Banner

Dániából hozott magyar vezetőedzőt a DVTK

Szerző: Jáborcsik András | 2017-03-04 23:34:00

Az Origo információi szerint Bódog Tamás lett labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK új vezetőedzője. A diósgyőri klub a héten menesztette Horváth Ferencet, az új tréner a dán Bröndby másodedzői posztját hagyta ott a magyar csapat kedvéért.

Bódog Tamás néhány hete adott hosszabb interjút az Origo Sportnak, amelyben arról beszélt, hogy örömmel vállalna munkát egy sikerre éhes magyar csapatnál.

Komoly kihívásnak tartanám, ha egy olyan ambiciózus klub hívna, ahol fel lehet építeni egy nemzetközi kupaindulásra is esélyes csapatot.Úgy érzem, sikeresen lehetne dolgozni otthon azzal a filozófiával, amelyet 20 éven át tanultam Németországban.A magyar klubcsapatok nemzetközi szinten rosszul szerepelnek, változtatni lehetne azon, hogy ne csak egy kört menjenek a Európában" – nyilatkozta Bódog az origo-nak.

Nem kellett sokáig várnia, Bódog Tamás a Videoton, az RB Leipzig és a Bröndby másodedzői posztja után mostantól a DVTK sikeréért dolgozhat vezetőedzőként, bár a klub ezt egyelőre nem jelentette be.

Az origo.hu próbálta elérni Bódog Tamást az ügyben, de a cikk megjelenéséig ez nem sikerült.


A hivatkozott korábbi interjúban Bódog Tamás érdekes megállapítást tett a magyar labdarúgók leterheltségéről:

Én most is úgy látom, hogy a magyar bajnokságban nincsenek eléggé leterhelve a játékosok, és ameddig eljutnak, az nem elég a nemzetközi színtéren.

Dolgoznak, futnak, csak nem olyan minőségben, sebességgel és dinamikával, ahogyan kellene. A különböző képességű játékosokat sem szabad például ugyanúgy terhelni, tudományosabb oldalról kell a felkészítést megközelíteni.


Bódog menedzsere, Georgi Attila így jellemezte a 46 éves szakembert: "Tamás egy nagyon felkészült, alapos, német mentalitású edző, aki az elmúlt évek alatt egy olyan műhelyben dolgozhatott, ami nagyon keveseknek adatik meg honfitársaink közül. Egy olyan modern futballfilozófiát képvisel, aminek az eredménye a jelenlegi Lipcse szárnyalása. Remélem, hogy hamarosan ezt a tudást a magyar labdarúgás is kamatoztatni fogja, mert luxus, hogy egy ilyen képzett, ambiciózus edző a dán labdarúgásnak képezi a fiatalokat, és nem a magyarnak."


Elolvasom az origo.hu február 2-án megjelent, Bódog Tamással készített interjúját >>>>>


forrás: origo.hu

fotó: brondby.com

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

30. pirosfehér 1910 |Válasz erre: 28. grosser
2017-03-05 12:23:51 Barna öves, Fanatikus tag
Kösz, hogy megemlíted az nb2-es rangadót. Az időpontot is odaírhattad volna, szóval 13 órakor kezdődik a meccs, én nézem, és természetesen a Puskásnak drukkolok.
29. tb |Válasz erre: 28. grosser
2017-03-05 11:56:58 Piros öves, Őstag
Most miért? Mindjárt itt terem komisszárunk, és elmagyarázza, hogy ez a magyar labdarúgás felemelkedésének záloga.
2017-03-05 11:46:48 Piros öves, Veterán
Komoly változások lesznek szezon végén a kosár-szakosztálynál is, csak nehogy a BEAC szintjére süllyedjünk vissza, mert arra még itt se lesz vevő a közönség!
Más, "szuper" rangadó ma az m4-en, Felcsút-Kisvárda ÉLŐBEN, hát nem tudtam már mi hiányzik!
2017-03-05 10:46:20 Fehér öves, Újonc
Ha tud szarból várat építeni, jöhet és akkor mind bódogok leszünk. Mert sajnos ami most itt van, ez az.
26. tb |Válasz erre: 22. Szabó József
2017-03-05 10:44:43 Piros öves, Őstag
Veled értek egyet. Hozzátéve, hogy egy profi világból érkezett valaki valószínűleg tud profi szerződést is kötni, amelyben garanciák vannak a munkakörülményeket illetően.
25. Szabó József* |Válasz erre: 23. lokal
2017-03-05 10:35:28 Fekete öves, Veterán
Úgy néz ki.
Ellenben a három hetes válogatott szünetben (hatalmas mákunk van ezzel) alapos változásokat tud hozni egy profi stáb.
Így a kiesés ha esélyes is, simán elkerülhető.
2017-03-05 10:33:06 Fekete öves, Veterán
Minősègi edző. Èppen ezèrt fèltem a miskolci közegtől. Ennèl a klubnàl nem szaggatjàk az istràngot, nem magàtól èrtetődő a 8 óràs munkanap ès egyeseknèl a szipàk is belefèr, az önkèpzès pedig minek. Van egy csomó igazgató, mègis egyre szarabb minden, gyenge a tulajdonosi kontroll. Egy fèlamatőr gittegylet, logikàtlan herdàlàssal ès garasoskodàssal egyszerre.

Èn a helyèben csak akkor vàllalnàm el, ha a döntèseimet időről-időre rendszeresen tudnàm LT-al közvetlenül egyeztetni (nem kell a sok samesz a döntèsi folyamatba), ha szabad kezet kapnèk a szakmai ès jàtèkos àllomàny kialakítàsàban (angol erőnlèti edzőt megtartanàm, új kapusedzőt hoznèk; azokat a jàtèkosokat, akik szabotàljàk a jàtèkot, vagy csak szimplàn gyengèbb kèpessègűek legyen lehetőségem elküldeni, vagy jegelni).
23. lokal |Válasz erre: 22. Szabó József
2017-03-05 10:31:54 Fekete öves, Őstag
A próféta szóljon belőled. Akkor is lesz bejelentés, ha esetleg kizúgunk a másodosztályba? Mert erre igen komoly esélyeink vannak.
2017-03-05 10:27:39 Fekete öves, Veterán
Megértem a filmcom-lokal kettős hozzáállását.
Mert az LT-éra elmúlt három éves nihilje valóban nem engedné a szakmai munka profivá válását.
Ellenben komoly változások előtt állunk, a még mindig nem bejelentett (virágnyelven) alvilági vonal ezt garantálja majd.
21. lokal |Válasz erre: 19. filmcom
2017-03-05 09:48:46 Fekete öves, Őstag
Mikor a hozzászólásomat írtam, még nem láttam a tiédet. Sajnos ugyanazok az érzéseink...
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...