válasz erre: 51. Spirálfüzet (kockás)
2023-04-28 23:46:08 Kék öves, Tag
Ő speciel az nb2-től velük van, de van az a pénz, amiért például öt is eladják és vannak olyan hazai csapatok (Felcsút, Vidi), akik ki is fizetik...

Ha a Vidi netántán kiesne, akkor Zeke és Szabó nyilván nem menne újra kölcsönbe és valószínűleg az nb2-be kellene még nem egy jó magyar játékos, hogy gond nélkül visszajussanak (persze, csak ha nem zárják el a pénzcsapot), azaz gyanús, hogy bevásárolnának. A Vasas példájaként tudjuk, hogy van az a pénz, amiért nb1-es játékosoknak nem derogál a másodosztályban játszani.
51. Spirálfüzet (kockás)* |Válasz erre: 50. dvtk31
2023-04-28 23:34:42 Fekete öves, Veterán
Állítólag Szuhodovszkival előszerződést kötöttek már.
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...