Banner

Csirszki Martin visszavonult

Szerző: amigeleken.hu | 2021-08-31 16:02:00

Facebook posztban jelentette be visszavonulását az egykori diósgyőri futballista.


Mint bizonyára emlékeztek rá, 2012 decemberében a DVTK – Budapest Honvéd élvonalbeli mérkőzés 79. percében súlyos sérülést szenvedett Csirszki Martin. A fiatal diósgyőri középpályás sípcsontja és szárkapocscsontja is eltört a Honvéd védőjének, Souleymane Tandiának a belépője nyomán. Az akkor 17 éves játékost mentővel szállították kórházba szombaton, és másnap meg is műtötték.



A műtét utáni napokban a Fórumfoci TEAM képviseletében Orosz Zsolt látogatta meg és a hogyléte felől érdeklődött.


Martin felépülése fél évet vett igénybe, egy Debrecen elleni felkészülési mérkőzésen léphetett ismét pályára.

2015-ben fél évet Szolnokon töltött kölcsönben, majd Vácon futballozott egy évet. Az utóbbi öt évben az NB III Keleti csoportjában szereplő Putnok csapatának volt az alapembere.

2019-ben kitüntetéses jogi diplomát szerzett a Miskolci Egyetemen. Ebből az alkalommal a nemzetisport.hu interjút is készített vele.



26 évesen úgy döntött, hogy szögre akasztja a csukát és befejezi futballista pályafutását. Ezt egy facebook posztban jelentette be:


Kedves Ismerőseim!

Három hónappal az utolsó lejátszott bajnoki mérkőzésem után szeretném bejelenteni, hogy 26 évesen visszavonulok a versenysporttól.

Az elmúlt 10 évben az NB1-2-3 felnőtt futballjában sok szép és kevésbé szép élményt és tapasztalatot szereztem, amelyek a mai napig végigkísérnek a civil életemben is. Sok érdekes emberrel találkoztam: a fogalmatlan sportvezetőtől kezdve a magát Guardiolának képzelő edzőn át az alacsonyabb osztályokban sínylődő, jóval többre hivatott tehetséges labdarúgóig, az edző öltözőbe beépített, onnan minden információt visszaszivárogtató CIA-ügynök masszőrtől kezdve a naiv tulajdonoson át a mindenki által botlábúnak tartott, életében csak az NB1-ben futballozó csapattársig, a rosszindulatú, magát élet-halál urának képzelő technikai vezetőtől kezdve a tehetségeket felkaroló idősebb játékostárson át a mindenhez is értő másodedzőig. Nevek említése nélkül, de fociztam kiváló játékosokkal és kiváló játékosok ellen.

Az elmúlt három hónap elegendő volt arra, hogy rájöjjek, mindenkitől tanultam valamit és hálás vagyok mindenkinek, akivel valaha is összesodort az élet. Akik felemeltek, azoknak azért, akik lehúztak, azoknak azért vagyok hálás. 26 évesen, az elmúlt 10 évet a helyes polcra betéve, tisztában vagyok vele, hogy ilyen-olyan rajtam múló és rajtam kívül álló körülmények következtében csatlakozok a be nem ért tehetségek és be nem váltott ígéretek csoportjába, ahogy sokan mások előttem.

Természetesen, a késdobáló kocsmában 30 év múlva mesélni fogom én is, hogy ha nincs a síp- és szárkapocscsonttörésem (megtörtént események alapján), akkor most én vezetném az Aranylabda-örökranglistát Messi és Ronaldo előtt. Az angolul íródó PhD-dolgozatom befejezése után még az is lehet, hogy egy monográfiában megírom az egész futballsztorit, ahogy én láttam.

Aki a csapattársam volt vagy játszott ellenem, tudja, hogy minden szempontból egy nagyon rossz és idegesítő csávó voltam a pályán (itt és most: bocsánat érte), aki egy kicsit intelligens is, azt is tudta, hogy csak a maximalizmus és a győzni akarás hozta ezt ki belőlem; a pályán kívül viszont igyekeztem rendes és visszafogott csapattárs és korrekt ellenfél maradni. Az egész pályafutásom tanulsága az és tanúsága annak, hogy a futball mindenkit összeköt és mindent felülír, mert ha Csirszki Martin a magyar futball rendszerében tudott funkcionálni 20 évig ilyen különcként, akkor az csak a világ nyolcadik csodája lehet.

Ha a futball világából bárki szeretne tőlem valamit, akkor az nyugodtan írjon, csak egyet kérek, hogy ne a futballal kapcsolatban keressen, kivéve, ha okoskodni kell, hogyan kell jobban csinálni a pályán kívülről…

Egyébiránt, állok mindenki rendelkezésére, ha beszélgetni akar ordoliberális versenypolitikáról, a mezőgazdaság és az élelmiszer-ellátási lánc tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, élelmiszer-szuverenitásról, Albert Camus és Jacques Derrida filozófiájáról, kortárs vagy klasszikus orosz irodalomról, agrárjog-elméletről, tudománymetriáról, Nietzschéről vagy éppen a gazdasági erőfölénnyel való visszaélésről. Outsiderként érkeztem, úgy voltam jelen végig és ekként is távozok a futball világából.

Mindenkinek köszönök mindent!

Sziasztok!


Sok sikert kívánunk a civil életben!


forrás: facebook.com




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 > 

29. toki* |Válasz erre: 28. tamaskpt
2021-09-03 18:25:45 Fekete öves, Veterán
Benne van a pakliban.
28. tamaskpt |Válasz erre: 12. toki
2021-09-03 15:49:29 Piros öves, Őstag
Fogalmatlan sportvezetőben én Szentesre tippelnék.
27. toki* |Válasz erre: 25. kisbe
2021-09-02 18:28:14 Fekete öves, Veterán
Ez igaz. Mind1, csak trippeltem. ;))
26. mr-d
2021-09-02 17:48:31 Fekete öves, Őstag
botlábú mondjuk Batioja....ki tudja, látott-e labdát korábban, inkább atléta lehetett, csak azzal nem tudott pénzt szerezni. okos.....
25. kisbe |Válasz erre: 24. toki
2021-09-02 17:32:17 Piros öves, Őstag
...tudod az edző nem barátkozni megy egy csapathoz..!...D)
24. toki* |Válasz erre: 23. kisbe
2021-09-02 11:53:18 Fekete öves, Veterán
Figyelj csak! Tóth Lacit én bírtam mindig is, amikor edző volt akkor is, amikor sportigazgató volt, akkor is. De tudomásul kell venni, a játékosai nem mindig értették meg, emiatt többször hallottam játékosoktól, hogy nem szívlelik. Elismerték, de nem szívlelték. Nyilván amíg jönnek az eredmények, a játékosok "értelmesebb része" rájön, hogy mitől jöttek az eredmények. Ahogy a földinktől idézzek: "az eredmények csak munkából lesznek".
23. kisbe |Válasz erre: 12. toki
2021-09-02 11:22:20 Piros öves, Őstag
...Tóth Lacit padtársam volt, lehet hogy link volt az életben, de a munkájában céltudatos...van olyan dolog amiben hihetetlen érzéke van...a játékos kiválasztás..!...szent Meg győződésem nincs tőle jobb Magyarországon...csak vizsgáld meg, mit csinált a Bőcsből akkor ismeretlen játékosokból...vagy ha mi igazoltunk volna olyan játékosokat mint a kövesd az elmúlt 3-4 évben, nem itt tartanánk..!...ha már a sportigazgató fejét követelik sokan, akkor én simàn Tóth Lacit hoznám a helyére...emberileg lehet őt kritizálni, ezért vagy azért, lehet jogosan, szerintem jogtalanul, de szakmailag nem nagyon lehet belekötni, vagy megkérdőjelezni a hozzá értését..!...
22. kisbe |Válasz erre: 9. Krapulax
2021-09-02 11:00:37 Piros öves, Őstag
...nem hiszem hogy rá gondolt..szerintem nem volt az edzője...Várhidi ugyan volt ózdon, de Martin szerintem nem..
21. kisbe |Válasz erre: 8. Izsák20
2021-09-02 10:55:35 Piros öves, Őstag
...ezt nem gondolnám..Szivicsnek jó játékosai voltak...szerintem ezt Martin is látta hogy olyan fiatalon akkor nagyon nehéz volt odakerülni..)..
20. toki* |Válasz erre: 19. adamme
2021-09-02 06:03:58 Fekete öves, Veterán
Jaaa!!! Én kérek elnézést, hogy nem értem a poént. Biztos, mert tegnap kikaptunk kispályán :(((

1 2 3 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...