Banner

Benczés Miklós: Két új játékost szeretnénk szerződtetni

Szerző: Jáborcsik András | 2020-07-09 22:36:00

A labdarúgó NB I. 2020/21-es évadja az 1. fordulóval augusztus 15-én kezdődik, a bajnoki rajtra készülő Diósgyőri VTK a tervek szerint a jövő héten kezdi a felkészülést, hétfőn orvosi vizsgálaton vesznek részt a játékosok, kedden és szerdán terheléses diagnosztikán, csütörtökön pedig már edzésen.

A DVTK sportigazgatója Benczés Miklós a boon.hu-nak nyilatkozott a keret alakulásáról.


Kiss Tamásért bejelentkeztünk a Puskás AFC csapatánál, közöltük a felcsúti klub vezetésével, hogy szeretnénk, ha nálunk folytatná a pályafutását. Ám a helyzet az, hogy nem mi diktáljuk a feltételeket, hanem a Puskás csapata, és hiába tudjuk azt, hogy a fiatal támadó az új évadban is szívesen játszana nálunk, nem csak rajtunk múlik, hogy ez így lesz-e – válaszolta megkeresésünkre Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. – A Paksi FC-től tavaszra hozzánk érkezett Egerszegi Tamással más a helyzet. Amíg itt volt, segített, de ebben a rövid időszakban, ami alatt a csapattal együtt edzett, nem tudott meghatározóvá, alapemberré válni, emiatt nem folytatódik az együttműködésünk.

A boon.hu értesülései szerint Kiss Tamás újbóli kikölcsönzésére kevés az esélye a DVTK-nak, mert túl azon, hogy az újonccsapat, a Budafoki MTE is szívesen látná soraiban, a nemzetközi kupaszereplés előtt álló szlovák Dunajska Streda is erősen érdeklődik iránta, és az sem kizárt, hogy az ugyancsak Európa-liga-induló Puskás AFC játékosa lesz az új évadban, mert nem adják kölcsön senkinek.

A DVTK 24+3-as keretében még két üres hely van, és ezzel kapcsolatban megkérdezték Benczés Miklóstól, hogy ennyi játékos szerződtetését tervezik-e, és hogy milyen posztokra szeretnének még labdarúgókat igazolni.

Két játékost új játékost szeretnénk szerződtetni: csatár pozícióban akarunk erősíteni, és egy középpályás megszerzésén dolgozunk – válaszolta a diósgyőri sportigazgató, akit arról is kérdeztünk, hogy kizárólag szabadon igazolható játékosokban gondolkodnak-e, vagy van pénzügyi keretük arra, hogy élő szerződésű labdarúgót vásároljanak ki érvényes megállapodásából. – Mind a két utat járhatjuk. Egy klub akkor sikeres, ha ez a pályán az eredményekben és gazdasági, pénzügyi értelemben is megmutatkozik. A szurkolók általában ennek az egyik oldalát látják, a csapat eredményességét, de ettől függetlenül a másik is fontos. Elsődlegesen abból indulunk ki, hogy olyan labdarúgót szerezzünk meg, aki segíthet nekünk és a játékospiacon a lejárt szerződésűek közé tartozik. Ez nem jelenti azt, hogy esetleg nem lesz olyan új labdarúgónk, akit élő szerződésből vásárolunk ki, ilyenre volt példa korábban is. Kapkodnunk nem kell, mert a keret 90 százaléka megvan. Tudjuk, hogy az lenne az optimális, ha a jövő héten, az évad első edzésén a teljes keret jelen lenne, törekszünk is erre, de azt látni kell, hogy a labdarúgók, elsősorban a nemzetközi piacon nem sietnek döntést hozni. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen nagyon sok országban még ezekben a napokban is zajlanak a bajnoki küzdelmek, a koronavírus miatti szünetet követő újraindulás után, illetve az idei évben nem augusztus 31-én, hanem szeptember 22-én zárul az átigazolási időszak, úgyhogy emiatt sem kapkodnak a játékosok a döntéseikkel.


Kattints ide és olvasd el a teljes cikket a boon.hu-n >>>>>>>


forrás: boon.hu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

190. sadab1* |Válasz erre: 185. zaphod
2020-07-11 13:51:04 Fekete öves, Veterán
Te is negatívan minősítesz itt másokat! Te sem vagy tévedhetetlen v egy MEGMONDÓEMBER alias pl. nem 1-2 éve megy itt "ez a stílus" hanem amióta megy ez az oldal vannak ilyen hozzászólások! Ez még nem jogosít fel arra, h másokat itt negatívan minősíts, mert te is írtál faszságokat, ebben biztos vagyok! Még1x: ki az aki megmondja, h te v akárki igazat, valót ír v sem???
Azt írkálnak ide, amit akarnak! Írd le a véleményed, de ne minősítsd a fórumtársad!
És nem! Bármennyire se tetszik nektek, nem, nem fognak innen eltakarodni az ilyen egyének, mert joguk van ide írni!

Gondolkodj! Milyen jó is volna egymás matyóhímzéses, mézes-mázas xxxxx xxxxxx, akik csak a szépet-jót és a tényekkel, adatokkal ide tett bizonyítékokat igazolnák egyfolytában abban az összesen 5 kommentben! Aztán meg hiányolnák, h nincs min rágódni, kevés a hsz! Igenis kellenek az ilyenek a vitákhoz és a derüléshez akár, de nem egymás pocskondiázása legyen már a válasz! Én próbálom elolvasni az összes beírást, ha nem tetszik max röhögök magamban, írok egy saját véleményt, de próbálok nem minősíteni itt egy másik beírót!

Moderálva: 2020-07-12 01:58:28

189. zaphod |Válasz erre: 188. MertAkiDiósgyőőőri
2020-07-11 13:40:00 Fekete öves, Őstag
konkrétan le lett írva ebben a threadben is többször, hogy az adott felvetéseidnek miért nincs értelme. lehet azokra reagálni, vagy éppen belátni hogy nem volt igazad, és visszavenni az arcból. semmi gond nincs azzal ha valaki téved, de az emberi nagyságot az bizonyítja, ha azt képes valaki belátni is, sőt, akár elismerni is. de te ehelyett hőbörögsz, meg személyeskedsz, meg mellébeszélsz. most nincs kedvem visszalapozni, és kigyűjtögetni a dolgokat, meg amúgy nem is érdekel ennyire az egész.
2020-07-11 13:30:19 Fekete öves, Veterán
1 5: Tehát amit más mond és nem egyezik a véleményeddel az = konkrét faszság, amit te m tények.
Értem. Nincs több hozzáfűznivalóm.
187. MertAkiDiósgyőőőri* |Válasz erre: 185. zaphod
2020-07-11 13:28:07 Fekete öves, Veterán
.
186. MertAkiDiósgyőőőri* |Válasz erre: 185. zaphod
2020-07-11 13:24:24 Fekete öves, Veterán
.
185. zaphod |Válasz erre: 179. v1910
2020-07-11 12:58:49 Fekete öves, Őstag
ne haragudj meg, de ez itt nem kritika vs. bólogatásról szól, hanem konkrét faszságok vs. alapvető tények ismeretéről. Akiket egyesek "kritikusnak" neveznek, azok alapvető dolgokat hagynak figyelmen kívül (hogy azért, mert ezekkel nincsenek tisztában, vagy mert valamilyen céljaik vannak, az egy jó kérdés), és innentől kezdve amit idehánynak az nem kritika, hanem nettő hülyeség. ennyit erről. ha visszaolvasol, számtalan ostoba felvetésről le lett írva, hogy abban a formában az miért hülyeség. arról nem is beszélve, hogy valami ordenáré hőbörgős módon van az egész előadva. erre itt semmi szükség szerintem, de sajnos az elmúlt 1-2 évben egyre inkább ez a stílus kezd itt meghonosodni.
184. árpádvezér |Válasz erre: 182. árpádvezér
2020-07-11 12:36:02 Barna öves, Fanatikus tag
Ebben a kánikulában érik a füge, legalább lesz fügebor, amitől elbódulhatok...!
183. perecesi-diosgyor-szurkolo* |Válasz erre: 179. v1910
2020-07-11 12:33:35 Fekete öves, Veterán
Eddig ez a legnagyobb igazsag.
A tettek alapjan fogunk itelkezni. Hogy pozitivan, vagy negativan, azt a csapat teljesitmenye hatarozza meg.
Ami biztos, hogy a helyzet nem a legfenyesebb.
Keves edzomeccs szam ( azok is majd svk3 csapatok ellen?!), hianyposztokra nem igazolunk, eronleti stab is kicserelodhetne, stb.
2020-07-11 12:26:59 Barna öves, Fanatikus tag
Hej, Miki! Hányszor nekikezdtél már a blablának... Jó tanítvány vagy Te, ülj le ötöst kaptál.
A faxom kivan veletek, még arra sem voltatok képesek, hogy értékeld Sánthával, meg Leisztivel az elmúlt évet!
Vagy ti úgy gondoljátok, bentmaradtunk és minden oké?! Dehogy oké!!!!
Évek óta kötéltáncot járunk a kiesés meglengetésével és bazi nagy szerencse árán maradtunk bent eddig. 1 meccs lett volna még vissza, KIESÜNK!
Erről kellene beszélni, hogy megint mit rontottunk el itt Diósgyőrben? De mi tudjuk, elárulom!
Csak jó lenne már végre a ti szátokból hallani az egészet! És beismerni a folyamatos tévedéseket, rossz háttérmunka, nincs up-nevelés, rossz igazolás politika, a tulaj keretösszege kevés, de a klubház hangos énekszótól virul!
Nagyon elég volt ebből az ámokfutásból!
Biztos kiesői vagyunk a jövő évi bajnokságnak. Ne legyen igazam!
Erről kellene hadoválnod Miki, nem pedig arról, hogy nekünk mindegy ha valakit akarunk szerződtetni, hogy szabad-e vagy a szerződésből vásároljuk ki.
Nagyon kilóg a lóláb, addig amíg 10. vagyunk nem esünk ki!
Évek óta mondjuk, hogy Leiszti nem igazán tulaja a csapatnak, neki összességében kell a DVTK-brandy! Itt lehet a zavarosban nyúlkálni.
Pedig, ha esze lenne mint közgazdász, tudhatná mit jelent az UEFA-s pénz, nemzetközi meccseket játszani itt Diósgyőrben megőrülve, teltházakkal.
De nem tud szabadulni kishitüségében a tesco-gazdaságos befektetéstől. Pedig lenne miből aprítani...
Vagy mondja meg eladó a szeretett DVTK labdarúgó klub! A többit bitorolhatja, nem érdekel más!
Látod Miki, erről kellene beszélni, tájékoztatni bennünket, Szurkolókat, akik mindig a csapat mellett kiállunk!
És most is mit kaptunk cserébe a Kövesd meccs után? Szembeköpést, hátbaszúrást, szardobálást! De ebben sajnos Feczkó is nagyon benne volt. H a egy pedagógus-edző nem tud kellően pszichésen motiválni, akkor ő nálam megbukott!
De a többiek bizonyítványába a csapattal együtt is elégtelen jegy kerül. Leiszti, Sántha és Mikike megbuktak!!!
Na ebből csináljatok új csapatot! Tudom, hogy nagyon negatív vagyok, de nem tudok felállni az évek óta kapott K.O.-któl.
Szegény Portugál mit mondott volna megint a bajnokság végeztével? Nyugodjon békében!
181. dbelloq |Válasz erre: 179. v1910
2020-07-11 12:18:01 Narancs öves, Lelkes újonc
Pontosan. A kritika nagyon fontos, de a szar mind hozzáállás a legrosszabb dolog. Pláne ha ezt folyamatosan nyomják. Sajnos mi szurkolók túlnyomórészt szélsőségekben gondolkozunk. Vágytuk, hogy harmadikok legyünk és akkor mindenki király lett volna, pedig a realitás nem az volt. Akkor is lehetett látni a hiányosságainkat. Volt ez a kabaré x meccs, ezután viszont semmi nem jó, Feczkó is szar, játékosok, a kapusok, az erőnléti edzők. És számtalanszor kibeszéltük, hogy az erőnlét mentálisan is visszaeshet. A legjobban mérhető a munkájuk, de a “hangosak” csak nyomják. És ez csak egy példa. Benczést meg nem kell szeretni, sőt. De valamiért ő ott van, talán még sejteni is lehet, hogy miért. Viszont eddig jó igazolásokat csináltak, lehet türelemmel lenni.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...