Banner

Bemutatjuk: Horváth Zoltán

Szerző: objektív | 2021-07-17 14:28:00


Horváth Zoltán 1989. 07. 30.-án született Kisvárdán. A 31 éves csatár ifista éveit Nyíregyházán töltötte, 19 évesen igazolt vissza szülővárosába, ahol egy idényt töltött. Ezt követően egyaránt két évet futballozott Cigándon és Egerben. 2013-ban Debrecenbe igazolt, de csak 3 mérkőzésen jutott szerephez.

2013 és 2017 között Ausztriában futballozott, minden évben más klub alkalmazta, sorrendben az Oberwart, Kitzbühel, Perg és az SC Lassee. Oberwartban 14 meccsen 9 gólt szerzett, Kitzbühelben 28 mérkőzésen 11 alkalommal talált be az ellenfelek hálójába.

Ausztriából hazatérve ismét szülővárosában futballozott 2 éven át, majd 2019-ben Győrbe igazolt, ahol 23 meccsen 5 gólt szerzett. A győri kitérő után tért vissza Kisvárdára, a legutóbbi szezonban 13 alkalommal kapott lehetőséget és 1 gól fűződik a nevéhez.



fotó: kisvárdafc.hu


A 2020-2021-es bajnokságban az első csapatban mindössze kétszer volt kezdő, valamint tizenegyszer kapott lehetőséget csereként. Egy gólt szerzett, de a ZTE elleni találata csodaszámba ment, nem véletlenül nyerte el az MLSZ gólszépségversenyének első helyét, de az M4Sport is a hónap góljának választotta.

Az NB III-as csapatban 13 alkalommal lépett pályára és 11 gólt szerzett.




2018-ban is szerzett egy hasonlóan remek gólt. A Budafok elleni hazai mérkőzésen a 12. percben egy szöglelet követően lőtt remek ollózós gólt.



Horváth érintett volt a 2013-as egri bundaügyben. Háromrendbeli, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettet követett el a bíróság szerint. Egy év felfüggesztett börtönre ítélték a három esztendőre szóló eltiltás mellett. Védője felmentésért, az ügyészség súlyosbításért fellebbezett.

A tárgyalások az ismert okok miatt húzódtak el eddig, vagyis azért, mert nála fennáll annak a reális esélye, hogy belátható időn belül három évre jogerősen eltiltják futballpályafutása hivatásszerű gyakorlásától, amelynek megtörténte esetén az eltiltás azonnal hatályba léphet. Felelősen gondolkodva nem tehetjük meg, hogy ezt a kockázatot bevállaljuk, és a klubot akár már októbertől vagy novembertől nehéz helyzetbe hozzuk – közölte Révész Attila (46) sportigazgató.

Horváth mindvégig tagadta és tagadja esetleges bűnösségét bízott benne, új csapatra talál.

Kaptam a klubtól ajánlatot, egyeztettünk, de végül úgy határoztam, máshol folytatom. Van érdeklődés irántam, remélem, rövid időn belül eldől, hol folytatom – mondta a Nemzeti Sportnak a csatár.


Az MLSZ végül valóban felfüggesztette a játékjogát, így három évig nem futballozhatott. Ez idő alatt osztrák amatőr klubokban rúgta a bőrt, majd eltiltása leteltét követően igazolt Kisvárdára.


forrás: wikipédia, youtube.com




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2021-07-17 19:11:42 Fekete öves, Veterán
Engem nem igazán érdekel ebből a szempontból mások véleménye, az enyém az, hogy: Mindig van lejjebb! Azt viszont megjegyzem, sokan megalkusznak és hamar felejtenek, nagyon hamar!!! Ilyen szempontból is és pl. abból, hogy MBIIben vagyunk, ahol most egy felkészülésin beárazott Borsod "főfő" anyaegyesülete, amit kiknek is köszönhetünk? Ne felejtsük... Szóval köpedelem ez az egész! Persze, hajrá DVTK, de hova jutunk, mindent elvesznek már tőlünk és még mindig van hova süllyeszteni ezt a klubot! Amellett, hogy tovább tapsikolunk, úgy, ahogy bencés meg sánta akarja, sosem kár megjegyezni ezeket a dolgokat!!!
Mellesleg: nem is egy jó focista!
2021-07-17 18:40:54 Barna öves, Őstag
A Magyar polip tipikus példája!
Lőjön sok gólt.......:-)))
2021-07-17 18:29:32 Lila öves, Őstag
Ami volt az volt.Nem a múlttal kéne itt mindenkinek foglalkozni Horváth Zoltánnál most.Ha tettekkel és jó csatár erényével bizonyít itt majd mindenkinek a csapatban.Jó lenne akik most kígyót békát mondanak rá.Majd kérjenek elnézést tőle itt!!!!-.Üdv Zoltán nálunk): És bizonyíts a sok károgónak itt tettekkel és jó fociddal):
27. Jefhuj76 |Válasz erre: 26. BOIM79
2021-07-17 18:18:52 Barna öves, Fanatikus tag
Itt szerintem nem dönt semmiben a szakmai stáb. Miklós dönt. Iszik vagy vezet
2021-07-17 18:06:02 Zöld öves, Tag
Most én ezt nem értem,a szakmai stáb a támadó szekciót látja gyengének?Szerintem meg a középpályára kell még igazolni.A középpályánk gyenge.Ha Német Márió meg sérül akkor csak Oláh Bálint marad,vagy Molnár,de ő inkább támadó.Védekező középpályásunk nem nagyon van.A fiataljaink nem elég rutinosak.
25. dvtk-3534* |Válasz erre: 15. bati1
2021-07-17 17:43:16 Fekete öves, Veterán
Lehet pont azért.
Zsák a foltját....
24. Izsák20 |Válasz erre: 23. dfcwolf
2021-07-17 17:42:01 Piros öves, Őstag
Futács?
23. dfcwolf* |Válasz erre: 10. dvtk-3534
2021-07-17 17:33:01 Fekete öves, Veterán
Priskin kacsa...
22. dvtk31 |Válasz erre: 16. gazember (Motoros Dolgok)
2021-07-17 17:09:33 Kék öves, Tag
Eltakarodni!
Van az a határ amit, ha átlép valaki, azt nem tudom elfogadni. Tőlem lehet akármi, de DVTK játékos már ne legyen!
21. Jefhuj76 |Válasz erre: 18. toki
2021-07-17 16:50:23 Barna öves, Fanatikus tag
Csak vissza oszt gondolom
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...