Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Szurkolók is utazhatnak a csapattal.
Újabb klubtörténeti mérföldkőhöz érkezik a DVTK HUNTHERM női kosárlabda csapata, ugyanis először lép majd pályára a Távol-Keleten a piros-fehér gárda. Az Euroliga selejtezőre való felkészülés fontos állomásaként augusztus 30. és szeptember 7. között részt veszünk a hagyományos dél-koreai Park Shin-Ja Kupán.
Miután a szerdai sorsoláson ismertté vált, hogy a lengyel Lublin gárdáján keresztül vezet az út idén az Euroliga főtáblájára, gőzerővel megkezdődött a munka annak érdekében, hogy a lányok sikerrel tudják venni az akadályt. Ennek az egyik legfontosabb kritériuma, hogy a csapat a felkészülés során megfelelő számú és minőségű edzőmérkőzésen tudjon pályára lépni a selejtező párharc előtt. A lehetőségeket mérlegelve a klub vezetése úgy döntött, hogy a jelentős anyagi áldozatot is vállalva benevezi a csapatot az ázsiai kontinens egyik legnívósabb felkészülési tornájára, amelynek a dél-koreai Puszan (Busan) városa ad otthont.
- Óriási megtiszteltetés, hogy az elmúlt évek folyamatos Euroliga szereplésének köszönhetően meghívást kaptunk erre a nagy presztízsű, hagyományos megmérettetésre, ahol hat dél-koreai és két japán első osztályú gárda, valamint a spanyol Zaragoza mellett lépünk majd pályára. A mérkőzések két ötös csoportban zajlanak a 14.000 fő befogadására alkalmas Sajik Arena-ban, és a csoportok első két helyezettje mérkőzhet majd meg a dobogós helyezésekért. Bízunk benne, hogy ezek a színvonalas, erős ellenfelek elleni mérkőzések jól szolgálják majd a felkészülésünket. Magyar válogatott játékosaink és a válogatottat is irányító Völgyi Péter sportszakmai igazgatónk számára különösen hasznos lehet ez a tapasztalatszerzési lehetőség a sorsdöntő februári világbajnoki selejtező torna előtt, hiszen ott könnyen összetalálkozhatunk a koreai vagy a japán nemzeti együttessel is
– nyilatkozta Szabó Tamás a DVTK főtitkára.
A Park-Shin-Ja Kupa névadója a valaha volt legsikeresebb dél-koreai női játékos, a FIBA Kosárlabda Hírességek Csarnokának tagja, akit 12 éven keresztül megszakítás nélkül választottak meg Ázsia legjobb női játékosának és az 1967-es Világbajnokság MVP címét is elnyerte.
Azokat a szurkolóink, akik el szeretnék kísérni a csapatot erre a nem mindennapi túrára, kérjük feltétlenül jelezzék részünkre a szabo.istvan@dvtk.eu email címen, hogy további információkkal tudjuk őket segíteni az utazás megszervezésében.
forrás: dvtk.eu
Szerintem egy ilyen szintű meghívás esetén kifejezetten udvariatlan, ha nem tart a csapattal a klub első embere. És azt is kötve hiszem, hogy azért megy a csapat Koreába, ahogy sejtetni próbáltad, hogy Szabó eljusson oda nyaralni, mert ahogy írod máshol nagyon gazdag ember, nincs erre rászorulva egyáltalán.
Sánthának azért kell kimenni, és promózni a klubbot, mert Ő a főnök! Az most másodlagos, hogy mi itt mit gondolunk a munkásságáról.
Azt Koréban nem tudják,hogy a diósgyőri szurkolók legszívesebben "szobrot" állítanának neki!:)
Szabó tulajdonos a kosárlabdában és azt jól csinálja! Nem úgy, mint a másik a fociban. Se nem tulajdonos, se nem csinálja jól. A nem sporthoz kapcsolódó egyéb cégek meg nullák, nem úgy mint Szabónál (lásd opten, e-beszamolo). A legnagyobb haszonélvezője a DVTK vertikumnak, de meg kell adni jól csinálja. Ezért is a legjobb ez Szabónak és kosárlabdának, hogy egy ilyen "alkalmas" személy van "fölötte":):) SG amúgy pont annyit dolgozik a kosárban, nem sokat, talán nullát? De ez is egy eszköz, egy sikeres sportágon keresztül odadörgölőzni ahova kell. Elnökségi tagként azon keseregni, miért nem kiemelt akadémia? Lobbizni nehéz eredményesen? Könnyebb ny@lni?
Nem gondolnám,hogy 1-2 "kisérő" megterhelő lenne. Nem biztos,hogy többe kerül ez az út ,mint az aranylábuak edzőtábora.
A klubvezetést lehet szeretni vagy nem szeretni, de a csajok jó kezekbe vannak. Lehet,hogy én gondolom rosszul, de igen is menjen ki Szabó, Sántha és egy kicsit "dolgozzon", mert amennyiben szép eredmény fognak a csajok elérni akkor már a következő túra költsége lehet,hogy kevesebbe fog kerülni. A dolgozás nálam azt jelenti,hogy folyamatosan promózza a csapatot mutassa be akár hívja vissza valamelyik csapatot. Dél-Koreában hány magyar csapat volt meghívva sportágtól függetlenül? Talán a korcsolyázók...
Több mint 30 év kellett, hogy elérjük azt, hogy jelenleg Miskolcon első számú klub a női kosár lett!
De akkor ezek után az EL-selejtezőt, ha kérhetem, csont nélkül húzzuk be. :))))
na ezt is megéltük gyerekek, sokkal többet ér egy ilyen, mint itthon bohóckodni a kassáv, pösténnel.
Szakmai kérdésekben én sem vagyok kompetens. De ha a Zaragozának már második alkalommal is beleillik a felkészülésébe, akkor talán annyira nem lehet rossz. Rajtuk kívül még ott lesz a japán bajnok, aki egyben ennek a kupának is a címvédője (pont a Zaragozát verték a döntőben), valamint a japán bajnoki második helyezett. Kíváncsian várom, remélem lehet majd valahol nézni streamen a meccseket.
Az már más kérdés, hogy a játékosokon és szakmai stábon kívül hány fő lesz a "kísérő". :) Mondjuk 1-2 ember extra költsége kijöhet a pénzjutalomból, amennyiben döntőt játszunk. :D
Egyértelmű, hogy megtisztelés bár nem tudom, hogy tudtak ott Koreában a DVTK-ra gondolni. Respect nekik! De! Azért, ahogy írva is vagyon jelentős anyagi vonzata van és a büdzsé az "közös"! Nem biztos, hogy pont most erre van szükség klubpénzen, dehát főtitkárunk kiugrik oda is no!
Szakmai kérdésekbe nem bocsájkoznék arra van aki hozzáértőbb. Szerintem megtiszteltetés a meghívás.