Aludva a Nyíregyháza elleni bajnokira

Szerző: 1910.hu | 2026-03-22 16:41:00

Imre Róbert meccsértékelője az 1910.hu - A DVTK szurkolók otthona facebook ldalról.


Imre Róbert meccsértékelője az 1910.hu - A DVTK szurkolók otthona facebook oldalról.


- Borzasztó látni, hogy Nebojsa Vignjevic mennyire lemondóan nyilatkozik az összes diósgyőri bajnokija után. Nyilván már számára is egyértelmű, hogy egy fizikálisan és mentálisan is romokban lévő csapatot vett át, amely nincs felkészítve sem a labdás, sem a labda nélküli játékra, és az egyetlen olyan elemét is elvesztette télen, aki képes volt egyéni villanásokból veszélyeztetni.


- Tökéletesen látta, hogy az első félidőben jobban játszottunk, mint a Nyíregyháza, viszont meggyőződésem, hogy Bódog készült arra, a másodikra el fogunk fáradni. Tudta, hogy a kondink nagyjából 50 perces, ráadásul a hazai játékosok elmondása szerint a félidőben meg is kapták a fejmosást az első játékrészért, így motiváltabban is jöttek ki a folytatásra.


- A nyíregyházi játékosok pálfordulását érdemes szembe állítani Vignjevic azon mondatával, miszerint az első gól után lehajtott fejjel állt mindenki, nem hittünk benne, hogy tudunk fordítani. Persze hogy nem, a játékosok sem hülyék, tudják egymásról (és saját magukról), mennyire korlátozottak a képességeik, és hogy egyáltalán nincsenek felkészítve az előző szakmai stáb ámokfutása után. A vezetőedző azt nyilatkozta, nem értette, mi járt a játékosai fejében, miért adták fel a meccset egy gól után. Ez a válasz. Tisztában vannak a keret korlátaival, ami tragikusan lett összeállítva, nem látják a fényt az alagút végén, már csak a kötelező nyilatkozatok szintjén hisznek a bennmaradásban.


- Labdával ugyanazt erőltettük mint eddig, többnyire Vallejo révén a gyors átmeneteket, de nem voltak meg hozzá a kellően dinamikus embereink, se Roguljic se Pető nem annyira élesek a kontrák során, mint Acolatse vagy ritkábban Colley. Sűrűn láthattuk, hogy túltöltjük a baloldalt, így Roguljicnak lesz területe a jobbszélen.


- Azért is ez volt az egyetlen esélyünk, mert középen Saponjic szinte egyáltalán nem tudta megtartani a rá fellőtt labdákat, a balszélt pedig teljesen feladtuk azzal a döntéssel, hogy Bárdos Bencét neveztük balhátvédnek, aki nyilvánvalóan nem tudja támadásban biztosítani a szélességet. Még azt se mondhatjuk, hogy a második félidőre lezárták a folyosót Roguljic előtt, az igazat megvallva már nem is próbálkoztunk, vagy fejben vagy fizikálisan, de teljesen elfogytunk.


- Szemmel láthatóan hiányoznak az automatizmusok, nincs, aki kioszthatná az utolsó passzokat, de nincs is kinek címezni azokat. Továbbra sincs semmilyen látszata a tudatosságnak több mint 30 tétmérkőzés után, a labdakihozatalaink még úgy is dadognak, hogy Vallejo és Esiti személyében vannak labdabiztos középpályásaink, akik igyekeznek kisegíteni a védőket.


- Két gólt is pontrúgásból kaptunk, ami két okból is bosszantó: vagy koncentráció-hiány, vagy nem sikerült kellően felkészülni egy olyan játékelemre, amit a gyakorlatban elég videózással semlegesíteni tudsz. Számomra különös volt, hogy a vezetőedző ezt nem emelte ki a sajtótájékoztatón.


- A gólok szinte mind egyéni hibákból következtek: az elsőnél Vallejo érthetetlen módon engedte el Katonát, a másodiknál Sentic passzolt el egy könnyű labdát majd mellé nyúlt a középre érkező (bár erős) lövésnek, a harmadiknál pedig valamilyen különös okból nem állított embert a szögletnél a rövid kapufához. Sajnos az eddig biztos pontnak tűnő kapus is egyre több hibát vét, ahelyett, hogy magával húzná a többieket, inkább leromlik hozzájuk…


- Bárdos Bence bár a kiállítást megúszta, megkapta az 5. sárgáját, elérve azt, hogy a következő fordulóban nem lesz cserehátvédünk, csak Kastrati. Rá mondjuk pont nincs szükség, mert Szakos a legjobb formában lévő játékosunk jelenleg. A 27-ből mindössze két bajnokit tudtunk kapott gól nélkül lehozni, elképesztően gyenge mutató, ideje lenne már ötvédős rendszerre váltani. Feltéve, hogy végre felépülnek a hónapok óta sérült/beteg hátvédek.


- Nem NB1-es az a keret, amelyik kétgólos hátrányban a Babos, Sajbán, Ambrose, Varga támadósort tudja csereként a pályára küldeni. Elsősorban nem a játékosokat hibáztatom, sokkal inkább azt, aki leigazolta őket, majd kinevette a „mi lesz, ha a kiesés elől kell majd menekülnünk?” kérdést…


- Az egyetlen pozitívum volt, hogy újra szurkolhattunk a címerért. A visszatérés kapcsán érdekes volt a vezetőedző gondolata arról, hogy ha a játékosok saját magukat nem tisztelik meg azzal, hogy küzdenek, legalább tiszteljék meg a visszatérő szurkolókat. Nem látja a csapatán, hogy miért vagy kiért játszanak. Nehéz lenne ezzel nem egyetérteni.


- Szerencsénkre válogatott szünet következik, hogy az utolsó hat fordulóban öt felsőházi csapattal találkozzunk. Nebojsa Vignjevic a hírek szerint meghajtotta a keretet, ami nagyon kontrasztos volt a Radenkovic-féle edzésekhez képest. Talán a következő napokban lesz lehetőség végig vinni egy „mini alapozást” kármentésként, de egyre nehezebb bármibe is kapaszkodni.


Csapnivaló vezetői döntések sorozatának eredményeként valószínűleg a Diósgyőri futball haldoklását látjuk éppen.


Tovább az 1910.hu - A DVTK szurkolók otthona facebook oldalra >>>>>>>


forrás: 1910.hu - A DVTK szurkolók otthona facebook oldal




És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2026-03-22 17:14:24 Lila öves, Fanatikus tag

Tökéletes értékelés,én ís hasonlóképpen látom le is írtam néhány hozzászólásomban!

Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...