Bemutatjuk: Horváth Zoltán

Szerző: objektív | 2021-07-17 14:28:00


Horváth Zoltán 1989. 07. 30.-án született Kisvárdán. A 31 éves csatár ifista éveit Nyíregyházán töltötte, 19 évesen igazolt vissza szülővárosába, ahol egy idényt töltött. Ezt követően egyaránt két évet futballozott Cigándon és Egerben. 2013-ban Debrecenbe igazolt, de csak 3 mérkőzésen jutott szerephez.

2013 és 2017 között Ausztriában futballozott, minden évben más klub alkalmazta, sorrendben az Oberwart, Kitzbühel, Perg és az SC Lassee. Oberwartban 14 meccsen 9 gólt szerzett, Kitzbühelben 28 mérkőzésen 11 alkalommal talált be az ellenfelek hálójába.

Ausztriából hazatérve ismét szülővárosában futballozott 2 éven át, majd 2019-ben Győrbe igazolt, ahol 23 meccsen 5 gólt szerzett. A győri kitérő után tért vissza Kisvárdára, a legutóbbi szezonban 13 alkalommal kapott lehetőséget és 1 gól fűződik a nevéhez.



fotó: kisvárdafc.hu


A 2020-2021-es bajnokságban az első csapatban mindössze kétszer volt kezdő, valamint tizenegyszer kapott lehetőséget csereként. Egy gólt szerzett, de a ZTE elleni találata csodaszámba ment, nem véletlenül nyerte el az MLSZ gólszépségversenyének első helyét, de az M4Sport is a hónap góljának választotta.

Az NB III-as csapatban 13 alkalommal lépett pályára és 11 gólt szerzett.




2018-ban is szerzett egy hasonlóan remek gólt. A Budafok elleni hazai mérkőzésen a 12. percben egy szöglelet követően lőtt remek ollózós gólt.



Horváth érintett volt a 2013-as egri bundaügyben. Háromrendbeli, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettet követett el a bíróság szerint. Egy év felfüggesztett börtönre ítélték a három esztendőre szóló eltiltás mellett. Védője felmentésért, az ügyészség súlyosbításért fellebbezett.

A tárgyalások az ismert okok miatt húzódtak el eddig, vagyis azért, mert nála fennáll annak a reális esélye, hogy belátható időn belül három évre jogerősen eltiltják futballpályafutása hivatásszerű gyakorlásától, amelynek megtörténte esetén az eltiltás azonnal hatályba léphet. Felelősen gondolkodva nem tehetjük meg, hogy ezt a kockázatot bevállaljuk, és a klubot akár már októbertől vagy novembertől nehéz helyzetbe hozzuk – közölte Révész Attila (46) sportigazgató.

Horváth mindvégig tagadta és tagadja esetleges bűnösségét bízott benne, új csapatra talál.

Kaptam a klubtól ajánlatot, egyeztettünk, de végül úgy határoztam, máshol folytatom. Van érdeklődés irántam, remélem, rövid időn belül eldől, hol folytatom – mondta a Nemzeti Sportnak a csatár.


Az MLSZ végül valóban felfüggesztette a játékjogát, így három évig nem futballozhatott. Ez idő alatt osztrák amatőr klubokban rúgta a bőrt, majd eltiltása leteltét követően igazolt Kisvárdára.


forrás: wikipédia, youtube.com




És ezt olvastad már?
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

62. Cs Attila |Válasz erre: 56. kertészvili
2021-07-20 10:24:50
Nincs más dolgod, szurkolj neki és a csapatnak, örvendezz a sikereknek ha lesznek.
Az én értékrendem szerint ő egy csaló, olyan mint a vezetés!
61. sadab1 |Válasz erre: 52. kertészvili
2021-07-19 21:11:14
Igenigen! Ezért tart itt a világ, az ország, a társadalom és megy-megy szépen a pusztulásba, mert végképp megérett rá!
60. lokal |Válasz erre: 58. Szabó József
2021-07-19 21:01:43
Nem elég, hogy nem sportember (aki bundázik, nem lehet az), de középcsatár létére nem is egy igazi gólvágó...
Sem morálisan, sem szakmailag nem idevaló. De persze adjuk meg neki az esélyt a bizonyításra. A nagy számok törvénye alapján talán pont ő lesz az első, aki élni fog vele. Vagy nem...
59. dfcwolf |Válasz erre: 56. kertészvili
2021-07-19 21:00:01
Manapság az országban átléptünk a lopáson a hazugságon mindenhol. Miért a foci lenne más? Vannak dolgok, amiket én nem tudok megbocsátani. A bunda ilyen. Ha bajnokok lennék a másodosztályban, akkor sem érdekelne a személye. Számomra ő nem focista. Ő egy áruló! Elárulta ezt a sportot és sok ezer szurkolót nézett hülyének. Nekem valahogy más az értékrendem.
58. Szabó József |Válasz erre: 57. tamaskpt
2021-07-19 20:52:23
A fociközeg jó része börtönviselt lehetett volna akkoriban (is).
Valakiket menteni kellett, őket dobták fel.
Ennyi.
57. tamaskpt |Válasz erre: 56. kertészvili
2021-07-19 20:48:26
Bajnokok már csak az osztálykülönbség miatt se tudunk lenni, a feljutásra pedig nélküle is képesnek kellene lennie a csapatnak, különösen Könyvessel posztriválisként.
Köztörvényes elítélt bűnözőket alkalmazunk. Idáig süllyedtünk.
56. kertészvili |Válasz erre: 54. dfcwolf
2021-07-19 20:05:41
Akkor csak neked: gondolom telesírnád a kispárnád, ha Horváthtal a csapatban bajnokok lennénk. :)
55. tomi87 |Válasz erre: 54. dfcwolf
2021-07-19 19:57:53
Semleges térfél mikor lesz?
54. dfcwolf |Válasz erre: 52. kertészvili
2021-07-19 19:49:23
Nem hiszem, hogy van nagyobb bűn ebben a sportban, mint hülyének nézni a szurkolókat és elcsalni a meccseket... A Kispest szurkolók meg kit érdekelnek?
53. perec |Válasz erre: 52. kertészvili
2021-07-19 19:47:09
Ottapont Vilibá!

1 2 3 4 5 >  Utolsó

BannerBanner
Mégsem


Üzenet küldése...