Banner

Benczés Miklós: Két új játékost szeretnénk szerződtetni

Szerző: Jáborcsik András | 2020-07-09 22:36:00

A labdarúgó NB I. 2020/21-es évadja az 1. fordulóval augusztus 15-én kezdődik, a bajnoki rajtra készülő Diósgyőri VTK a tervek szerint a jövő héten kezdi a felkészülést, hétfőn orvosi vizsgálaton vesznek részt a játékosok, kedden és szerdán terheléses diagnosztikán, csütörtökön pedig már edzésen.

A DVTK sportigazgatója Benczés Miklós a boon.hu-nak nyilatkozott a keret alakulásáról.


Kiss Tamásért bejelentkeztünk a Puskás AFC csapatánál, közöltük a felcsúti klub vezetésével, hogy szeretnénk, ha nálunk folytatná a pályafutását. Ám a helyzet az, hogy nem mi diktáljuk a feltételeket, hanem a Puskás csapata, és hiába tudjuk azt, hogy a fiatal támadó az új évadban is szívesen játszana nálunk, nem csak rajtunk múlik, hogy ez így lesz-e – válaszolta megkeresésünkre Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. – A Paksi FC-től tavaszra hozzánk érkezett Egerszegi Tamással más a helyzet. Amíg itt volt, segített, de ebben a rövid időszakban, ami alatt a csapattal együtt edzett, nem tudott meghatározóvá, alapemberré válni, emiatt nem folytatódik az együttműködésünk.

A boon.hu értesülései szerint Kiss Tamás újbóli kikölcsönzésére kevés az esélye a DVTK-nak, mert túl azon, hogy az újonccsapat, a Budafoki MTE is szívesen látná soraiban, a nemzetközi kupaszereplés előtt álló szlovák Dunajska Streda is erősen érdeklődik iránta, és az sem kizárt, hogy az ugyancsak Európa-liga-induló Puskás AFC játékosa lesz az új évadban, mert nem adják kölcsön senkinek.

A DVTK 24+3-as keretében még két üres hely van, és ezzel kapcsolatban megkérdezték Benczés Miklóstól, hogy ennyi játékos szerződtetését tervezik-e, és hogy milyen posztokra szeretnének még labdarúgókat igazolni.

Két játékost új játékost szeretnénk szerződtetni: csatár pozícióban akarunk erősíteni, és egy középpályás megszerzésén dolgozunk – válaszolta a diósgyőri sportigazgató, akit arról is kérdeztünk, hogy kizárólag szabadon igazolható játékosokban gondolkodnak-e, vagy van pénzügyi keretük arra, hogy élő szerződésű labdarúgót vásároljanak ki érvényes megállapodásából. – Mind a két utat járhatjuk. Egy klub akkor sikeres, ha ez a pályán az eredményekben és gazdasági, pénzügyi értelemben is megmutatkozik. A szurkolók általában ennek az egyik oldalát látják, a csapat eredményességét, de ettől függetlenül a másik is fontos. Elsődlegesen abból indulunk ki, hogy olyan labdarúgót szerezzünk meg, aki segíthet nekünk és a játékospiacon a lejárt szerződésűek közé tartozik. Ez nem jelenti azt, hogy esetleg nem lesz olyan új labdarúgónk, akit élő szerződésből vásárolunk ki, ilyenre volt példa korábban is. Kapkodnunk nem kell, mert a keret 90 százaléka megvan. Tudjuk, hogy az lenne az optimális, ha a jövő héten, az évad első edzésén a teljes keret jelen lenne, törekszünk is erre, de azt látni kell, hogy a labdarúgók, elsősorban a nemzetközi piacon nem sietnek döntést hozni. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen nagyon sok országban még ezekben a napokban is zajlanak a bajnoki küzdelmek, a koronavírus miatti szünetet követő újraindulás után, illetve az idei évben nem augusztus 31-én, hanem szeptember 22-én zárul az átigazolási időszak, úgyhogy emiatt sem kapkodnak a játékosok a döntéseikkel.


Kattints ide és olvasd el a teljes cikket a boon.hu-n >>>>>>>


forrás: boon.hu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

100. KáGábor* |Válasz erre: 76. MertAkiDiósgyőőőri
2020-07-10 15:25:54 Fekete öves, Veterán
Ezek szerint te magad dolgozol a klubnál, mert aki ilyen magabiztossággal állítja, hogy: "sokan vannak még hozzám hasonlóak akik jól látják a dolgokat", vagy: "A hozzászólásaim nem károgók. A valóságot, a közeli jövőt írják le.", annak a tűzhöz nagyon közel kell lennie...
99. zaphod |Válasz erre: 96. spongyabob
2020-07-10 15:22:40 Fekete öves, Őstag
:))

"Tabakovidot meddig fogjuk még jó bérrel ellátni a semmiért??"

Tekintve, hogy szerződése van, egészen addig, ameddig
1) hajlandó úgy szerződést bontani, hogy nem tart igényt a neki járó fizetés fennmaradó részére,
2) vagy pedig talál egy klubot, amelyik leigazolná, ez esetben valószínűleg megtörténik az 1), és elmegy máshova.

nem nehéz ez, csak gondolkodni kell.
Ha ugyanis szerződést bontasz vele, akkor azzal előre ki kell neki fizetni a neki járó fizetést, ergo nemcsak jó bérrel látod el a semmiért, hanem ezt előre ki is fizeted neki.
98. tamaskpt |Válasz erre: 96. spongyabob
2020-07-10 15:22:16 Piros öves, Őstag
A két cserekapussal történő hosszabbítás pl. tipikusan ez az átgondolatlan, felesleges húzás volt. Mindkettő képességéről eleget tudunk (sajnos...), úgyhogy simán lehetett volna az egyiktől búcsút venni, harmadik számú kapusnak pedig egy U19-est szerezni, aki nem számít bele a 25 fős limitbe.
97. zaphod |Válasz erre: 94. tamaskpt
2020-07-10 15:20:31 Fekete öves, Őstag
ezt mondták a klubhoz közelállók. a lényeg, hogy elvesztette a klubvezetés támogatását, kb. mint nálunk Bódog.
2020-07-10 15:19:33 Barna öves, Őstag
Köszönjük Móka úr! Akkor eme nyilatkozat szerint, minden rendben....még két játékos...DICSÉRETES!!! Adukor itt van még különben? Tabakovidot meddig fogjuk még jó bérrel ellátni a semmiért?? Antali"csodakapusunkkal" meddig és miért kötöttek szerződést? Stb.
Már alig várom, hogy elkezdődjön ez a bent maradásért vívott HARC! !Azt tudja valaki, bérletet mikortól lehet venni??
95. KáGábor* |Válasz erre: 90. zaphod
2020-07-10 15:16:56 Fekete öves, Veterán
Adom! +100
Hasonlót próbáltam kifejezni, csak nem ilyen szofisztikáltan, amikor azt írtam, hogy közel sincs rálátásunk minden szempontra. Csak ehhez kicsit át kellene gondolni dolgokat, aminél sokkal egyszerűbb a melldöngetés, hogy "én javaslatot tettem, miért nincs megfogadva"...

A zárójeles gondolatsor is megérne egy misét...
94. tamaskpt |Válasz erre: 91. zaphod
2020-07-10 15:16:51 Piros öves, Őstag
Meglepne ha ez lett volna az ok, mert Lucsánszkynál még a keretbe sem került be egyszer sem, de a németnél is csak valamikor ősz végén lett kezdő.
93. johny* |Válasz erre: 87. mr-d
2020-07-10 15:16:29 Fekete öves, Veterán
"hogy majd jön Sántha a "középmezőny eleje" céllal. Magát teszi nevetségessé ezzel."

Sántha LT embere. A kör be is zárult.
2020-07-10 15:13:11 Kék öves, Tag
Rohadt meleg van ma az egész országban. :P
Az ilyesmi kikészíti az embert idegileg.
Viszont péntek van, hamarosan szisszenhet az első sör és a nehéz munkában megfáradt ember is végre megpihenhet...
91. zaphod |Válasz erre: 89. tamaskpt
2020-07-10 15:07:23 Fekete öves, Őstag
az nem gyanús volt, hanem a hírek szerint Deutsch fiát jegelte és ez nem tetszett a nagyfőnöknek.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...